Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 2. szám
Szennyező anyag a Dunában Komárom és Tát között tam menni a Jászságba, a szülőföldemre. A diplomaosztás előtt magyar küldöttség járt a városban. Eljöttek az egyetemre is. Akkor még csak a terve létezett a Vékonypapír-gyárnak, de a küldöttség már az új üzemhez gyűjtött tapasztalatokat. Szakembereket is kerestek a magyar diákok között. Engem is megkérdeztek. Azt sem tudtam, hol van Lábatlan. De hát beszéltek a négy finn gépről, s hogy nekem kellene megindítanom a vékonypapír gyártást... Mit mondjak, Lengyelországból én többször utaztam haza a szüléimhez, mint Lábatlanról. Napi tizenöt-tizenhat órát töltöttem a gyárban. Megesett, hogy egyhuzamban ötvenkét órát talpon voltam. Gyakran éjjel is felcsengettek: megállt az egyik gép, nem találják a hibát. Ugrottam ki az ágyból, rohantam. A papírgéppel nem lehet tréfálni. Egyetlen óra kiesés hússezer forintot visz el.” Most sok ilyen újat kezdő, újra vállalkozó fiatal mérnököt vár a Komárom megyei iparvidék. Sok kísérletező, idejét, energiáját nem sajnáló embert. A magyar ipar jövőjének egyik fejezetét itt írják, Komárom és Tát között. HÉVVIZ, KÉN, CSUDASÓ A külső szemlélődő ebből még édeskeveset vesz észre. Az utasember azt látja, hogy Almásfüzitőn vörös por lepi el a háztetőket, a fákat, az utcákat. Lábatlanban cementpor szitál — mintha lassú eső esne —, s hamuszínre festi még a temetőt is. Akad dolga itt a környezetvédelemnek! A sivatagban megszomjazik az ember — errefelé friss, tiszta levegő után kiált. Ezért több esztendőről — esztendőre a természetvédelem tennivalója és felelőssége. Ha valahol érték egy erdőcsoport, egy park, hát itt ezerszeresen az. Süttő és Neszmély között a lankákon már védett a homoki és löszgyep. A Neszmély környéki gyöngyvirágos tölgyes felett is törvény őrködik. De az iparvidéken ez nem elég. Itt még az ártéri fákat, a bokorfüzeseket is védetté kellene nyilvánítani. Mindent ami zöld, ami a levegőre szomjas ember szomját oltja. Vigasztalannak festem ezt a tájat? Madárnélkülinek? A gyárvidék nem a turisták fényképezőgépének teremtődik. De azért magam is eltűnődtem: járom ezeket a településeket, s egy költő, egy író nevével nem találkozom. A líra is elmenekült innen? Nyergesújfalu ugyan látta a tizennégy éves József Attilát, ám ő is csak két hétig bírta ki az elhagyott gyermekek nevelésével foglalkozó szaléziánusok intézetében. Hová tűntek innen a költők? Pedig megénekelhették volna — ha nem is a tájat, de a dunaalmási gyógyvizet. Ennek híre az 1700-as esztendők derekán fél Európát bejárta. Köszvényesek, reumások, testi bajokban szenvedők Mekkája Almás. 1754-ben Mária Terézia is betér a községbe, és kipróbálja a gyógyforrás vizét. Nem lehetett az akármilyen víz, ha a császárnő ifjodást és egészséget remélt tőle. Ha a bécsi hatalmasságok könyvet Írattak róla. Mégpedig a leghíresebb pozsonyi orvos a szerző. A könyv címe: „Az Almási Hévvizek, tekintettel azok fekvésére, alakjára, gyógyító erejét és tulajdonságait összefoglaló tartalmára. A Magas Királyi Kamara megbízásából irta: Torkos Justus János orvostudor és Pozsony szabad királyi város rendes tisztiorvosa". A derék tudor nem fukarkodik a dicsérettel : „Tata városánál van egy meleg forrás, melly fördésre használtatik, de alkotórészei bővebben még nem tétettek közönségessé. Nagyobb foganatú ennél az almási