Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 2. szám
ború vége felé, a Szálasi-puccs után kivittek bennünket Dániába. Ott még a németek voltak az urak. Roham-utászokként akartak bevetni bennünket magyarokat. A szerencse mellém szegődött. Kétszer is a jeges Weser folyóba estem, a ruha csonttá fagyott rajtam. Megúsztam ... A németek nem tudtak átdobni bennünket a keleti frontra, mert felvettük a kapcsolatot a dán ellenállással. Történelmi tény — miért hallgatnánk róla? — hogy a Dániába vitt magyar katonák segítették az ottani ellenállást. Ezt az angol hadifogságban is tudták rólunk. — 1948 már itthon találta .. . — Előbb hazatértünk, kalandos úton, igen, de már 1945 végén megjöttünk. A szabályozás, persze, még messze volt. Előbb meg kellett tisztítani a Dunát az elsüllyedt hajóktól, a roncsoktól, a veszedelmes aknáktól. Navigare necesse est... a belvízi hajózó út nélkülözhetetlen volt. Mást ne említsek: építőanyagot, élelmet kellett szállítani a fővárosba . .. Tapasztalt hajósokból hajóút-kitűző csapatokat, roncskiemelő brigádot szerveztem. Ladikkal jártuk a Dunát, roncsok és aknák helyét fa-úszókkal jelöltük meg. Utánunk jöttek a szovjet katonák, ők aztán robbantottak. Két esztendőn ót roncsokat, lőszeres uszályokat emeltünk ki, s Budapesttől— Esztergomig mindkét Duna-ágban úszókat raktunk le, kitűztük a hajóutat. — Két év állandó életveszélyben ... — Aki a háborút megjárta, alig törődött vele. Az én kiváló tanyahajó-kormányosom, az öreq Békefy István mindig azt mondta: „Főmérnök úr! Ha belepusztulunk is, megcsináljuk!’’ Megcsináltuk. Az öreg Békefy mellettem állt a ladikban, szondarúdjával, ő tapogatta le a roncsokat, az aknákat. Dehát ne csak róla beszéljek: mindenki, aki velünk volt, megtette a magáét. Ez a brigád emelte ki, s vontatta el például a parlament előtt elsüllyedt két uszályt is. Úqy dolgoztak, mintha mindig ezt csinálták volna... A hajóutat is sikeresen kitűztük. Mindenütt biztosítottunk legalább egy keskeny utat. Azt, hogy hajózható-e ez a szakasz, szovjet flotillások próbálták ki. Amikor elvéqeztük a kitűzést, azt mondta nekem Kusnvarenko kapitány: „Most jöttök velünk véqiq, jó-e az út, amit kitűztetek! Oké?" „Oké!" Vidám ember volt a kapitány, jól éreztük magunkat a hajóján. „Ha repülünk — mondta — együtt repülünk!” De hát itt vagyok, s ebből látni, hogy a vizsga jól sikerült... A MEGMENTETT SZIGET — Térjünk vissza a Duna-szabályozásra . .. — Nos, 1948-ban hozzá láthattunk végre. A magyar Dunán rengeteg tennivaló várt ránk. Hajó-, és kotró-garnitúránk nagy részét elpusztította a világháború. A szabályozási művek építéséhez sem volt elegendő kő, a gázlókat nem tudtuk átkotorni. Jóvá hagyott terveimnek csak egy részét valósíthattuk meg 1951—52-ig. A végleges munkálatokat 1960—70 között végezték el. — Az 50-es évek elején vagyunk. A szabályozás után ... — Hát akkor ideje az árvízvédekezésről is beszélni. 1954-től 1970-ig minden árvízvédekezésben részt vettem. 1954- ben, amikor Szigetközt elöntötte a víz, az árvízvédekezés helyszíni felelős vezetője voltam a Budapesttől Szobig tartó Dunaszakaszon. Ekkor még nem volt például árvízvédelmi és lokalizációs terv. Az első napok után kértem, hogy a védekezés erősítésére tervező intézeti mérnököket, vízmestereket, tiszai gátőröket rendeljenek az irányításom alá. Meg is érkeztek. Ekkor történt, hogy tudtomon és kérésemen kívül katonai alakulatok jelentek meg, hogy kiürítsék a Szentendrei-sziget községeit. Tiltakoztam ... Néhány óra múlva a belügyminiszter, a közlekedés- és postaügyi miniszter, s több tábornok társaságában megjelent Szigetmonostoron Rákosi Mátyás. A tanácshózán kiterítettem az asztalon a térképet, s Rákosi kérdéseket tett föl. A második mondat után láttam, hogy érti a térképolvasást. „Szóval tiltakozik a kiürítés ellen, s miért?” Ezt felöltem: „Közel vagyunk a fővároshoz. Nem engedhetjük meg a pánikhangulatot!" „Ebben igaza van —• bólintott Rákosi — és vállalja a felelősséget, ha a lakosság a helyén marad? Mit tesz, ha a víz átlépi a töltést?” Megmutattam a térképen, hogyan tervezem a védekezést. Ismerem a helyszínt, tudom mit vállalok. Tudom, hogy akkoriban ez nem akármilyen kockázat volt, de akkor nem tűnődhettem ezen ... A víz a gátkoronával színeit. Katonai parancsnokokat, többezer kiskatonát, karhatalmi alakulatokat kértem. Megkaptam mindent. Tökéletes egyetértés alakult ki: a HM 24 óra alatt hosszú telefonhálózatot épített ki, a védekezési központokban rádió adó-vevő készülékek települtek. Elkerültük a gátszakadást. Igen, jó néhány töltéscsúszást elhárítottunk a lábazat kő-meqtámasztásával, szádpallókkal. .. Itt, ekkor döbbentem rá, hogy csak az önfeláldozó munkában való hit és akarás művelhet csodákat ... 