Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 7. szám
Gondoltam, most kell váltani. A szivatytyúkezelés nem volt ismeretlen előttem, mert addig is ki-kijártam, beugrottam mások helyett. És nagyon szeretem ezt a munkát. Meg tudja, közelebb van a Tiszához. És ez nem mindegy ám! De mennyire, hogy nem mindegy! Most aztán van két munkahelyem: az egyik a tápéi szivattyú, a másik a vesszősi. Ez feljebb van, Tápé fölött, kb. 5 km-re. Nahát oda csakis kocsival lehet kimenni. Van nekem egy Wartburgom, de az sokat fogyaszt. Aztán vettem egy Zastavát, 8 ezerért, nagyon lerobbant kocsi volt, megcsináltam, most meg lehet nézni. Azzal járunk ki. Mert soha nem egyedül megyek ám ki. Ilyenkor karbantartás folyik. Mert ez a két szivattyútelep a belvíz 'leeresztésére szolgál. Most meg semmi víz. Még a Tiszában is alig. Hát ilyenkor kell rendbe tenni a gépeket. Hogy kik vagyunk mi négyen? Lássuk csak: Apró Lajos, ő is szivattyútelepi gépész, ő 1985-ben megy nyugdíjba, aztán Csillag János gépkezelő, Makhajda János, ő is gépkezelő, meg jómagam. Karbantartás, korszerűsítés: Vesszősön eddig dízellel ment a szivattyú, most tértünk át az elektromosságra. Mi csináltuk. Mi hát. Értünk hozzá. Még a betonozást is mi csináltuk. Sokrétűnek kell lenni. ömlik belőle a szó. — Minden reggel Tápén kezdünk, van munka rengeteg. Ha festeni kell, hát festünk. Ha árkot kell ásni, hát árkot ásunk. Nem finnyáskodunk, hogy ezt, vagy amazt nem csináljuk. Mindent, amit csak kell. És amit lehet. Még a villanyszereléshez is értek, meg a hegesztéshez is. Nem gyújt rá. —• Sportember voltam, az is maradtam. Talán hallott róla, hogy .. . Na, nem vágok a dolgok elébe. Magam is fociztam 1963—66 között. A magam kedvére. A Alsóváros csapatában. Aztán 1967-tő'l sportfelelős lettem. 1968- tól a MEDOSZ megyei sportbizottságának vagyok tagja. Persze, ma is. Jól összedolgozunk Vőneki Mihállyal. Rengeteg a rendezvényünk. Évente egyszer Székkutason jön össze a krém, az elit. Ez a megyei sportnap. Egész évben erre készülünk. Jó ellenfeleink vannak. De az összesítést az idén is mi nyertük. Asztalitenisz, sakk, kispályás labdarúgás, hű, ez aztán a népszerű. Ezt nagyon kedvelik a fiúk. Az öregfiúk is. Amíg a HÓDGÉP idetartozott, az volt ám a nagy ellenfél. Most meg a Székkutasi Új Élet Tsz, meg a DEFAG. Nálunk igazi tömegsport van. Tavasszal kezdődnek a versenyek. És tudja, nem is igen kell hívogatni az embereket. Jönnek maguktól. Igénylik a sportot, a mozgást. így aztán egyszerű a dolgom, a dolgunk, ezt a kettőt kell összeegyeztetni. Nálunk a sportra nem kell agitálni. Hogy jut így idő másra? Családra, kirándulásra? Erre is itt a válasz. — Az idén nem jutottunk el külföldre, de amúgy majd minden évben mentünk. Most az otthont kellett rendbe tenni. A Petőfi telepen lakunk, parkettázás, tapétázás adta ki a nyarat, bútort kellett venni. Az idén nem jutott utazásra pénz. De azért már jókorát Tisza menti táj bejártunk a világból. Egy baráti házaspárral megyünk: Sztranyavszky Józsefékkel. Voltunk kétszer az Adrián, aztán jártunk már Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában, az NDK-ban, Ausztriában, Törökországban. Gyönyörű dolog az utazás. Élvezzük is nagyon. Mit hagyott ki az életéből? Még mindig van mesélni valója. Van bizony. — Félállású kisiparos vagyok. Pardon, másodállásban. Természetesen vállalati engedéllyel. Autószerelő vagyok. Szeretem a szakmát, nekem is jó, hoz a konyhára, a környékbeli autósoknak is. Teljesein egyedül dolgozom. Vagyis hát... A gyerek, a Robi fiam, segít. Mert az autószereléshez két ember kell ám. Mondtam a fiamnak, ha segítesz, kapsz tőlem óránként egy tízest. Hű, mennyire segít. Én meg arra gondolok, hátha az autóvillamosság felé tudom terelni a gyereket. Ha elvégzi a szakközépiskolát, még mérnök is lehet. Attól kezdve minden csak rajta múlik. Nem igaz? Na, én nagyon szeretem a gépeket. Nekem ez a mindenem. Szabadkozik. — Elég lesz ennyi? Nem is tudom, ezt akarta-e hallani? Ja, majdnem elfelejtettem, az anyósom is itt dolgozott, hátha lényeges. Látja, az egész család. Az anyósom telefonközpontos volt. Készülődik. Rengeteg a dolga. Már búcsúzik is. Siet. — Hát ennyi az életöm! (Takács) 24
