Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 2. szám
Ünnepélyes díjátadás a Maty-éri tározón 1981-ben a pályaavató versenyen Szeged és a vidék vízi sportjában egyre fontosabb szerepet játszik az 1974-ben alakult Szegedi Vízügyi SC evezős szakosztálya. Az alakulás óta a szegedi evezősök évről évre jobb eredményekkel hívják fel magukra a figyelmet. A Mázán József vezette szakosztálynak ma csaknem 100 tagja van, 40 hajóval végzik a felkészülést, s az edzéseket 6 edző irányítja, köztük a szegedi vízi sportélet két olyan ismert kiválósága, mint Soós István és dr. Rácz Jenő. A versenyélet a közelmúltban átadott Maty-éri tározón zajlik, amely teljes megépülésekor — túlzás nélkül mondhatjuk — Közép-Európa egyik legszebb pályája lesz. Tehetséges fiatalok egész sora bontogatja szárnyait a Szegedi VSC-ben, akik közül kiemelkedik Pálinkó. Gabriella és Sávai Henriett — mindketten 17 éves gimnazisták, — Az elmúlt évben a két evezős lány sikert, sikerre halmozott. Felfedezőjük és edzőjük Sebesvári Mihály irányításával 5 éve eveznek, s tavaly kormányos nélküli kettesben hazai vizeken korosztályukban verhetetlenek voltak. Snagovban az IBV-n az előkelő 3., Terniben az ifjúsági világbajnokságon pedig a 4. helyet szerezték meg. Nem véletlen, hogy a két szegedi evezőslány elnyerte az 1982-es év leg-EVEZŐSÉLET SZEGEDEN eredményesebb szegedi ifjúsági sportolójának járó tiszteletdíjat. Benke György egyesületi elnök és dr. Simády Béla vízügyi igazgató a Magyar Evezős Szövetség elnökségi tagja nem titkolja, hogy a két versenyzőtől az idén országos felnőtt bajnoki címet várnak. Esélyesnek tartják erre a női nyolcast is és nemcsak azért, mert Szegeden rendezik a bajnokságot. A felnőtt bajnoki címmel több éves munka gyümölcse érne be, mert az első és utolsó bajnokságot 87 évvel (!) ezelőtt 1896-ban Meák Gyula szerezte egypárevezésben a szegedieknek. Az egyesület másik szakosztályában a tömegsport-szakosztályban is pezsgő élet folyik. A különböző tornákon, MEDOSZ-bajnokságokon, igazgatóság közötti versenyeken rendszeresen részt vesznek az ATI VIZ IG dolgozói. Hajnóczy Ferenc és Tóth István a két nagyszerű szervező 6 sportágban mozgósítja az igazgatóság női és férfi dolgozóit. Hagyományosan jó a szegediek kapcsolata a székesfehérvári és a gyulai VIZIG-gel. A fehérváriakkal 5 sportágban az idén már 10. alkalommal találkoznak, ezúttal Szegeden. (sz. I.) Pálinkó Gabriella és Sávai Henriett az egyesület két kiválósága az elmúlt év legeredményesebb szegedi ifjúsági sportolói A szegedi VSE evezősei a Velencei-tavon, a partról figyelik a küzdelmeket. A fehér dreszben Mázán József szakosztályvezető A nyolcasok eredményhirdetése a szegedi IBV-n. A kormányosnélküli négyesben Engi Zoltán és Szabó Adóm is helyet kapott a szegedi evezősök közül i