Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 5. szám
III. sz. régió Balatonfenyves—Balatonberény térsége Központi szennyvíztisztító telep: Balatonkeresztúr, 12 000 m3/d Befogadó: halastó rendszer — Balaton IV. sz. régió Keszthely—Balatonederics térsége Központi szennyvíztisztító telep: Keszthely, 25 000 m3/d Befogadó: Láp — Balaton V. sz. régió Szigliget—Balatonakali térsége Központi szennyvíztisztító telep: Badacsonytördemic 12 000 m3/d Befogadó: harmadik tisztítási fokozat utón a Balaton esetleg öntözés VI. sz. régió Balatonudvari—Balatonfűzfő térsége Központi szennyvíztisztító telep: Balatonfűzfő, 17 000 m3/d Befogadó: Séd-vízgyűjtő rendszer VII. sz. régió Balatonkenese—Balatonaliga térsége Központi szennyvíztisztító telep: Balatonakarattya, 6000 m3/d Befogadó: Séd-vízgyűjtő rendszer Ezzel a megoldással közvetve is csak a III., IV., V. számú régióban keletkező és tisztított szennyvizek (49 000 m3/d) fogják a Balatont terhelni. A távlati tisztított szennyvízmennyiség 64%-a, 88 000 m3/d idegen vízgyűjtőre kerül. Az egyes régiók hatásait úgy határozták meg, hogy a szennyvíz lehetőség szerint 8—10 órán belül eljusson a tisztító telepre. Előadása befejezéseként Valló Sándor a Balaton vízminőségének védelmével kapcsolatos 2018/1983. sz. kormányhatározattal előírt ütemezéssel foglalko-. zott. Valló Sándor előadását követően dr. Varga György, a VIZITERV—VSZK vezetője „A műszaki szabályozás és az egységesítés alkalmazása a Balaton vízgyűjtő területén” címmel tartott ismertetőt. Ennek kapcsán többek között foglalkozott az ivóvíznyerő helyek védőidomainak problémáival, rámutatva, hogy kényes vízminőségi probléma az, ha az ivóvíz nyerésére szolgáló létesítmények (kutak, vízkivételek) körzetében a szabványokban előírt vízminőséget rontó szennyező anyagok jelennek meg. Ez legtöbbször emberi (antropogén) hatások következménye. Az emberekkel zsúfolt Balaton-környék állapota, a műtrágyák és peszticidek alkalmazása, továbbá egyéb (pl. olaj, az útsózásokból keletkező szennyeződések) veszélyeztetik az ivóvíz-bázisokat. Az ilyen szennyeződések nemzetközileg is problémásak, ezért 1979-ben magyar kidolgozású KGST szabványtervezetet terjesztettünk elő. Akkor újszerűsége miatt, az ivóvíznyerő helyek védőidomaira vonatkozó előírás-tervezetet csak munkaközi anyagként fogadták el. A számítási módszerek továbbfejlesztésével, a külföldi és itthoni tapasztalatok figyelembevételével végre 1984-ben lehetőség nyílt a kérdés hazai műszaki szabályozására. Már kiadtuk tervezetként hozzászólásra az Ml—10—432 Ivóvíznyerő helyek védőidomai, számítási módszerek című anyagot, mutatott rá az előadó. Ez az ivóvízellátásban hasznosított, felszín alatti vizek védelmére szolgáló védőterületek és védőidomok méretezésével foglalkozik. A Műszaki Irányelvek 1985. évi kiadását figyelembe véve összehasonlíthatók a víznyerő helyek meglevő védőidomai, az új szabályozás szerint kialakítandóval. Az eltérések intézkedéseket igényelnek majd, amelyek kihathatnak a tételes tiltásokra és korlátozásokra, beleértve a tanácsok által kiadott , köztisztasági és környezetvédelmi rend" szabályait is. A korszerű szemlélet szerint ugyanis a különböző védőidomok távolsáqát már nem egy-egy átlagosított fix számértékkel (méter távolsággal) jellemezzük. Az említett tervezetben például: — A belső egészségügyi védőidom hatóra olyan távolságra lehet a víznyerő helytől, hogy az esetleges váratlan szennyeződés általában 15 nap alatt juthasson oda. — Az előzőt követő külső egészségügyi védőidomnál ugyanaz az érték 100—300 nap lehet. Mindezek egy adott területre, illetve geológiai viszonyokra csak bonyolult számításokkal (szükségszerűen számítógép igénybevételével) határozhatók meg. A védőidomok felszíni területe már nem egy szabályos alak lesz, hanem a felszín alatti vízáramlásoknak megfelelő. Ezzel a balatoni ivóvíz hatékonyabb védelmének műszaki alátámasztása megoldható. Az előadó a nem csatornázott területen keletkező szennyvizek kérdéseiről szólva az alábbiakban foglalta össze