Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)

1985 / 7. szám

Vízitársulatok vetélkedője SELLYÉIN A Vízgazdálkodási Társulatok Orszá­gos Választmánya 1984-ben meghirde­tett szellemi és sportvetélkedőjének dön­tője augusztus 30—31-én Sellyén volt. Ezt selejtezők, területi és regionális ver­senyek előzték meg, amelyeken 75 tár­sulat több mint 120 dolgozója vett részt. Az ott győztesek labdarúgásban, lövészetben és szellemi vetélkedőben döntötték el Sellyén, hogy ki a legjobb. A megnyitóra a mezőgazdasági szak­munkásképző kollégiumának udvarán felsorakozott 16 vízi társulat versenyzőit dr. Hernády Alajos, a Déldunántúli VÍZIG igazgatója köszöntötte, majd Csá­szár József, az országos választmány el­nöke méltatta az e'lsö ízben kiirt orszá­gos vetélkedő jelentőségét, s kívánt ]ó versenyzést, sok sikert. Jelen volt a két­napos vetélkedőn dr. Varga Miklós, az OVH elnökhelyettese, és Varga György, a MEDOSZ titkára is. A csaknem két és fél órás szellemi ve­télkedőt a gyöngyösiek nyerték (Abo­­nyi Andrásné, Farkas József, Faragó I.ászló és Berta István) 116 ponntal. A további sorrend: 2. Szombathely 106, 3. Hódmezővásárhely 101, 4. Pápa 96, 5. Rétság 78, 6. Gyula 74 ponntal. A szak­mai kérdések mellett (vízrendezés, víz­­gazdálkodás, környezetvédelem) kultu­rális, politikai és sportkérdésekre is vá­laszolniuk kellett a csapatoknak. A labdarúgók egyszerre három pá­lyán mérkőztek, a győzelmet a putnoki csapat szerezte meg (Bíró Attila, Tóth Béla, Cserepes Pál, Horváth Zoltán, Palcsó Dániel, Szegedi Béla, Sápi Jó­zsef, Király Lajos, Halácsi Sándor és Kordinál Zoltán), 2. Kisvárda, 3. Mo­hács, 4. Celldömölk, 5. Margittasziget, 6. Gyula. Lövészetben a rendező, sellyeiek vol­tak a legjobbak, megelőzték Csongrád, Heves, Szekszárd, Gyula és Komárom csapatát. A győztes együttes: Péterfai Józsefné, Borissza László, Dárdai Ernő, Pandur József. Különdíjak átadására is sor került. A szekszárdi Müllerné Balázs Gizella mint a legjobb női, a sellyei Pandur József mint a legjobb férfi lövész kapott ilyen díjat. A legtöbb gólt szerző mohácsi csapatnak a MEDOSZ különdíját Varga György adta át. A legjobban szereplő Baranya megyei csapat, a sellyei vízi társulat is különdíját kapott. A döntőt dr. Varga Miklós, az OVH elnökhelyettese zárta, aki kiemelte, hogy a kétnapos versenyen színvonalas, izgalmas küzdelmek tanúi lehettünk, és a vízi társulatok dolgozói közelebb ke­rültek egymáshoz. Ezt követően Bódi Já­nos nyugalmazott tsz-elnök az Alsó­­tiszavidéki Vízgazdálkodási Társulatok Területi Választmányának nevében ki­jelentette, hogy az 1987-es országos döntő rendezését Szeged vállalja.

Next

/
Thumbnails
Contents