Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 7. szám
SZÁZ ÉVES a megújult „Nagy András János" kút A Magyar Vízgazdálkodás 1980-ban tájékoztatta olvasóit az Alföld első artézi kútjának 100 éves évfordulójáról. Ezt a kutat Hódmezővásárhelyen „Bakay"-kútként ismerik, amely szép színfoltja a városnak. Halaváts Gyula ,,A hód-mező-vásárhelyi két artézikút" c. munkájában a következőket írja: „Megvolt tehát az első artézi kút s adta a töméntelen egészséges vizet. A lakosság apraja-nagyja, fiatalja-öregje kantával-hordóval hordta szét a város különböző részeibe melyet mindjárt megkedvelt. A város dolgait intézők azonban csakhamar annak tudatára jöttek, hogy Hód-Mező-Vásárhelynek 1 kút kevés. Nem azért, mintha a vízből nem tellett volna, hanem a város nagy terjedelme tette szükségessé a második kutat, hogy a távolabb lakók is könnyen hozzáférhessenek e nagy áldáshoz. El is határozták nemsokára a másik kút fúrását, csak a hozzávaló költségeket nem tudták honnét fedezni. Ekkor történt meg a lélekemelő jelenet, hogy Nagy András János a maga és hitestársa nevében a polgári erények legszebbikét gyakorolva, letett a közjó oltárára, polgártársai jóvoltára 20 000 frt-ot, s lehetővé tette a második, nevét viselő artézi kút elkészítését." A város jegyzőkönyvei e megható momentumot az alábbiak szerint örökítik meg: Kivonat Hód-Mező-Vásárhely város törvényhatósági bizottságának 1882. Nagy András János, az adományozó „Nagy András János” kútja 1884-ben november 14-én folytatva tartott közgyűlésének jegyzőkönyvéből: 496. sz. „Nagy András János törvényhatósági bizottsági tag szóval előadja, hogy mielőtt az 1883-ik évre összeállított költség előirányzat tárgyalását megkezdhetnék, bejelenti a törvényhatósági közgyűlésnek, miszerint a tervbe vett s az új templom előtti téren, az úgynevezett kispiaczon fúrandó artézi kút költségei fedezésére nejével Mucsi Máriával együttesen o. é. 20 000 frt-ot ajánlanak fel, azon kijelentéssel, hogy midőn a vállalkozó mérnök a kútfúrásához hozzáfog, ők a felajánlott összeget folyóvá teszik, a felmerülő kiadást a jelzett öszszeg erejéig a kötendő szerződés feltételeihez képest fizetni fogják, azonban ők mint magán egyének a vállalkozóval összeköttetésben lenni nem óhajtanak. Hanem a város közönsége kösse meg véle a szerződést, s a további intézkedések megtételére, általában a kút furatása körüli kútügyek bizottságát kéri ez alkalomra is megbízni és kiküldeni. E leírhatatlan nagy örömmel és lelkesedéssel fogadott ajánlat megtétele után indítványoztatott, miszerint a város egyetemes közgyűlése közönsége javára tett ezen nagy összegű adományt hálás köszönettel fogadtatván a közgyűlés részéről, az azt felajánló Nagy András János és neje Mucsi Mária részére, nemes szívük sugallta ezen kiváló adományért a város törvényhatósági közgyűlése köszönetét jegyzőkönyvileg is fejezze ki. S örökítse meg ezen jegyzőkönyv díszesen kiállított másolata az adományozó házaspárnak küldöttség által adassák át; indítványoztatott továbbá, hogy ezen építendő artézi kút Nagy András János és neje Mucsi Mária nevére neveztessék el s a felépítendő felszerelésen márványlapba e nevek mint a kút építését létesítőké bevésessenek. Indítványoztatott egyszersmind, hogy a hálás utókor is ismerje azon nagylelkű, nemesszívű s a közönség javára munkáló adományozókat, kik a közönség használatára s a közegészségügy előmozdítására ily nagyfontosságú és tekintélyes összegű adományt tettek, — arcképük a város közháza tanácstermében annak részére szereztessék meg, s végezetre indítványoztatott, hogy a törvényhatósági közgyűlés ülése, ezen meglepő nemesszívű adomány okozta osztatlan öröm és lelkesedés hatása miatt, a mai napra függesztessék fel s a további tanácskozások a holnapi nap folytassanak. Hód-Mező-Vásárhely város törvényhatósági bizottsága Nagy András János bizottsági tag és neje Mucsi Máriának, a város közönsége és összes lakossága érdekében tett s különösen a jó ivóvízben a már létező egy artézi kút mellett is még mindig szűkölködő városunk lakosaira közegészségügy tekintetben mondhatatlan nagy horderejű s jótéteménnyel bíró áldásaiban a késő utódokra is messze kiható azon kegyes adományukért, hogy az új templom előtti úgynevezett kis piacztéren fúrandó új artézi kút költsége fedezéséhez az isteni gondviselés nyújtotta vagyonukból o. é. 20 000 frt azaz húszezer forintot felajánlottak, hálás köszönetét nyilvánítja s ezen köszönetét és háláját jegyzőkönyvbe is feljegyezvén az utókor számára elenyészhetetlenül megörökíti. 22