Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 8. szám
Elindult Árokszállásról... Dr. Coda László Amikor belépek szobájába, az első, ami feltűnik, egy régi térkép kópiája. Mikovinyi Sámuel térképei közül való ez, megállók előtte. Dr. Goda László, a Vízrajzi Intézet igazgatója máris segítségemre siet: — Bendefy László, a földrajzi tudományok doktora dolgozott a VITUKI-ban is, s neki szenvedélye volt a régi vízügyi térképek feltárása és közzététele. Ezt, amely a lazig földet, vagyis a Jászságot mutatja be, nagyon szeretem, hiszen rajta van az én szülőfalum is: Jászárokszál'lás. A térkép persze még így írja; Árokszá I lás( I), mint ahogy lazberényt ír. Elég csak a térképre pillantanom és máris otthon vagyok. — Mint olyan sokan, én is a már-már legendás 28-asok közül való vagyok. Odahaza, szülőfalumban végeztem az általánost, azután a polgári iskolát, majd Egerben tanultam tovább kereskedelmi középiskolában. S aztán jött a nagy kérdőjel: hová menjek, mert már elhatároztam, továbbtanulok. De hogy egyetemre menjek, ahhoz matematikát kellett tanulnom, különbözetit kellett tennem a gimnázium anyagából. Nem is akartam más lenni, csakis műegyetemista, úgy gondoltam villamosmérnök leszek. Csakhogy villámgyorsan az általános mérnökire irányítottak át, még fel sem ocsúdtam és az első álmomnak vége lett. De sebaj, 1948—52 között egyetemista voltam, közben 1947- ben párttag lettem. 1952-ben végeztem és a MEVlEP-nél kezdtem, vagyis a Mezőgazdasági Vízügyi Építő Vállalatnál, Mezőtúron. Aztán a kisújszállási építésvezetőségen dolgoztam, rizstelepeket, öntözőcsatornákat építettünk. Kolbászpusztát említi —, ki hinné hogy ilyen nevű pusztája is van e kis hazának — .Kunhegyes mellett található, ott tározó vízkívételi művet csináltak. Hétvégeken haza-hazajárt, mert ekkor már családja volt, és ez így ment addig, míg V. Nagy Imre, a Műegyetem tisztelt professzora — így említi tanárát, jóakaróját, segítőjét — aki akkor a VITUKI helyettes igazgatója volt, magához nem hívta. — Hívott és jöttem. Sok-sok feladatom volt. 1957-től a Tisza vízrajzi felvételeinek munkájában dolgoztam, s a változás akkor állt be az életemben, amikor 1959-ben felvételt nyertem szovjet aspiramtúrára. Akkor már volt egy középfokú orosz nyelvvizsgám, amelyet a bölcsészkaron szereztem, bizony, nagyon sokat tanultam hozzá, s aztán következett a tanulás Moszkvában. Valójában ott döbbentem rá, hogy mi is az, amit hidrológia elnevezés alatt tudni kell, hiszen mi itt Budapesten egy nagyon összeszűkített tárgyat tanultunk. És nekem a három év nagyon sokat jelentett. Megtanultam oroszul, érdekes, hogy a szaknyelvet szinte hamarabb tudtam, mint jól beszélni oroszul. Az a három év egy nemzetközi együttesben nagyon sokat jelent ám az ember életében. 1962 végén megvédtem a kandidátusi disszertációmat, és 1963-ban már újra a VITUKI-ban dolgoztam. A családjáról beszél, mert ha van vízügyi család a világon, hát az övé aztán az. Hiszen a felesége vízépítő mérnök, a fia Baján vízügyi üzemmérnök, a menye vízépítő üzemmérnök, a lánya is üzemmérnök a VIZITERV-nél, sőt a veje is a vízügyi szolgálatban dolgozik. De nem lehet olyan könnyén szabadulni a moszkvai évektől. Meséli a tanulás metódusát, az önálló munkát, „nagy hajtás volt" emlékszik vissza, mert vitte magával a felelősségét, jól meg akart felelni. És immár mint dr. Goda László érkezett vissza 1963-ban a VITUKI-ba, Lászlóffy Woldemár osztályára, a vízgazdálkodási osztályra. Közben részt vett a nemzetközi tudományos életben, a Duna Bizottság ülésein, ahol mint a hidrometeorológiai kérdések szakértője dolgozott. Amikor elődjeinek hatéves ciklusa lejárt és a hidrometeorológiai osztály vezetése a magyaroknak jutott, erre a posztra őt nevezték ki. A tanácskozások nyelve orosz és francia volt, letette hát a francia nyelvvizsgát is. „Középfokon csak”, mondja szerénykedve. Hat év munkáját néháiny mondatban összegezni szinte lehetetlen. A különböző anyagok szintetizálása mellett évkönyvösszeállítás, különböző ajánlások kidolgozása szerepelt tennivalói között. 