Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 5. szám
létével, és elhatározták a területen parttalanul átfolyó Zala számára a meder ásását és töltések építését mintegy 10 km hosszúságban. Az akkor Zala-főcsatornának nevezett meder ásása és töltésezése 1922-ben megkezdődött és 1925-ben befejeződött. A csatlakozó csatornák építése viszont 1937-ig elhúzódott. A gátak ettőil kezdve megakadályozták, hogy a Balaton magas vízállásakor vagy a Zala nem túl heves áradáskor elborítsa vízzel a Kis-Balatont. Emiatt maradt belőle a már említett két kis tavacska, és úgy tűnt, hogy végleg megpecsételődött a sorsa még akkor is, ha 1937-ben és 1942-ben a Zala rendkívüli árvizei átszaggatták a gátakat, és a kizúdult víz elöntése teljes nagyságában kirajzolta az egykori medence körvonalait, A Kis-Balaton tehát megszűnt létezni, a Balaton vízszintszabályozása nyomán anélkül, hogy lecsapolták volna. Ugyanakkor a Kis-Balaton térségének — nagy vitákkal kísért — vízrendezését sajnos nem úgy valósították meg, hogy a Zala és az ormándi víz (időközben kiásott Kaczmarski Béla felvételei csatornák) által szállított növényi tápanyagokat a hajdan volt mocsárvilág maradék növényzete visszatarthassa a Balatontól. így nemcsak a Balaton vízzé válás folyamata helyeződött át a keszthelyi medencébe, hanem a Kis-Balaton térségében korábban végbemenő eutrofizáció is. Az 1960-as évek végén jelentkező vízminőségromlás és a keszthelyi öböl egyre gyorsuló eutrofizációja nyomán felvetődött a Kis-Balaton „visszaállításának” gondolata. A Balaton vízminőség-védelmével kapcsolatban végzett növényi tápanyagterhelés-mérések a 70- es évek közepére koncepcióvá érlelte a Kis-Balaton funkcióját ellátó tározórendszer létrehozására vonatkozó gondolatokat. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 1976-ban kialakította a Kis-Balaton „helyreállításának” koncepcióját, ami lényegében két tározó létesítését tartalmazta. Az egyik a Balatonhidvég feletti 21 km2-es tározó (Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer I. ütem), a másik Balatonhidvég és a fenékpusztai Zala-torkolat közötti 54 km2-es tározó (II. ütem). A koncepcióterv alapján a Minisztertanács már 1976-ban külön határozatban előírta a Kis-Balaton-védőrendszer megvalósítását. Az ekkor megkezdődött tervezésbe számos kutatóintézet, egyetemi tanszék és szakirányú tervező iroda kapcsolódott be és több mint 20 megalapozó tanulmány készült. A megalapozó tanulmányok a védőrendszerben lejátszódó hidrológiai, hidraulikai, kémiai és biológiai folyamatok modellezésén és elemzésén kivül kiterjedtek a védőrendszer mező- és erdőgazdasági, közlekedési és energiaellátási kihatásaira is. A VIZITERV generáltervezésében több változat került kialakításra. A tervváltozatok kialakítása során nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyszerűen a Kis-Balaton „visszaállításáról" kell gondoskodni, hanem egy olyan víztározórendszert kell létrehozni, ami képes lesz arra, hogy a Zalán érkező növényi tápanyagokat olyan mértékben visszatartsa, ami a Balaton, ill. a keszthelyi öböl eutrofizálódásának csökkentését eredményezi. A megépítendő vízvédelmi rendszer az előbbi hatást azzal éri el, hogy a Zalán és mellékvízfolyásain érkező lebegőanyagot a hozzájuk kötődött tápanyagokkal együtt kiülepíti, a diffúz tápanyagok túlnyomó részét szállító árhullámokat a tározókban visszatartja, a biológiailag hozzáférhető szerves anyagokat mikrobiológiailag lebontja és a Balaton vízzé válás folyamatát biztosítja. A Kis-Balaton vízvédelmi rendszer I. ütem tározójának üzemvízszintje 106,5 m. Balti szinten a II. ütem üzemvízszintje 105,8 m. Balti szinten lesz. A legnagyobb vízszintek az előbbieknek megfelelően 107,1, ill. 106,3 m. Balti szinten biztosíthatók. Az első tározó vízfelülete üzemvízszintnél 18 km2, a második tározóé 50,9 km2. A tározók víztérfogata üzemvízszintnél az előbbieknek megfelelően 21, illetve 64 millió m3-t tesz ki. A legnagyobb vízszintnél a tározók víztérfogata 37, illetve 77 millió m3. A vízfolyásokon érkező vizek átlagos tartózkodási ideje az első tározóban 30 nap, a második tározóban 92 nap. A vízvédelmi rendszer első ütemének előirányzott beruházási összege 644 millió Ft, a második ütem beruházási költsége várhatóan meghaladja a 2,5 milliárd Ft-ot. A Kis-Balaton vízvédelmi rendszer várhatóan 1990-től már mint mocsárjellegű nádastó úgy fog funkcionálni, hogy a Zalán érkező lebegőanyagot teljes mértékben, a növényi tápanyagokat pedig túlnyomó részükben visszatartja. A tározók üzemeltetése korszerű technika alkalmazásával! történik. A védőrendszer I. ütemének építése 1981. július 1-én kezdődött és ténylegesen 1985. július 14-én fejeződött be. A tározóban lezajló folyamatok nyomonkövetésének vizsgálata 1984-ben az árasztás kezdetekor megindult és folyamatosan végzik. A mérési adatok alapján alakítják ki a végleges üzemeltetési rendet. A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer műszaki technikai tervezéséről és kivitelezéséről a későbbiek során külön cikkben adunk hírt. Dr. Virág Árpád Szokács László 4
