Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 4. szám
Beszélgetés dr. Kelemen Lászlóval az ipari vízgazdálkodásról Profimunkát csak profikkal (Dr. Kelemen László a Vízhasználati Technológiai Osztály vezetője (VITUKI), ez év áprilisában Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. Az osztály kollektíva kitűnő teljesítményével segítette elő azt, hogy a VITUKI Műszaki Fejlesztési Intézete a munka ünnepén átvehette a Kiváló Intézet megtisztelő elmet. Szerkesztőségünk nevében megkerestük a kitüntetett osztályvezetőt és tájékoztatót kértünk Olvasóink részére. A szerk.) — Kitüntetését az ipari vízgazdálkodási szakágazati munka tudományos megalapozása és színvonalának emelése érdekében kifejtett sokoldalú tevékenységéért, szakértői munkásságáért, valamint az ipari vízgazdálkodási technológusok szakmai képzésének továbbfejlesztéséért kapta. Kérem foglalja össze röviden azt, hogy mi jellemzi ma hazánk ipari vízgazdálkodását. — Elöljáróban azt emelem ki, hogy az ipari vízgazdálkodás a legfiatalabb szakágazatok közé tartozik. Technológiáját, módszertanát és teljesítményét az erőteljes fejlődés és növekedés jellemzi. Ezek hajtómotorja mindenekelőtt az, hogy az utóbbi három évtizedben a magyar ipari termelés 8-szorosára, a frissvízhasználat és a használt víz kibocsátása közel 5-szörösére növekedett. Az ipari üzemek által kibocsátott mintegy 0,9 milliárd m3/év mennyiségű szennyvíz a befogadó vizeket terhelő szennyező anyagoknak kb. 3/4 részét képezi. A keletkező ipari szennyvizeknek csupán 1/4 részét kezelik kielégítő módon. Mindemellett az ipari víz fajlagos költsége az utóbbi 20 évben megháromszorozódott. Ugyanakkor a jó minőségű, hasznosítható vízkészletek csökkenő tendenciát mutatnak. Ilyen körülmények között súlyosbodó gondot jelent az ipari vízgazdálkodási technológiák terén mutatkozó elmaradottság. Az ipari vízgazdálkodás tervszerű korszerűsítésének és a víztechnológiai folyamatok intenzifikálásának a népgazdasági és vállalati szintű jelentősége előreláthatóan igen nagy. — Mi várható az ipari vízgazdálkodás korszerűsítésétől és egyes folyamatainak intenzifikálásától? — Röviden szólva: jelentős anyag, energia, felújítási és beruházási költségmegtakarítás várható. Egyes esetekben várható a termékek gyártási költségének a csökkenése és csökkenthetők az ipari eredetű szennyvízterhelések, vízszennyezések , iparunk koncentráltsága miatt viszonylag kevés helyen végrehajtott intenzifikálással jelentős gazdasági és környezetvédelmi eredmény mutatható fel. Például a hűtővíz újrafelhasználása révén minden friss víz m3/óra megtakarítással 120 ezer Ft/ m3/óra beruházás megtakarítás érhető el. Jelentősebbnek tartom azonban azt, hogy a rendszerszemléletű ipari vízgazdálkodás bevezetésével pl. a kohók élettartama megduplázható, az ipari hűtőrendszer élettartama akár megötszörözhető. — Ilyen körülmények között — gondolom — könnyen jutnak munkához és kutatási-fejlesztési megbízásokhoz, szerződésekhez? — Szó sincs róla! Ma az iparra is jellemző a takarékos szemlélet, százszor meggondolják azt, hogy mikor és mennyit adjanak az ipari vízgazdálkodás fejlesztésére. Nekünk néha több előtanulmányt is kell készítenünk — néha teljesen ingyen — ahhoz, hogy megbízóinkat meggyőzzük arról, hogy fejlesztés nélkül nincs haladás és nem lábalhatnak ki a válságból. Egyik előtanulmányunkban például bebizonyítottuk azt, hogy az ipari vízgazdálkodás intenzifikálása és korszerűsítése révén 12 év alatt 1 milliárd Ft is megtakarítható egyetlen ipari nagyüzem esetében. Végül is jelenleg elértük azt, hogy munkánk bőségesen van, az osztály 130%-os kapacitás leterheléssel lehetővé teszi az egyes részfeladatok alvállalkozói kiadását. A munka megszerzése és egyes részfeladatok kiadása team-munka eredménye: több szaktudomány és határtudomány képviselőinek az együttgondolkodása és közös alkotó munkája alapozhatja meg a vállalkozást, mindenki pontosan tudni akarja, hogy mit kap a pénzéért. Ez profimunkát igényel, és profimunkát csak profi kutatók és fejlesztők