1966-tól 1972-ig tartott ez a jelentős életszakasza, erre emlékezteti szobájában egy hatalmas Duna-térkép, a Duna vízgyűjtőjének télképe. Elég rápillantani, s eszébe jut hat esztendő az életéből. A mandátum lejárta után újra a VITUKI várta: a felszíni vizek főosztályán kezdett dolgozni, majd 1973-ban át is vette az osztály vezetését. A 180- as létszámú osztály 1976-ban, amikor különböző összevonások után megalakult a Vízrajzi Intézet, 330-ra bővült. Intézeti vezető volt éveken át, mígnem a VITUKI vezetője megkapta a főigazgatói címet, s akkor lett dr. Goda László a Vízrajzi Intézet igazgatója. Közben asztalra kerül egyik tudományos munkája, „A többnapos nagycsapadékok gyakorisága", s míg belelapozok, elgondolom, lám, mi lett az egykori kereskedelmi középiskolai tanulóból, aki hajdanán a kereskedelmi számtannal foglalkozott. — Hogy mi a munkám? Talán fel sem tudom sorolni. Ide-oda csapongva: folytattam a csapadékvizsgálatokat, ezzel mindig is szívesen foglalkozom, részt vettem abban a nagy munkában, amely Magyarország mértékadó árvizeinek újbóli meghatározására irányult. Sokat dolgoztam a környező országokkal való jó kapcsolatok kialakításában. Közben kitűnő kapcsolat alakult ki a minszki kutatóintézettel. Tartottunk ülést Moldáviában is, Kisinyovban, vizsgálatokat folytattunk az űrfelvételek hasznosításáról, egyáltalában a lehetőségeket próbáljuk kutatni. A HOMS, vagyis a Meteorológiai Világszervezet programjában is érdekeltek vagyunk. A technológiai cserét a munkamódszerek átadását segítjük elő. Ebből kiveszem a részemért, mert a magyar nemzeti bizottság elnöke is vagyok. S természetesen még rengeteg a feladatunk, a napi munkánk óriási területet ölel fel. A felszíni és a felszín alatti vizekkel foglalkozunk, számítógépünk van, kísérleti telepeink vannak szerte az országban: Balatonszemesen, Nicken, Agárdon, Rakacán, Jósvafőn és Kecskemét mellett. — Miért kaptam a Bogdá.nfy Ödön Emlékérmet? Ezt a kitüntetést a Hidrológiai Társaság adja, tehált az itteni tevékenységemet kellene szemügyre venni. 1976-ban alakult a Társaságon belül az árvízvédelmi és belvízvédelmi szakosztály, ennek vezetőségi tagja vagyok. Sok javallatom volt, igen sok kolléga kitűnő előadásának biztosítottunk lehetőséget. Az itt bemutatott tudományos eredmények jelentősök. Ezek körül bábáskodtam. 1976-tól elnöke vagyok a Hidrológiai Társaság nemzetközi kapcsolatok bizottságának. Munkám itt elsősorban a kapcsolatteremtés, és -ápolás. Figyeljük a külföldi tiszteleti tagdk munkásságát, és azt is, hogy milyen tudományos munkásságot folytatnak azolk, akik tiszteleti tagjaink lehetnek. Nem mondja tovább. Nehéz az embernek önmaga munkájáról vallani, hiszen dr. Goda László sokszor a háttérben marad, másokot adminisztrál, segít a sikerhez, vagyis olyan ember, amilyennek egy kitűnő intézeti igazgatónak és szakembernek lenni kell. örül a kitüntetésnek. Amikor Mikovinyi Sámuel megrajzolta azt a térképet, amely itt lóg szobájának falán, s beleírta Árokszállás nevét, nem is gondolta, hogy is gondolhatta volna, hogy egyszer e 14 ezer lelkes nagyközségből elindul valaki a vízügyi tudományos élet felé úgy, hogy villamosmérnök akar lenni. De hát az élet útjai sokszor kacskaringósak, akár a folyók vize. Takács Tibor 11
