Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 2. szám
zogtak facsőben, a cső leért a bányazsompba, megtelt vízzel és a golyók a vizet a csőben felemelték. Tehát nem szivattyú, hanem valóságos „vízemelőmű” volt. A gép nem eredeti Agricola-féle fametszet, a könyv alapján 1721-ben készült rézmetszet. Agricola könyvében a bányagépeket, így a vízemelő berendezéseket is, nem a géprajz ma ismert szabályai szerint (alaprajz, metszet stb.) mutatja be, hanem látrajzban ábrázol. A készülékek szétszedve — látszólag rendetlenül — hevernek szanaszét, de pontosan lerajzolva, úgy hogy a bányaács a képek alapján az alkatrészt elkészíthette. A géprajzolás tudománya még messze századokban volt Agricola idejében, előbb az ábrázoló geometriát is ki kellett fejleszteni. Mellékelt második képünkön ugyancsak vízgépet látunk. Ez már nem az aknazsompból emeli a vizet, hanem magas épület felső szintjére nyomja fel. Más szóval a vizet a víztoronyba juttatja. A víztorony alkalmazása vízvezeték rendszerben újkori találmány. Igaz, a rómaiak csodálatos vízvezetékeket építettek, gondoljunk a Pont du Dard, vagy Segovia boltozatos vízvezetékére, amelyek hosszú kilométereken át vezették a hegyi források friss vizét a városokba. A rómaiak víztornyokat nem építettek, a hegyekből természetes eséssel érkező vizet elosztó medencékbe vezették, ahonnét cserép, vagy ólomcsöveken át osztották szét. Víztornyot a rómaiak nyilván nem azért nem építettek, mert az elvet nem ismerték fel, hanem azért mert nem volt olyan csövük, amivel 30—40 méter magasba nyomhatták volna a vizet. Igaz az ólomcsövet a rómaiak ismerték. Ólomszalagot kalapáltak, és a szalag két szélét felhajtva a széleket egymásra lapolva összekalapálták. Az ólom friss vágási felületei egymásra téve és összeszorítva — kalapálva — egyesülnek, mondhatni összehegednek. Pompeiben ma is látni az utca szintjében futó csövet. Konyhaedényt is készítettek ólomból, ami miatt az ólommérgezés gyakran jelentkezett, és úgy tartják a római patrícius családok gyermektelenségének az egyik oka lehetett. Középkor, és kora újkori városok ivóvízellátására már víztornyot is építettek. Agostino Ramelli (1531—1590) 1588- ban Párizsban megjelent Le diverse et artificiose machina című nagy könyvében 195 kitűnő rézmetszetű táblán mutatja be kora technikáját, főleg hidraulikus gépeit. Ramelli — olasz hadmérnök — előbb Giacomo Medici, majd V. Károly császár és IV. Henrik francia király udvarában szolgált. Könyve halála után két évvel jelent meg, művében vízemelő szerkezetekkel sokat foglalkozott. Várépítkezések, csatornák ásása megkönnyítésére földkiemelő, földszállító gépeket épített. Hídpillérek alapozásakor a munkagödröket víztelenítő munkagépeket készített és alkalmazott. Képünk megerődített hely — vár — vízellátására szolgáló víztorony és a hozzátartozó vízemelő szerkezet rajzát mutatja Ramelli könyvéből. Alulcsapott vízikerék homlokfogaskerék útján egy függőleges csavartengelyt hajt meg, ami jobbról-balról könyöktengelyt forgat és a könyökök dugatytyús szivattyú rúdjait mozgatják. Négy szivattyú működik, amelyek nem felszívják a vizikerék csapóvizét, hanem függőleges csöveken át felnyomják a torony tetején levő medencébe. A kiömlő folyókák a rajzon láthatók. Nevezetesek Hollandia vízátemelő mű" vei. A tengertől elhódított területek felfakadó talajvizét csatornákba gyűjtik és