Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 8. szám
A MiHér-torkolat különleges gazdasági jelentőségére vall, hogy a 16. sz. közepéig hat „népes és anyagilag erős" középkori halász- és állattartó falu élt itt, viszonylagos közelségben. A török uralom kezdetén, az 1550-es években feljegyezték, hogy Szent Iván helység, halfogo tavának évi jövedelme után adót fizetett a török kincstárnak. Szent Iván „'halfogó tava" 'kifejezés azt sejteti, hogy a M i Hér valamelyik morotváját rekeszes halastóként használták. Ma'i ismereteink szeri nt, vízra jzilag erre legalkalmasabb lehetett az Arpás-ér (ma 106 számú belvízcsatorna). Felső vége Besenyszög alatt csatlakozik a Milíérhez. Az itteni határrész neve „Rekesz-zug". Az 1687-től már csak puszta Szent Iván és Szög helyén alakult a mai Besenyszög, az 1770-es évek elején. Az árvizekből szigetként kiemelkedő falu lakói, a Tisza-szabályozás előtt még „leginkább halászattal foglalkoztak”. A Millér felső völgyelet ének halászatáról, a jászok letelepedése utáni határjárások, határviták jegyzőkönyveiben találunk első ízben adatokat. Ladány és Kürt 'halastavait a Zsigmond-kori 1399. és 1421. évi oklevelek, Kisér halasait egy 1422. évi adománylevél említi. A határjárás jegyzőkönyvében találjuk a ladányi „Monyastó" és a kürt—kiséri határ mentén a „Csetiketava" vizes helyneveket. (Csetketava = Cseketava, ceke, szegye-tava.) A Miller jászsági völgyében állandósult vízfolyások és állóvizek az árvizekből újabb és újabb vízpótlást kaptak. Ezért az árvizes időszakok mindig bőséges haiitermést hoztak. A 18. századi vízrajzi térképeken hely- és név szerint fellelhetők azok a vizek, melyek állandó halasok, halászóhelyek lehettek. így Kisér határában: a Losonc-folyás, Büt-fenék, Árpás-folyás, Horgas-ér, Cseke-tó, Cseketó-folyás; Kürtön: a Rákás-, Sebes-, és a Kürtifenék, Ispánka; Ladány ÉK-i részén a Zsombékos, Sebes-ér, Sebes-fenék, Barát-ér, Nagy Békás-ér, és a Millér. A Cseke-tó név közvetetten utal a halászórekeszték alkalmazására Kisér és Kürt határában. Millér rekesztőhalászatáról értékes és közvetlen adatokat közöl Szaly Nagy Mátyás deák, volt ladányi lakos, Ónod várában 1617-ben kelt levelének részlete: „...a Millér miindétig rekeszes morotva volt...” (A visszautaló emlékezés legalább száz évet fog át.) Továbbá: „ . . . Sebes fenéknek hínak egy rétet, abban csíkot, ba'lat fogtanak, senkinek sem volt szabad addig betenni a vészt, míg el nem osztották ..." Másik helyről: „...a falu mellett vagyon egy rét. . . azt is úgy élték, az halászó vizét, mint a Sebes-ér fenekét." A jászkun redemptio után (1745) a Millér vízrendszerének halászata újjászerveződött. Jászladány tanácsa az 1780., 1781. és 1782. években a Millér halászatára négy bérlővel szerződést kötött. A szerződések tartalmából egyértelműen kitűnik, hogy rekesztőhalászatról van szó. A halászok .......az rekesztet maguk fájlból bé teszik, úgy más, minden halászó mesterséghez kívántaié eszközöket maguk költségén szerezni maguknak tartoznak; hanem a rekesztnél lévő töltést, hogy a marháknak elegendő vize legyen, a Helység fogja tartani . .. Hogyha a rekeszen alul elegendő víz lészen, az lakosok az kendert oda áztatni köteleztelek, ha pedig alkalmas víz nem lenne, az Lukácsy kuttyátul fogva az Barát-ere torkáig lészen az kenderáztatás . .." Továbbá: ,, . . . Mihelyt az Rekesztet bé teszik a Millérbe, úgy az Kürti fenékben a szikonyozás (szigonyozás), halászás és tapogatás tilalmas lészen ... az Milléren kívül mindenféle erek, tavak, úgy a Kürti fenék, azokat a Lakosoknak használni egyáltaiUyóban tilalmaztatik...” A tilalom ellen vétőket szigorúan büntették. Az 1783. évi szerződés mellékleteiből a rekeszléskészítés részleteit is megismerjük: „...a ladányi lakosok magok pénzeken 32 fenyő Szálakat vivén, azokat Szolnokról magok alkalmatosságán meg is hozták, másfél ölnyi mélységű vízben az Rekesztet életek veszedel mivel bé is tették két ízben s miadezüdeiig az Rekesz Pásztort maguk kenyerén és ételén sorba tartyák, hálót, köteleket, bárkát, egy szóval valami az halászó mesterséghez kívántatik, mindazon eszközöket a Lakosok vették . . .” Az idézettekből megállapítható, hogy a 2,3—2,5 m nélységű folyóvízben (ferdén) levert, 6—8,0 m-es fenyőcölöpökkel rekesztették el a Midiért. A rekesz szélességét 8—10,0 m-re becsülhetjük. Ez gyakorlatilag a vizafogó rekesztőhalászatnak a helyi viszonyokhoz alkalmazott, egyszerűsített változata volt. A ladányi MiWér-szaikasz rekesztőhalászatának folyamatosságát igazolja, hogy — Kisér panaszára — 1838-ban, a Jász-Kun kerületek közgyűlése is foglalkozott a milléri halászrekeszek ügyével: ......a Milléren kérészül felállított halfogó reteszek árvízre valló hatását megvizsgálták, ... a Millér folyásán letett reteszek a Tisza árja lefolyását nem akadályoztatván ... az anyavíz különben is nagy részben eltakarodván .. . határozat nem szükséges..." A helyszíni vizsgálatot a tiszti alügyész és ifj. Bedekovich Lőrinc kerületi mérnök végezte. A ladányi halószbérlők ezek után az elrontatott rekeszeik helyreállítását kérték. A három szerződés nagy értéke, hogy a Millér rekeszes halászatának és a rekeszek készítésének részleteit hitelesen megőrizte. A milléri rekeszték helyét, Ladány déli határa közelében, a ma is „Rekeszes hát" néven ismert határrész mellett jelölhetjük meg. Az /itt elhelyezett rekesszel az egész ladányi Millér-völgyet elzárhatták. Mindez már a múlté! A Millér-torkolat halászfalui a török időkben elpusztultak. A Millér völgyéneik ártéri halászata a Tisza-szabályozással megszűnt; a vizáik sem vonulnak már a Tiszán, s nem „tévednek be” a Millér morotváiba. A „Millér-folyó" évszázadokon át virágzó rekesztőhalászatára csak a Rekesz-zug, a Rekesz-hát és a Cseketó eltűnőben levő határnevek emlékeztetnek még. Nemes Gerzson 21 A Millér-torkolat vidéke a Tisza-szabályozás (1845) előtt
