Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 8. szám
Most, hogy Nagyhegyesen a gyors, hirtelen felhőszakadás lerohant a földekről a „Vörös Október” elnöke talajszemlére hív. Az asztallap simaságú táblákon csigavonalban tekergő csermelyágyak jelzik a víz elsöprő erejű erózióját. Hány tonna értékes löszt ragadhatott magával? Csak gyanítani. Ki nem számítja senki. Tenger gyűlt volna össze — kerít egy félkört a Keleti-főcsatorna irányába Szarvas László, — ha annak idején ki nem vesszük a kanyart a Pecéből. Levágtuk. Érdemes volt. A Pece a hátas földek közt ősi folyómederként csavargóit, s ahol tudott, széjjelterült. Igaz, halat, csíkot bőven adott, ahogy az itteni öregek állítják: „dézsára lehetett szedni.” Sokra azonban a Pecével nem lehetett menni. A kisparaszt levezetgetéssel védekezett ellene, de ki mégsem árkolhatott hegyeket-völgyeket. Vagyis sok hektárt rabolt el magának a Pece. Az elnök fiatal legényként, mint amikor idekerült, maga előtt látja: „Suhogó nád verte föl még 1972-ben is e földet.” A Keleti-főcsatorna is ellenséggé vált, mert kettényirta a Pece természetes folyását. Akkor határozták el, hogy egy hozzá képest szűk árokba terelik, s a kanyar által körül írt mezőt alagcsövezik. Művelik. — így most a szövetkezet rabolt magának területet. — Azt hiszem, a nyereség abban fogható meg inkább — veszi fontolóra a választ Szarvas László —, hogy ezentúl időben vethettünk olyan földeken, ahol azelőtt csak elkéshettünk a szikkadást várva. Emellett (hogyne!) fölszabadítottunk a Pece igája alól konkrétan is hektárokat. Am ahhoz, hogy az alagcsövezés érjen valamit, s az összegyűjtött viz elfolyjon, s a „Keleti” alatt egy bújtatóba vezetve átbukjon, s a túlsó 120 ezer méter fllagcsövek parton tegye meg útját, még úgymond övcsatorna is kellett. Ez a Keleti oldalában fut, de van ahol megszakad, véget ér, kis árokká válik. A Vízügy pénzgazdálkodása szabja meg, mikor mélyül, szélesedik, mikor halad tovább. Egy ilyen szakaszhoz érkezünk. Nincs övcsatorna. A táblák itt víz alatt. A langyos tó az ideges széltől megborzolódik. Ahol még tart a mély övcsatorna, ott semmi hiba. Mellette szinte harsog a zöld, erős kultúrnövényzet. A különbség kiabál! Szarvas László Hajdú-Biharban úttörője volt az alagcsövezésnek. Áldozott rá a szövetkezet, állami támogatást kaptak, s el tudom képzelni, milyen nagy álom vált valóra a löszháton, ahol a talaj termőereje megsokszorozható. Ezernégyszáz hektár föld javult meg így, ami nem jelenti azt, hogy alagcső fut el mindenhová, de írjuk le, hogy a drén 120 ezer méter utat tett meg eddig. A két adat úgy lesz összevethető, ha a költségeket is megemlítjük, 40— 50 millió forint a ráfordítás összege. — Vajon megtérül-e? Az elnök azonnal igent mond, ám a haszon sok mindenből adódik össze. S olyan értékűek az összetevők, hogy csak forintban kifejezni lehetetlen. Mert példának okáért a hajlásokat, ahol a meggyűlt víz áll, a kisparaszt ugyan lófogattal meg tudta közelíteni, ám egy nagy gép hogyan menjen el oda? Tapossa le a kelést? A nagyüzem egyszerre, egy időben vetve tud mind több termést szavatolni. Azt is csak gazdász szemmel lehet elkönyvelni, hogy aszályos időben a drén jótékonyan hűti a talajt, a nö-A Pece árkát most kotorják, mélyítik, régen valóságos árteret hozott létre Nagyhegyes alatt Nagyhegyesen A Vörös Október elnöke vény (az elnök szavaival élve) láthatóan jól érzi magát. Az is igaz, hogy ahol mély, süppedékes a felület, ott megjavul a talaj viz-—levegő aránya. Ameddig az alagcsövezés hatása kiterjed, már 30 százalékos terméstöbbletet lehet a meliorálás szűkebb értelemben vett fogalmának javára írni. A Vörös Október 20 millió forintos befektetése nem volt hát kidobott pénz. A termésátlagok bizonyítják. — Búzából tavaly hektársúlyra elsők voltunk Hajdú-Biharban — faggatom ki Szarvas László szerénységéből az elsőséget. Burgonyájuk átlaghozama hektáronként meghaladta a négyszáz mázsát, a répa ötszáz mázsát adott. No, ez köszönhető az optimális gazdálkodásnak is a drének felett. Vagyis a kiváló vetőmagoknak, a huzamos gyomirtásnak. A'lagcsövezéssel, csak talajjavítással, csak talajrendezéssel agrotechnikai problémákat jóvá tenni, eltüntetni nem lehet. Az országút mellett, ahol megtörik az árokká vált Pece folyása, jól kivehetőek a kotrás otromba nyomai. Hamvassárréti Vízgazdálkodási Társulat mélyíti a Pecét évről: évre. Olyan munka ez, amit nem lehet abbahagyni. Nem messze ugyancsak Nagyhegyes szélén, ahol egy tanya már beépült a faluba, hosszú csatorna oldalából ütköznek ki a csövek. Mintha megannyi friss forrás bugyogna a földből, a talaj meggyűlt, elvezetett vize olyan tiszta, mintha szűrnék. Felül, a földek hátán sehol sem csillog a régi ismerős, a belvíz. Már csak egy valami kell, hogy a folyócska hirtelen megduzzadásától ne féljenek, a Keleti-főcsatorna alatt áthaladó bújtatót kell mélyebbre süllyeszteni. Ez a művelet ugyan a Vízügynek nem kevés pénzébe kerül, ám a Vörös Októberben remélik, mi több, már sürgetik, hogy a Vízügy rangsorolja fontossága szerint, a bújtató átalakítását. íme, a jövő nagyobb terméshozamainak feltételei ekként illeszkednek össze. (Szalai) 17
