Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 2. szám
Győr szerelmese — mondhatnék Rab Ernőről. De hozzátehetjük: a képzőművészet, a festészet szerelmese is ő, aki esténként napi munkája után áll a festőállvány elé, hogy az alkotásba belefeledkezhessen. Ilyesmire csak az képes, aki nem hírnévért, nem pénzéit, nem elismerésért fest. Hatvanadik esztendejébe lépett Rab Ernő, amikor Győrött megnyitották első önálló kiállítását. Aki vette a fáradságot, s elment a Richards Finomposztógyár művelődési házába, olyan alkotó munkáival találkozott, aki minden érzelmével Győrhöz, és a város négy fogyójához kötődik. Festményein, akvarelljein megéled a Duna-part hangulata, megélednek a Rába és a Rábca-menti árterek, a tömött koronájú nagy fák, a bokrok, a gyökereikkel levegőbe kapaszkodó üotlófüzek — képein ragyog a nap, csobbannak a hullámok. Ártér a Rábca mellett (110x90 cm olaj) Mindezek után azt ne képzelje valaki, hogy Rab Ernő afféle amatőr festő, aki a kedvtelésének hódol ilyen vagy olyan színvonalon. Nem! Ez a hatvanadik esztendejéhez közeledő férfi elvégezte az Iparművészeti Főiskolát, s olyan tanárai voltak, mint Domanovszky Endre vagy Diósy Antal. Főiskolai végzettsége ellenére azonban nem lett úgynevezett hivatásos művész — munkát vállalt a győri gyárakban. Zsilip a Marcalon (100x60 cm olaj) A Duna Győrszentivánnál (100x60 cm olaj) Fotók: Mogyorósi Щ Ш Ш Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek életébe döntően beleszólt a háború. A háború utáni időkben nem volt egyszerű eltartani a családot, felnevelni a három gyermeket. Nem volt mód művészi kísérletezésre, dolgozni kellett, pénzt kellett keresni. így került a Vagongyárba, majd Így lett Richards dekoratőre harmincegy esztendeje. A gyárban dolgozik ma is. A festéstől soha nem szakadt el Rab Ernő. Fogva tartották a vizek, a folyópartok, az árterek. Kevés „hivatásos" művész mondhatja el magáról, hogy ennyire hű tolmácsolója a vizek világának, mint ő. És a színvonalat tekintve is. bárkivel felveheti a versenyt Rab Ernő. Ritkán történik meg, hogy valaki hatvan esztendősen bizonyít. A győri festő ezt tette. És megmutatta, hogy pecsét és igazolvány nélkül is igazi művész lehet valaki. Mert a valódi tehetség soha nem vész el! Legfeljebb mi megyünk el értetlenül mellette ... (k. cs.) 25