mondanivalóját. A nem csatornázott településeken keletkező és tárolt szennyvizek (fekáliák, szippantott szennyvizek) mindenütt, de különösen a Balaton vízgyűjtő területén okoznak komoly gondot. Ismeretes, hogy e szennyvizek a csatornában öszszegyülekezőkhöz képest nagyobb szervesanyag-tartalommal rendelkeznek, berothadt állapotban vannak. A hagyományos szennyvíztisztító telepre közvetlen bejuttatva, a biológiai tisztításban zavart okozhatnak. A Balaton környékén 2000 m3/d szippantott szennyvíz gyűjtésével és előkezelésével számolnak 1987-ig, tehát az , A” fokozatú vízminőségi állapot elérésének időpontjáig. A megoldás útja a szennyvizek gyűjtése és elhelyezése körüli fegyelem további szigorítása mellett, biztosítani az elhelyezést. a) Végleges megoldásnak minősíthető a szennyvíztisztító telep mellett kiépített előkezelő telep. A kezelt szennyvíz innen becsatolható a szennyvíztisztító telepre. Országos felméréseink szerint egy-egy körzetet figyelembe véve, legnagyobb igény az 50, 100 és 200 m3/d kapacitású előkezelő telepekre jelentkezett. Ez jól körülhatárolja e szakterület egységesítési, tipizálási irányát. Bár az előkezelő telepekre gyakorlati tapasztalatok vannak, de teljesen kiforrottnak még nem mondhatók. Ezért is került ez a téma a közüzemi szennyvizek tisztításának egységesítési és tipizálási OVH projekt programba. A sürgős balatoni feladatok megoldásához műszaki követelmények és egységes megoldások közreadásával kívánunk hozzájárulni, hangsúlyozta az előadó, majd így folytatta: Az előkezelő telepek elhelyezése általában adottság, de ahol változatokra van lehetőség, népgazdasági szemléletű, műszaki-gazdasági elemzés szükséges. b) Tartós megoldások lehetnek (kb. 10—20 év távlatra) a szennyvíztisztító kisműtárgyak (oldóaknák és oldómedencék) és a gyári kisberendezések. Ezek korlátái, hogy a tisztított szennyvíz szikkasztására alkalmas talaj legyen a közelben, a szikkasztás a víznyerő helyek védőidomait figyelembe véve lehetséges, vagy alkalmas befogadó vízfolyás, legyen. c) Átmeneti megoldásként (kb. 10— 15 év távlatra) egyszerű szennyvíztisztítási megoldások és szakszerűen kialakított tároló helyek jöhetnek szóba. Az előadóülés keretében Pálfy Károly, a VIZITERV Székesfehérvári Kirendeltségének vezetője „A csatornázás, szennyvíztisztítás területi tervezésének problémái a Balaton környékén” címmel tartott előadást. Ennek keretében egyrészt a szennyvíznek a Balaton vízgyűjtő területéről más vízgyűjtő területre történő kivezetésével, másrészt a tisztított szennyvíz Balatonba történő visszavezetésének kérdéseivel foglalkozott. Elekes Károly, a VIZITERV osztályvezetője előadásában a Kis-Balaton tározó tervezésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott, ismertetve az I. és II. ütem megvalósítása eredményeként várható hatásokat. Horváth Vilmos, a VIZITERV osztályvezetője a „Partvédelmi és meliorációs müvek tervezése a Balatonnál" címmel tartott előadást, amelynek keretében ismertette többek között a partkialakítás elveit, az építéstechnológiai igényeket, a partfaltípusokat, továbbá foglalkozott a meliorációnak azzal a korszerű formájával, mely összefüggést talál a lefolyás, a talajpusztulás, a hordalékmozgós és a Balatonba jutó tápanyag mennyiségi és minőségi viszonyait illetően. Dr. Kárpáti István egyetemi tanár bevezetőben ismertette az állóvizek parti zónájában kialakuló, természetes állapotú növényeket, azok növénytársulási (cönológiai) és a környezeti (ökológiai) viszonyait. Kiemelte a Balaton-parti növényzet partvédő és vízminőség-védelmi szerepét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vízi biotechnika keretében növénytársítási recepteket kellene kiadni, továbbá magkeverő bázisra lenne szükség. Az előadóülés — figyelembe véve az itt elhangzott előadások időszerűségét — minden bizonnyal hozzájárul a Balaton vízminőség-védelmével kapcsolatos célkitűzések megvalósításához. Elismerés illeti a téma felkarolásáért a VEAB Környezetvédelmi és Tájhasznosítási Koordinációs Tanácsát. Dr. László Ferenc 8
