Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 7. szám
X. vízminőségi szeminárium A X. Vízminőségi Szeminárium első vitaindító előadását dr. Pásztó Péter tartotta meg „Felszíni vizeink minősége az ivóvízellátás szempontjából” címmel. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a felszíni vizeink minősége és ebben beálló változások tükrözik a vízgyűjtőn folyó gazdasági-társadalmi változásokat, a technikai fejlettséget és az élet minőségének a színvonalát. Ezeknek a sokszor ellentmondásos tényezőknek eredője az időszakosan változó karakterű — de egyre bonyolultabb problémákat okozó — vízminőség. Az előadó ezt követően rövid áttekintést adott az elmúlt évszázad vízminőségi változásairól, majd bemutatta a Duna-völgy, a Tisza-völgy, valamint nagyobb állóvizeink jelenlegi vízminőségi helyzetét, utalva az e témával összefüggően beküldött dolgozatok fontosabb megállapításaira. A továbbiakban az előadó rámutatott arra, hogy a vizeinket szennyező anyagokat két csoportra oszthatjuk: — azokra az anyagokra, melyeket a természet hozott létre és kialakult a fogyasztó, lebontó rendszerük is, melyeknek végtermékei energiaszegény, természetbarát vegyületek, valamint — az ember által előállított anyagokra, — elsősorban szintetikus termékekre — melyek stabil vegyületek, természetes lebontó rendszerük nem lévén tartósan megmaradnak, és oldat, emulzió, vagy szuszpenzió formájában vannak jelen élővizeinkben. Ezek az anyagok nemegyszer károsak az emberre és az ivóvízellátás során ezen anyagok távol tartásáról, teljes vagy részleges eltávolításáról gondoskodni kell. Mindkét csoportba tartozhatnak olyan anyagok, melyek önmagukban nem lennének károsak, de valamilyen szinergetikus hatás következtében vagy éppen az ivóvízellátást megelőző vízelőkészítő technológiák során váltak veszélyes anyagokká. Ezen anyagok távol tartása a vízminőség-védelem, a vízminőségszabályozás feladata. A vízminőség-szabályozás feladata tehát a vizeinkbe jutó egyre nagyobb mennyiségű és egyre szélesebb spektrumban jelentkező szennyező anyagok távol tartása, illetve elviselhető minimumra szorítása államigazgatási és műszaki eszközökkel. Az államigazgatási eszközök: — a szennyvízbírság — a kötelezés és — a Vízügyi Alapból folyósított támogatás. Vizeink minőségét számos műszaki eszközzel szabályozhatjuk, mutatott rá az előadó, így a szennyvizek tisztításával, a környezetkímélő gyártástechnológiák bevezetésével, szennyvizek káros anyagainak hasznosításával, szennyvizek tarozásával és időszakos leengedésével. Az előírt határkoncentráció biztosítható hígítóvízzel, a szennyező anyagnak a környezetben végtelen híg koncentrációban való szétoszlatásával. A környezetben való szétoszlatás tárgyköréhez tartozik dr. Szolnoky Csaba és munkatársai a „Partközeiben a Dunába vezetett szennyvíz levonulása" című dolgozata. A szerzők a Paksi Konzervgyár dunai szennyvízbevezetése kapcsán vizsgálják a keveredés kérdését. Helyszíni kísérleti vizsgálatok és erre alapozott számítások útján elemzik a lehetséges diszperziós viszonyok hatását az elkeveredésre és az eredmények alapján, hasonló mederviszonyok esetén gyakorlatilag kielégítő pontosságú számítási megoldásra tesznek javaslatot. Várhatóan a biológiai tisztításnak is reneszánsza következik. Újra előtérbe kerülnek a természetes tisztítási módszerek, biooxidációs tavak, és az öntözéses elhelyezés. Minden bizonnyal új irány lesz a biológiai szennyvíztisztítás területén a műtárgyelmélettel való szakítás és a „bioengineering" szemléletben a fermentációs ipar eredményeinek hasznosítása. Az előadó befejezésül rámutatott azokra az okokra, amelyek következményeként a vizeinket érő hazai szennyezőanyag-terhelés mind a szennyező anyagok összmennyiségében, mind pedig fajtájában növekedni fog az elkövetkező években, majd javaslatokat tett a bajok megelőzését szolgáló intézkedésekre. Ezek az alábbiak: — a nagytérségi vízvédelmi szempontokat, a kiemelt vízvédelmi területek mintájára tovább kell érvényesíteni, a nagyobb hatékonyság érdekében, — a meglevő víztisztító