kénköves forrás. Ez nyáron hideg, télen lágy meleg; a szarvasmarha megissza; de a lovak és a juhok nem szeretik. Színe világos tiszta, hanem a közelgő égiháború előtt zavaros lesz. Alkotórészei: légszesz, finom elszálló kén, mészföldes palakő, s csudasó. Használ a tagok gyengeségeiben, reszketősben, bódulásban, elzsibbadásban, köszvényben, csípőfájásban, dugulásokban, daganatokban, máj és lép szorulásban, komorkórságban, aranyérben, bőrbeli nyavalyákban, elgyengülés miatt származott mindenféle folyásokban..." LILLA EMLÉKE Dunaalmáson váratlanul egy szobor néz rám. Csokonai Vitéz Mihályé. Süttői mészkőből faragták. A debreceni, a somogyi poéta itt? Igaz, ő nem a gyógyvíz miatt gondolt annyit Almásra ... A községben immár egy évtizede Csokonai Irodalmi Kör működik. Dr. Ferenczy Miklós helybéli körzeti főorvos két könyvet írt — mindkettőt kinyomatták — Csokonairól és Lilláról. A Csokonai—Lilla emlékszoba szép gyűjteménynyel várja a látogatókat. (Ha véletlenül ide tévednek.) A költő és a múzsa? Hiszen Rév- Komáromban ismerkedtek meg. A poéta a gazdag kereskedők városában szeretett bele Vajda Juliannába, a gazdag gabonakereskedő lányába. S a komáromi „tyrann-törvény" vette el tőle Lillát. Dunaalmós adta visza. igaz, már csak halálában. A dunaalmási temetőben áll a síremlék, amelyre rávésték: „LILLA áldott emlékének .. .'* Domby Márton, Csokonai barátja kétszer is meglátogatta Dunaalmáson a Lilla versek ihletőjét. Ő adott hírt az „elfelejthetetlen" kedves sorsáról: „Ki volt Lilla? Ezt bizonyosan kérdeni fogja a jövendőben mindenki, ki azt fogja kérdeni: ki volt Csokonai? Lilla tehát volt egy becsületes komáromi kereskedő, Vajda Péter úrnak leánya, most pedig Komárom mellett egy becsületes almási keresedő, Lévai úrnak hitvese. Ez a Lilla tette Csokonait nagyobb részént poétává, Csokonai pedig Lillát halhatatlanná. Nekem volt szerencsém 1806- ban és 1808-ban nála lenni. Ő derék termetű, kinyílt homlokú s szívű, kellemetes vonzó ábrázatú, szőke s meglehetősen magas. De már akkor gráciáiból, melyekkel Csokonait megigézni hatalmas volt sokat vesztett.” Mennyi igaz abból, hogy Lilla tette költővé Csokonait, azt most ne firtassuk. Csokonai minden esetre halhatatlanná tette őt. Ezért emlékeznek Dunaalmáson Vajda Juliannára, aki hosszú életet élt, s kétszer ment férjhez. Mindkét házasságát boldogtalannak ismerték. Halálos ágya mellett a Lilla-dalok neki dedikált, első példányát találták s a debreceni poéta egykori búcsúlevelét: „Lilim! Én tégedet még most is halálból szeretlek: mégis Lilim! én, szeretett Lilim! ez levelem utolsó hozzád az életbe. Most zárom be végképpen azt az édes barátkozást, mellyet véled szinte kilenc hónapig kóstolltam, s azt az örömöt, mellyért irigyeim lehettek az angyalok . .." így ért véget egy szerelem regénye. ALMASI HŐSÖK Elhoztam Dunaalmásról egy másik — megiratlan — regény történetét is. Nagy Kornél, ifjú Nagy Kornél. Apa és fia. Az apa helybéli református lelkész, a fia az almásfüzitői Olajgyár könyvelője. 1944 őszén mindkettőjüket a németek hurcolták el, s ölték meg. Ellenállók voltak, mint Bajcsy-Zsilinszkyék, mint Tartsay Vilmosék. Az antifasiszta mozgalomban a háború ellen harcoltak. Az elaljasult kor ellen. Ekkor, a haza válságos perceiben tűzték a szívük fölé Ady verssorait: „Ember az embertelenségben, Magyar az űzött magyarságban .. Ki emlékezik rájuk? Kosa Csaba 17