szélmalmokkal hajtott szivattyúkkal emelik át a tengerbe — ma is. Nevezetes hollandus hidraulikus mérnök volt a Haarlem környékén dolgozó Jan Adriaens Leeghwater, aki nem kevesebb, mint 160 vízemelő szélmalmot épített, ezek jó része ma is meg van. Oly nagy neve volt, hogy a XIX. században egy óriási gőzszivattyút róla neveztek el. Ehhez hadd mondjuk el, hogy az ugyancsak holland Nicholas Cruquius a hollandus területek víztelenítése előtt szabatos szintezési munkálatokat végzett, szintvonalas térképeket szerkesztett, s ezzel a szintvonalas domborzat ábrázolás egyik úttörőjévé lett. Foglalkozott még áramlástannal és Bernoulli előtt képleteket dolgozott ki a hidraulikai számításokhoz. Az ő nevét is őrzi egy óriási gőzszivattyú. Hidraulikus gépek történetével kapcsolatosan említsünk meg egy rendkívül színes érdekes egyéniséget, aki a XVI., XVII. század fordulóján dolgozott. Cornelius Drebbel (1572—1634), aki kémiá-Golyós vizemelő (rézmetszet) Agricola könyvéből val, fizikával sokat foglalkozott, a levegő hőokozta térfogat változásait tanulmányozta, tengeralattjárót készített. Kortársai egyszer sarlatánnak, majd zseninek mondták. Hidraulikus gépeket tervezett és épített, sötétkamrát és ,,még sok más érdekes dolgot" készített, mint mondták róla. A hidraulika, elsősorban a vízemelés területén, a XVIII. század elején, nagy minőségi változás következett be, amikor feltűntek az első gőzgépek. Dr. Horváth Árpád Uszodák újdonságai Az egyik legérdekesebb, és a mai energiaszegény világban talán a legszámottevőbb takarékossági újdonság a „hőtakaró" alkalmazása. Éjszakára ugyanis, amikor az uszoda amúgyis zárva van, a víz felszínét hőszigetelő lepellel „hőtakaróval" fedik le, s ezzel megakadályozzák a párolgással együttjáró hőveszteséget. Ez az eljárás, amelynek számos konkrét megoldási formáját dolgozták ki és alkalmazzák világszerte, fedett és nyitott uszodákban egyaránt használható, különösen az utóbbiakban a külső szennyeződéstől is védve a medence vizét. Ily módon külföldi adatok szerint a korábban felhasznált energiahordozók 60—70, esetleg 80 százalékát is meg lehet takarítani, de 50 százalék mindenesetre biztosan megtakarítható. Ennek pedig különösen ott nagy a jelentősége, ahol a vizet mesterségesen kell felmelegíteni és melegen tartani. De még a termálvízű uszodák esetében is lehetőség nyílik arra, hogy éjszaka az „ingyen" energiát más célok szolgálatába állítsák. A hőtakaró 5—6 évvel ezelőtt még újdonság volt, ma azonban külföldön már általánosan alkalmazzák. Az uszodáknál alkalmazható újdonságokat részletesen ismertette a MTESZ Magyar Hidrológiai Társaság előadóülésén február 10-én Horváth János okleveles gépészmérnök, a vállalat osztályvezető helyettese és Péchy Imre okleveles építészmérnök. (Informátorok az előadók: 181-855.) SOROKBAN Megoldódik a belvízelvezetés Nábrád községben. A közös tanács megrendelésére már a tsz-székház mögötti utcában dolgoznak a Tisza—Szamos-közi Vízgazdálkodási Társulat szakemberei. Befejezte a belvízelvezető árkok építését Tunyogmatolcson az Ecsedi-láp Vízgazdálkodási Társulat. A próba után a jelentkező szintezési problémákat a közeljövőben még elhárítják. Lakókonténereket vásárolt az építőiparban dolgozóik részére a SZAVICSAV egymillió forintért. A hat lakókocsival újabb 40—50 ember korszerűbb öltözési, melegedési és étkezési lehetőségét teremtették meg. 24
