Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 6. szám

— a csapadékból a táblán minél több, hasznosítható vizet vissza kell tar­tania, — a növény által nem hasznosítható vizet (lehetőleg kártétel nélkül) el kell vezetnie, — a tábla egész területén biztosíta­nia kell a nedvességtartalom olyan mértékű, egyidejű csökkenését, hogy a szükséges időben a munkagépek a tábla egész területén akadályoztatás nélkül dolgozhassanak. A tábla vízrendezésével szemben te­hát az igény sokkal összetettebb, mint­sem, hogy azt kizárólag az egyidejű művelés biztosítására lehetne szűkíteni. Ha tehát olyan táblákat kívánunk ki­alakítani, amelyek valóban betöltik a termelés területi egységével szemben tá­masztott igényt, vagyis amelyen egy­fajta növény egyidejű agrotechnikai be­avatkozásokkal, valóban jó eredménnyel termeszthető, akkor a terület beosztásá­nak egyszerre három szempontra kell tekintettel lenni. Szem előtt kell tartani: — a talajtani adottságokat, — a lejtésviszonyokat és — a gépi művelés igényeit. A talajtani adottságok általában a minél kisebb táblaméretek irányában hatnak. A lejtésviszonyok figyelembevé­tele legtöbbször ugyancsak hasonló hatással jár. Bár a tényleges igény nem a kis méret, hanem az, hogy a táblák belsejében nagyobb lefolyástalan mé­lyedések ne legyenek, s hogy a határok és a mély vonulatok lehetőleg egybe es­senek. E fáradtságos mérlegelést igénylő szempontokkal szemben áll aztán a gépi művelés biztosíthatóságának az egy­szerű geometriai feltétele: legyen a táb­la minél nagyobb és legalább a két hosszú táblaoldal legyen párhuzamos. Ha aztán mindehhez még azt is hozzá vesszük, hogy a nagyüzemi termelésre történő áttérés alapvető feltétele való­ban a mezőgazdasági munkák gépesí­tése volt, s hogy éppen ezért a kezdeti évek minden figyelme és erőfeszítése a gépesített mezőgazdaság megteremté­sére irányult, megérthető, hogy a táb­lák kialakításánál általában nem a ta­lajtani térképek, s főleg nem a réteg­vonalas helyszinrajzok, hanem a vonal­zók kerültek elő. így alakulhattak tehát ki azok a nagyüzemi táblák, amelyek a domborzat figyelmen kívül hagyása kö­vetkeztében már eleve magukban hord­ták mindazokat az akadályokat, ame­lyek a nedvesebb időszakokban szük­ségképpen előálló belvízfoltok következ­tében éppen a gépesített munkát hát­ráltatták. A domborzathoz jól igazodó táblákról az esetleg keletkező pangó vizek elve­zetése kevesebb gonddal jár. Ez sokszor megoldható hagyományos módszerek­kel, barázdák, kisebb árkok húzásával, vagy esetleg úgynevezett „céldrének" létesítésével. Az I. szekció további előadása az öntözéses gazdálkodásról szólt, melyet dr. Marjai Gyula tartott meg. Előadá­sából a következő gondolatot emeljük ki: Az öntözési technológia, mely bele­tartozik a termesztési technológiába, ak­kor hatékony és minden tekintetben szakszerű, ha kétféle összhang alapján A vándorgyűlés résztvevői kerül kidolgozásra. Először a termesztési színvonal és az öntözéstechnika színvo­nalának összhangja fontos, ugyanis mindkettő az alacsony, kezdetleges szín­vonal és a legmagasabb szinvonal kö­zött változik, a hatékonyság feltétele az összhang. A másik, hogy a termelési szerkezet és az öntözéstechnika színvo­nala legyen összhangban. A termelési szerkezet, mely gyepváltó, szántóföldi kertészeti ültetvény lehet, más-más igényt támaszt a technikával szemben. Manapság sokszor beszélünk korszerű