Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 1. szám
Vízellátás-csatornázás-környezetvédelem a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóságnál A területi vízgazdálkodás nagy részét és igen jelentős munkáját jelentik a címben foglalt feladatok. A legutóbbi beszámoltatások alapján csak szemelvényszerűen néhány tapasztalatot, problémát és javaslatot szeretnék közreadni, szívesen várva az észrevételeket, támogatást vagy vitát. 1959-ig csak Debrecen városban volt vezetékes vízellátás. Jelenleg Penészlek kivételével 91 település rendelkezik vezetékes vízellátással és a lakosság 83,1%-a használ jó minőségű, közegészségügyileg ellenőrzött ivóvizet. A vizművesítés-program során megépült 82 vízműtelep és mintegy 2000 km vízvezeték-hálózat, több mint 70%-ban társulati úton. Ezek a számok jól illusztrálják a gyakorlatilag 20 év alatt megvalósított építési munkát, mely csak igen jó tanácsi és vízügyi előkészítő munka után, a lakosság igénye és áldozatvállalása alapján valósulhatott meg. Jellemző ma is, hogy a házi, illetve udvari bekötések iránti igényt alig lehet kielégíteni, számuk 78 000 db, azaz az összlakosság 69%-a telken belül kapja a vizet. A kezdetben „törpe vízműves'', közkifolyós vízellátás rövid idő alatt „községi” vízmű jelleggé alakult át, melyek 1981-ben átlagosan 103 000 m3 vizet termeltek. A vízművek jellegének megváltozásával a fajlagos vízfogyasztás 70 1-rőJ 144 l/nap/fő menynyiségre emelkedett. Meg kell említenem, hogy a gyors vízigény-növekedést a vízmű-kapacitások fejlesztése nem követte megfelelő ütemben és 1978—1980 között több településben — nyári időszakban — vízhiányok következtek be, illetve korlátozó intézkedésekre került sor. Ebben az időszakban sokszor vádoltak bennünket, hogy a vízművesítési program gyorsítása érdeIpari vízkivétel a Keleti főcsatornán kében aláméretezett vízműveket hoztunk létre. A „vád" nem volt megalapozott, de kétségtelenül igyekeztünk mellőzni a fölösleges beruházásokat. A vezetékes hálózatot, a tárolómedencéket, a gépházat, tehát a fontosabb alapműveket, a távlati igényeknek megfelelően építettük ki. Nem fúrattunk viszont tartalék kutakat és a gépházakba a kezdeti igényeknek megfelelő kapacitású gépi berendezést építettünk be, melyek cseréje bármikor megoldható. A szükséges kútkapacitás-növelést — kis költséggel — úgy oldottuk meg, hogy jó állapotban levő, használaton kívüli régi fúrt közkút vizét tápláltuk a vízvezetékbe. Más helyeken új kutak bekapcsolására került sor. Ezekkel az intézkedésekkel a vízhiány megszüntethető volt. Az ipari üzemek napi vízhasználata 72 000 m3, melyből 25 000 m3-t a közüzemi vízművektől vásárolnak. Az ipar teljes vízforgalma 2,5-szerese a frissvízhasználatnak. Ennél lényegesen kedvezőbb a debreceni adat, ahol a szorzó eléri a 3,3-at. Ez utal arra, hogy ahol a vízbeszerzés műszaki okai, gazdasági tényezői a fogyasztókat a víztakarékos technológiák keresésére készteti, ott az eredmény megmutatkozik. Debrecenben az utóbbi években nem volt vízhiány, mert az üzemeknél a vízgazdálkodási szemlélet formálása, a magas vízdíj és a túlfogyasztás szigorú büntetése kialakította az elfogadható ipari vízgazdálkodást. Az eredmény közel sem teljes. Az ipar a napi 25 000 m3 közműtől vásárolt mennyiségből 15 ezer m3-t technológiai célokra fordít, A jelenbe átmentett romantikus múlt: itatókút a Hortobágyon melyből jelentős mennyiség a lakosság javára felhasználható lenne, ha — az ipari víz biztosítása felszíni, vagy felszín közeli rétegekből történne: — a belső technológiák felülvizsgálata mindenütt megtörténne és — az üzemek által befizetett kontingensek teljes vagy részlegesen visszatérítésre kerülnének. Tudjuk, hogy napi 15 000 m3 ivóvízminőségű vizet technológiai célokra felhasználni vízgazdálkodási szempontból egyszerűen luxus. Tettünk már lépéseket, OVH kezdeményezés is van, de a belső tartalékok feltárására további kezdeményezésekre van szükség. Az iparban keletkező szennyvizek egy része közcsatornába, vagy befogadóba vezetés előtt kezelést igényel, melynek során különböző minőségű iszapok keletkeznek. Éppen a legutóbbi időben reprezentatív felmérést végeztünk 47 ipari üzemnél a keletkező iszapok menynyiségi, minőségi paramétereire és az elhelyezés módjára vonatkozóan. Az eredmény meglepő és súlyos. Meglepő, mert annak ellenére, hogy területünk nem túl iparosított, évenként 340 000 m3 ipari szennyvíziszap keletkezik, naponta csaknem 1 000 m3. összetételét tekintve: toxikus oiganikus (szerves) olajos, zsíros inert (semleges) összesen 23 О о о m3/év 6,8 % 208 000 m 3/év 61,2% 12 000 m3/év 3,5% 97 О О о m3/év 28,5 % 340 о о о m3/év 100,0% Súlyos a helyzet az elhelyezés módja és a kialakult felelőtlen gyakorlat miatt: Az iszapelszállítást saját eszközzel, vagy szolgáltató szerv útján vég-
