Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 2. szám
Ismert tény, hogy a víziközművek — a többi infrastruktúrához hasonlóan — az igényeket általában sajnos csak követik és nem előzik meg! Az igények követése azonban nem feltételezi a lemaradást, vagy az aránytalan fejlesztést. A lemaradás és az aránytalanság mértéke néhol olyan mérvű, hogy az már hátráltatja a településfejlesztést, néhol pedig a település harmonikus működését veszélyezteti. Következik ebből, hogy a rendszeren is változtatni kell ahhoz, hogy a lemaradást és a belső aránytalanságot fel lehessen számolni. Az „akcióprogram" figyelembe veszi a bekövetkezett változást, számol a megépített művekben rejlő és gazdaságosan feltárható tartalékokkal, erősíti a közgazdasági megfontolások fokozott beépülését a víziközművek működési rendjébe. A vízellátás mennyiségi fejlesztése mellett — ilyenek az ellátási hiányok pótlása és az ellátatlan területek kapacitásainak kiépítése — egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a víz takarékosságával és minőségével összefüggő feladatok. Az teljesen világos, hogy mind a két célt csak lényegesen javuló műszaki teljesítménnyel és kiváló szervezettséggel érhetjük el. A szennyezés három formáját-fajtáját-típusát említem, a) a felszíni — saját — szennyezéseket, b) a mélységi — rétegeredetű — geológiai eredetűeket, és a c) vízfolyásokkal távolabbról — a vízgyűjtőről érkező szennyezéseket. A felszínről származó szennyeződések a szennyezőforrások felszámolásával, mérséklésével befolyásolhatók, más részüknek, amelyek rétegeredetűek, vagy a vízfolyással távolabbról érkeznek, egyetlen és utólagos gyógymódja — a vízkezelés. A szennyeződéssel összefüggő vízminőségi romlás folyamatát több évtizede tapasztaljuk. A csökkentésére és megakadályozására, illetve az utólagos beavatkozásra mindeddig csak részlegesen került sor. A vízbázisok védőterületei hiányosak, a szennyezőforrások felszámolása pedig mindmáig jogszabályi és anyagi nehézségekbe ütközik. A lehetséges kiút a vízbázisok rekonstrukciója, a vízkészletek megelőző védelme. A vízbázisok rekonstrukciójának újszerűsége is érdemel néhány szót. A rekonstrukcióval a vízbázis eredeti műszaki jellemzőit szándékoznak visszaállítani. A rekonstrukciós beavatkozás költségeit azonban az új beruházás ráfordításaival és egyéb műszaki-gazdasági mutatóival is össze kell vetni, s azt a megoldást választani, amelyik műszakilag értékesebb és takarékosabb. Nyilvánvaló az is, hogy a szennyezések felszámolása és megelőzése csak olyan módszerrel történhet eredményesen, amelyben a potenciális szennyezők is érdekeltté válnak. Ez az érdekeltség több irányú is lehet. Az érdekeltek preferálhatók, ha hatékony, gyors beavatkozást vállalnak, szankcionálhatók, ha a szennyezés felszámolására előírt időn belül nem teljesítik feladatukat. Az ivóvíz technológiai előállítása súlyos, növekvő teher a vízgazdálkodási költségekben. Új vízműveknél növeli a beruházási költséget, a régieknél pedig pótlólagos fejlesztési eszközöket kíván. Végeredményben csökkenti az azonos fejlesztési keretből létrehozható kapacitás mértékét és még az üzemviteli költségekről nem esett szó. Csökkenteni kell tehát a vízkezelés költségeit. Ennek érdekében törekednünk kell a vízbázisok megfelelő védelme által elérhető előnyökre, csak úgy mint az ivóvízkezelési technológiák fejlesztése során az olcsóbb és rugalmas, több komponens kezelésére alkalmas berendezések létrehozására és alkalmazására is, amelyek követni tudják a nyersvíz összetételének esetleges változásait. Saját, belső ügyeinkben is a víztakarékos technológiákat kell előnyben részesíteni, s ez a vízkezelési technológiákon túl ugyanígy igaz a hálózati és egyéb veszteségek csökkentésére, a visszaforgatásra, tevékenységünk minden elemére. Ennek technológiai megoldásai kisebb részben kutatást, nagyobb részben műszaki fejlesztést, s mindenképpen az ipari háttér megteremtését igénylik. Az ivóvízellátás regionális rendszereinek szükségszerű továbbfejlesztésével számolunk. Az összefüggő, jelentős készletekre települő, technikailag jól felszerelt rendszerek kiépítését indokolja a helyi vízkészletek kimerülése és minőségének romlása, az ellátás biztonságának megteremtése és a bányászattal összefüggő vízpótlás igénye is. A regionális rendszerek magja ma csaknem minden olyan térségben megvan már, ahol a jövőben elsősorban csak is ezek révén lehet az