végezhetnek. Eredményeinket döntő mértékben a munkatársak, a belső és külső alvállalkozók és a munkamódszerek gondos megválasztásával, valamint az iparilag fejlett országok intenzív ipari vízgazdálkodási technológia fejlesztési eredményeinek átvételével magyarázhatom. Meg kell említeni, hogy az újszerű feladatok elvégzése sok-sok nehézséggel is jár. A bevezethető konkrét javaslatok, műszaki megoldások kidolgozása mellett párhuzamosan a sokszor bizonytalan elméleti háttér fejlesztésével és eddig nem alkalmazott vizsgálati és értékelési módszerek kialakításával is foglalkozunk. Mindez a munkánkban résztvevőktől, a jelen megbízások kereteit meghaladó folyamatos továbbképzést, többletmunkát igényel. Néhány évvel ezelőtt, rázós kezdet után ma már akkor is el tudunk vállalni munkát, ha nincs szabad kapacitásunk, mivel a VITUKI intézetei méretének és szakember-létszámának összetétele és képzettsége lehetővé teszi ezt a rugalmasabb vállalkozáspolitikát. — Említette, hogy a korszerű ipari vízgazdálkodásnak sem országosan, sem a VITUKI-ban nincs nagy hagyománya. Hogyan kezdték meg a lemaradás felszámolását, és ennek üteme hogyan gyorsítható meg? Hogyan hasznosulnak a külföldi tanulmányutak tapasztalatai? — Egy biztos: azokat a „tegnapi" külföldi eredményeket, módszereket és adatokat, amelyekből „ma" vagy „holnap" meg lehet élni, szigorúan őrzik és védik, szóval nem adják oda ingyen. Mindazonáltal egy-egy tanulmányút igen hasznos impulzusokat és irányítást adhat azoknak, akik nyitott szemmel járnak és ismerik a szakterületük összes hazai gyakorlatát és a külföldi szakirodalmat. A lemaradás felszámolása jelentős mértékben a jelenleg izmosodó kutató-fejlesztő kollektívánknak köszönhető. Most 17 élő témánk van. Kialakulnak a szakprofilok és kéthetente team-megbeszélést tartunk. Úgy érzem, hogy munkánknál haszonnal forgatjuk dr. Illés István és dr. Ollős Géza szerzőtársaimmal együtt készített könyvünket (Ipari Vízgazdálkodás, VIZDOK Bp. 1983. 840. old.), amely összefoglalja az ipari vízgazdálkodás időszerű módszertani és technológiai problémáit és eredményeit. A könyv több fejezetének a megírása és a szerkesztői munka rákényszerített arra, hogy a három évtized alatt összegyűjtött szakmai tapasztalataimat rendszerezzem és munkatársaimnak is átadható, hasznosítható formában rendezzem. Ma is érzem annak a rázós kezdetnek a kedvező hatásait, amit az 1950-es években az Országos Tervhivatalban, az OVF-ban, a VIZITERV-ben és a KGMT-ben töltöttem. Később az OVH-ban és a VITUKI- ban módom volt még alaposabban megismerni a hazai ipari vízgazdálkodást és ennek fejlesztéséért felelős vezetőket és technológusokat. Ilyen előzmények után örülök annak, hogy viszonylag rövid idő alatt sikerült egy új szakterületet a ma és talán a holnap követelményeinek megfelelően kialakítani. Ezt példázza az, hogy rendszeres munkakapcsolatot hoztunk létre a kohászati, a vegyipari, a gépipari és az élelmiszeripari üzemekkel, a VITUKI intézeteivel, a Műszaki Egyetem több tanszékével és a Villamosenergiaipari Kutató Intézettel. — Hogyan sikerült a szerteágazó munkakapcsolat-rendszert egységes mederbe terelni és a továbblépést megalapozni? — Eredményeink alapján az Ipari Minisztérium ma már a VITUKI-t az ipari vízgazdálkodás bázisintézményének tekinti. Ez szilárd alapot jelent a szakterületi koordináció és integráció szempontjából. A továbblépéshez vezérfonalat jelent a Minisztertanács 1038/1983. (IX. 22.) számú határozata, a vízzel való takarékos gazdálkodásnak és a víztisztaság fokozott védelmének az akcióprogramja, amelyet az Országos Vízügyi Hivatal és az Országos Tervhivatal terjesztett elő. Ez az akcióprogram többek között olyan pályázati kiírásokat is előirányzott, amelyek elősegítik az ipari vízgazdálkodás fejlesztésének a gyorsítását. Ebben a feladatmegoldásban a VITUKI várhatóan nemcsak a pályázati titkársági teendőket fogja ellátni, hanem újabb kutatási és műszaki fejlesztési munkák megszerzését is elősegíti. — Köszönöm a tájékoztatást! Déri József 13