1955 májusában Dobos Istvánt berendelték az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz. Főmérnökként három dunai Vízügyi Igazgatóság — Budapest, Gvőr, Baja — általános vízépítési felügyelője lett. Ahogyan 6 fogalmaz: „Szolgálatot teljesítettem.” Az Országos Vízügyi Hivatalnál, hasonló beosztásban, folyamszabályozási főmérnökként dolgozott. — Néhány esztendeje egyik utódom, aki ma is az OVH-nál teljesít szolgálatot, előzőleg a Szob—Budapest szakaszon volt szakaszmérnök — kérdéssel fordult hozzám. Nem tudom-e, ki tervezte 1958-ban a Fővárosi Vízművek káposztásmeqveri felszíni vízkivételi művének 100—120 méter hosszúságú pillérét. A pillér íve ugvanis és maqa az elrendezés jól beleilleszkedik a környezetbe, a környezet harmonikus rendjébe. Azt kellett válaszolnom hogy a MÉLYÉPTERV engem kért ki s bízott meg a feladattal. Részletes tanulmányt készítettem, s iavaslatomat. amelynek kidolgozásába Szinay Sándor nyuadíjas főmérnököt is bevontam, elfogadták. Méa a szivattyúhoz tervvázlatainak elbírálásához is meghívtak. Erre a munkára nem tagadom, szívesen emlékszem vissza, annál is inkább, mert a megoldással több tízmillió forintos megtakarítást értünk el. A folyamszabályozást nem kellett járulékos munkaként elvégezni. DUNA-BIZOTTSÁG MA IS... —■ A beszélgetés során kiderült, hogy Dobos István az összetett gondolkodás híve .._. — Mint az idős vízépítő mérnökök általában. A komplex gondolkodás nagy előnye, hogy hosszú távon is érvényre jut. Példaként említem: 1948 és 1951 között az OVF és a Vízművek főmérnökeinek tervbírálatai illetve egyetértése alapján készítettem el a nagy általános tervet. Ha harminc esztendő távlatában kisebb változtatásokat kell is eszközölni, ez a természet törvényszerűségeiből következik. A folyókkal együtt kell élni, dinamikájukat fel kell használni, de úgy hogy a természet rendjébe erőszakosan soha ne avatkozzunk be. — A komplex gondolkodás nyilván kitágította az érdeklődését... — Szerencsére volt rá mód, hogy távolabbra is tekinthessek. Az OVH-nál már 1958—59-ben belekapcsolódtam a környező országok államközi egyezményes vízügyi kapcsoilataiba. Kis országunk a Duna-medence mélyén fekszik, a vizek ide folynak — ezeket a kapcsolatokat ápolnunk kell. Nyugdíjba menetelemig, 1971-ig a magyar—csehszlovák Vízügyi Bizottság (KMB) állandó titkára voltam. Vezettem a dunai munkabizottságot, de volt még négy állandó munkabizottság: a Tisza és mellékvizei, az Ipoly, általános víztisztasági és pénzügyi. A magyar—csehszlovák KMB-nek 1961-től 1966-ig az OVH államtitkára által kinevezett meghatalmazott helyettese voltam. 1960 és 1962 között a magyar—jugoszláv határvízi egyezmény keretében egy dunai bizottság is tagjai közé sorolt. A jugoszláv szakemberekkel évente négyszer is találkoztunk. Több fontos feladatot teljesítettünk közösen. Külföldi tanulmányútokat is tettem, jártam Lengyelországban, ahol a Visztula jégtörőinek technológiáját tanulmányoztam. Ausztriában a vízerőművek jégvédelmével ismerkedtem meg. Hajón beutaztam a Rajnát, láthattam az ottani szabályozás komoly eredményeit. A Duna Bizottság fontos szerepet töltött be életemben ... A magyar delegáció állandó vízügyi tanácsosaként, szakértőjeként tevékenykedtem 1959-től kezdve hosszú esztendőkön át.. . örömömre szolgál, hogy az OVH-val ma sem szakadt meg kapcsolatom. Hetente többször bejárok a Fő utcába: a Duna Bizottság ügyeivel foglalkozom. — A nyugdíjas napok hogyan telnek? — Sokat olvasok, de szerencsére a Duna Bizottság is lefoglal. Hetvenkettedik évemben vagyok, őszülök. Mögöttem sok megpróbáltatás, sok betegség, ezért is kellett — orvosi javaslatra — 1970-ben nyugdíjba mennem. Vannak kitüntetéseim — Munka Érdemrend 1954., 1965., 1970: közülük kettő arany fokozat, 3 Árvízvédelemért Érem, 2 Kiváló Dolgozó jelvény — és azt hiszem nem hiába szolgáltam a magyar vízügyet. Ha a betegségek engedik, talán többre is jutok pályámon, ám ha megkérdeznek, jó szívvel mondhatom: újra még egyszer vállalnám ezt az életutat, amely osztályrészemül jutott. Kása Csaba 18