öntözőgép-típusokról, amelyekből szé­les választék áll rendelkezésre. A kor­szerű megoldás éppen az lenne, ha az előbbi összhangot biztosítanánk, hiszen a választék ezt lehetővé tenné, ennek ellenére nem használjuk ki ezt a lehe­tőséget, feleslegesen uniformizáljuk a megoldásokat alaposabb mérlegelés nélkül. Emiatt az eredmény sem a várt. Fontos ismerni a technikai színvonal és a költségalakulás közötti kapcsolatot. Ma már erre is vannak jól kimunkált összefüggések és adatok. Megállapít­ható, hogy az öntözőgépekkel kapcsola­tos üzemelési költségek is attól függően változnak, hogy milyen öntözésminősé­get valósítanak meg. De a teljes beru­házás költsége is attól függ, hogy mi­lyen technikai színvonalat biztosít. Végül is úgy összegezhető a kérdés, hogy a technológia korszerűsége akkor biztosított, ha a cél, a lehetőség, az igény, a költség, minőség, a választék a technológiai fegyelem betartása mind megfelelő összhangban vannak. Hosszú vizsgálati eredmények azt mu­tatják, hogy a kedvező vízellátás (ami agronómiái értelemben kedvező) évjá­ratonként változóan ugyan, de nagyon nagy öntözéshatást mutat és kiegyenlí­tetten magas hozamok elérését tette lehetővé. Nyolcéves kisérletsor viszont azt mu­tatja, hogy a kedvező vízellátáshoz szük­séges öntözővizmennyiség kétharmadá­val való vízpótlás kukorica esetében 4,1%-kal cukorrépa esetében 9,8%-kal búza esetében 4,0%-kal ad csak kevesebb termést. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az agronómiailag kedvezőnek ítélt (úgymond ad libitum) vízellátással szemben ökonómiailag egy mérsékeltebb vízpótlásra való berendez­kedés és öntözési gyakorlat Ítélhető kedvezőbbnek. Korábban az öntözőtelep tervezésé­ben volt egy statikus szemlélet. Eszerint az ország egész területére, megkülön­böztetés nélkül, azonos víznormával ter­vezték az öntözőtelepeket. A félstabil öntözőtelepet egy helyhez kötött egy­ségnek kezelték, amelyre egy szigorú üzemelési rendet dolgoztak ki és azt mechanikusan alkalmazták. Ekkor a szántóföldi kultúrákban az évi 240 mm vízborítás és négyszeri öntözés volt a jellemző. A 70-es években folytatott vízháztar­tási kísérletek egyre inkább bizonyítot­ták, hogy az éves vízfelhasználásban nagyobb differenciálást kell alkalmazni és hogy a 240 mm az évek többségében túlzott érték. A közgazdasági szabályozók kedve­zőbb változása mellett meg kellene te­remteni az öntözés műszaki-technikai fel­tételeit. Olyan öntözőberendezések kellenének, amelyek minimális munka­erőt igényelnek, beszerzési áruk a je­lenleginél olcsóbb, automatikus üzeme­lést biztosítanak stb. A komplex melioráció, mely jelentős területen kerül végrehajtásra, eddig csak vízelvezetésre gondolt. Meg kellene te­remteni a reverzibilitás (visszaöntözé­­ses) rendszert. Ezt már a tervezésnél is figyelembe kellene venni. A II. szekcióban a mezőgazdasági víz­­gazdálkodás közgazdasági kérdéseinek megvitatására került sor. E témakör első előadását dr. Kiss Károly tartotta meg „A mezőgazdasági vízgazdálkodás gaz­dasági kérdései” címmel. Előadásából az alábbiakat emeljük ki: A vízgazdálkodási létesítmények ter­vezésénél és kivitelezésénél nagyobb és egyértelmű teret kellene biztosítani az érdekeltségnek. Ebben elsődlegességet kell teremteni a kockázati elemzésen alapuló gazdasági indítékok korrekt feltárásának, az erre alapuló költ­ségminimumra törekvő tervezésnek és 3

Next

/
Thumbnails
Contents