telepek technológiai intenzifikálását el kell végezni és az üzemvezetést felelőssé és érdekeltté kell tenni a szennyvíztisztítás gondos üzemeltetésében, — támogatni kell a természetes szennyvizelhelyezési módokat, — ösztönözni kell a nyersanyagszegény hulladékmentes, illetve hulladékszegény gyártástechnológiákat, — ipartelepeknél a víz visszaforgatása mellett a szennyező anyagokat is hasznosítani kell (anyagáram visszaforgatás), üzemen belül (reuse) és üzemen kívül (recycling), — növényvédő szerek és műtrágyák árának helyes alakításával a mezőgazdasági üzemeket ösztönözni kell a takarékos és okszerű felhasználásra, — az üzemek szennyvíztisztításának mértékét tovább kell individualizálni. — Megnyugtatóan szabályozni kell a hulladéklerakás kérdését, ki kell jelölni a hulladéktemetők helyét, — a felszíni vizek szennyeződésének jobb nyomonkövethetősége, az újabb és újabb szennyező anyagok kimutathatósága érdekében a megkezdett jóirónyú műszerfejlesztési programot végre kell hajtani és tovább kell fejleszteni: a nagyértékű bázisműszereket igénylő vizsgálatokra központi bázismérőhelyeket kell létrehozni, illetve ágazaton kívüli szakvizsgálati bázison kell kapacitást biztosítani. — Megkülönböztetett súlyt kell helyezni a gazdasági és műszaki tervezésre (pl. az infrastruktúrát ugyanúgy kell tervezni, mint a gazdaság más alapvető szektorait), — a kutatást különösen az első időszakban az olcsó és gyors megoldások szolgálatba kell állítani (természetesen az alapkutatások változatlan elvárása mellett), — a műszaki fejlesztés is első időben a gyors eredményt hozó megoldásokra törekedjen, a hazai és a külföldi kutatási eredményekre, know-how-kra és licencekre támaszkodva, — a tipizálást és egységesítést a szennyvíztisztítás területén is szorgalmazni kell, — meg kell teremteni a vízminőségvédelem ipari hátterét, akár hazai, akár a KGST integráción belül. A Vízminőségi Szeminárium következő előadását dr. Ollós Géza egyetemi tanár tartotta „A felszíni vizek tisztításának időszerű kérdései” címmel. Az előadás felhívta a figyelmet arra, hogy — az ivóvíztisztítás tervezését egyre inkább a komplex szemléletigény jellemzi, — a környezetvédelem és az ivóvíztisztítás fokozottabb összehangolása a jövőben elengedhetetlen. Az ivóvíztisztítással kapcsolatos követelmények közül kiemelendő: az ivóvíztisztítás a természetbeli vízminőségvédelmet nem helyettesítheti. A nyersvízminőség, vízminőségszabályozás korszerű jellemzéséhez példaként — a fémfajták előfordulási formáit, — a hordalékfázisok és a nehézfémkötési módok lehetséges kapcsolatát, — a folyók öntisztulásával kapcsolatos új vonásokat, — a szaganyagok tekintetében pedig az anyagcsere-termékek molekulái szerkezeti sajátosságait tekintette át röviden az előadó, majd az ivóvízellátás súlyponti témáit részletezte a következőkben : a) Derítés. Ez esetben a — fém-hidroxo-komplexek figyelembevételének alapvető fontosságát, — a stabilitás-határ diagram alapján való szemlélet átvételét, ennek alapján — a vegyszerbekeverés okszerűbb tervezését kell megvalósítani. b) Lassúszűrés. A lassúszűrés valódi céljait, mechanizmusait az előadás részletesen tárgyalta. Adottak a biológiai tisztítást befolyásoló anyagok kémiai és fizikai sajátosságai, az anyagok viselkedését és eltávolítási mértékét befolyásoló tényezők, a lebontódás különböző mechanizmusai, az idő és szennyezőanyag (tápanyag)-koncentrációk hatásai. c) Ózonos oxidáció. A reakciómechanizmusból kiindulva arra a következtetésre jutunk, — hangsúlyozta az előadó — hogy az ózon ma már nem tekinthető csupán fertőtlenítő megoldásnak, hiszen szerepe a tisztítórendszerben megválasztott helyétől, az ott levő vízbeli redukáló anyagoktól függően, más — fontos — hatásokat is eredményez. d) A fertőtlenítés mechanizmusaiból kiindulva, a fertőtlenítés időbeli lefolyását, az azt befolyásoló paramétereket, a reaktorhidraulikai igényeket, a THM-képződés fő okait, a THM kiküszöbölés szóba jöhető eljárásait, oxidációs levegőztetéses, adszorpciós eljárásokat) az előadó részletesen tárgyalta, 12