ivóvízellátást garantálni. Ugyancsak ismertek azok az önálló vízművek, amelyek összekapcsolásával minden fogyasztó számára előnyösen növelhető a szolgáltatás biztonsága. Ma még közel 1500 település van ivóvíz-közmű nélkül. Ezeknek mintegy harmadában a regionális vízellátási rendszerek hoznak majd megoldást. Kisebb részben néhány település közös, kistérségi vízellátó rendszerének kialakítása látszik célszerűnek. A települések nagyobbik részében pedig a helyi vízkészletre telepített kutakra így felszíni kis vízmüvet kell majd építeni. Ez azt jelenti, hogy bár a vízművek száma szerint a távlatban is az egyedi vízművek lesznek túlsúlyban, mégis, becsléseink szerint, az ellátott lakosság 80%-át regionális, vagy kistérségi rendszerek szolgálják majd ki. Ez az egyetlen arányszám több fontos teendőre hívja fel a figyelmet: — Elengedhetetlen a már működő és lehetséges regionális vízellátó rendszerek víznyerőhelyeinek fokozott védelme. — Meg kell határozni a regionális rendszerben várható vízminőségi problémákat — ilyenek pl. a hosszú szállítási távolság miatti hatások, a több vízbázisról származó vizek keveredésének következményei —, a szükséges beavatkozások kutatási, műszaki-fejlesztési programját tehát mielőbb el kell indítani. — A helyi vízkészletre települő vízművek nagy száma egységesített, tipizált megoldásokat követel meg. A víznyerés, a szállítás és vízkezelés létesítményeinek -építési és gyártási hátterét ennek tudatában célszerű fejleszteni. A csatornázás és szennyvíztisztítás mai elmaradott állapota hosszabb ideig nem tartható fenn. A 260 településen levő szennyvíztisztítónál eddig alkalmazott műszaki megoldás valószínűleg nem lesz egyértelműen „lemásolható” a további 2000— 2500 településen. A települések sokaságát érintő feladat jó műszaki meghatározásával és ütemezésével, a hatékony műszaki megoldások és a természeti adottságok helyes kombinációinak széles körű alkalmazásával érhető csak el a térségenként kívánatos célállapot. Lényegében erre példa lehet az ami a Balaton esetében történik amikor is az időben egyre szigorodó vízminőségi követelményekhez igazítjuk a tennivalókat. Az ilyen típusú korszerű optimalizáláshoz a tervezési eljárások, matematikai modellek már ma is jórészt rendelkezésre állnak. Gyakorlati alkalmazásuk a szűkös anyagi lehetőségeink hatékonyabb felhasználását ígérheti. A szennyvíztéma teljes értékű megoldása mellett a környezeti adottságoktól, az anyagi lehetőségektől függően az egyszerű — kisebb költségigényű — megoldások is szóba jöhetnek — sőt, szükségesek is. Az ésszerűség azonban azt diktálja, hogy ezek mindig illeszkedjenek a végleges megoldásokhoz, távlati elképzelésekhez, Ellenkező esetben az ideiglenes, vagy részmegoldás csak a költségeinket növeli. A regionális csatorna- és szennyvíztisztító rendszereket a vízellátásnál kisebb arányban irányozzák elő a terveink. A Balatonnál, a Velencei-tónál, a későbbiekben a Duna-kanyar településeiben, a többi üdülőövezetben, továbbá a vízminőség védelme szempontjából kiemelt néhány területen, csak a nagy rendszerek adhatnak megoldást. Ezért a mai részmunkákat e területeken már úgy kell végezni, hogy nagy átalakítás nélkül illeszkedjenek a távlati elképzelésekhez, a végleges megoldásokhoz. Feltétele ennek persze az is, hogy mielőbb rendelkezzünk a regionális szennyvízelvezető rendszerek folyamatosan karbantartott műszaki koncepcióival. A csatornázás, szennyvíztisztítás kis településekben, valamint a közcsatornázott települések zömmel magánerős lakásépítéssel érintett külső kerületeiben is szükséges. Erre a feladatra a maiaknál többet nyújtó, olcsóbb és megbízhatóbb berendezésre lesz szükség. A csatornázás jövőbeni feladatait a települések városi jellege, a vízgazdálkodási viszonyok és az érintettek vállalkozó készsége egyaránt befolyásolja. A magas költségek ellenére is mindenképpen csatornázandó, vagy a távlatban is egyedi módon egyszerűbb megoldásra kerülő terület vagy településrészek behatárolása. Kijelölése nem csak műszaki okok miatt, de gazdasági szempontból sem mellőzhető. így a csatornázás rendszerének és mértékének a meghatározása a településfejlesztés szükséges része, egyben annak függvénye is. Ennek a felfogásnak az elismertetése a településfejlesztőkkel döntő mértékben befolyásolja hosszú távú feladataink végrehajtásának realitását. A szennyvíz nemcsak az élővizekbe vezethető be, hanem a talajon is el2
