Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 8. szám
Г’-- м Nagymaroson Illés Györggyel, Horváth Józseffel, Ollós Gézával aki Arany János előtt ült a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári székében, s nem kevesett tett a magyar irodalom érdekében. Ő az én anyai dédapám. S ha már az irodalomnál tartunk, hadd mondjam el, hogy Czuczor Gergely neves költőnk, aki paptanár volt, keresztelte a nagyanyámat. — Szóval a dédapa már kapcsolatba került a vízzel ... — Ő is — igazít ki a házigazda — Mert a véletlen úgy hozta, hogy a mi családunk, ahogy tréfásan mondogatom: nem menekülhetett a víz elől. 1915- ben például Szolnokon laktunk, ahol édesapám a MÁV műhelyt vezette. A Tisza árvize betört lakóházunk udvarára, egy régi fénykép tanúsága szerint fürdőteknőben csónakáztam. Apám emlékirataiban pedig ezt olvastam: „mikor a Tisza áradása következtében a Zagyva visszafelé folyt, annyira megduzzadt, hogy a medréből kilépve a kukoricaföldeket elárasztotta . .. úgy hogy a csónakból elég mélyen láttuk a kukoricaszárak csücskét”. BELVIZEK ELLEN — Nyilván a családi hagyományok sarkallták Salamin Pált is, hogy hivatást válasszon ... — Felnőtt fejjel már igen. De gyermekkoromban még vegyésznek készültem. Kis laboratóriumot rendeztem be a lakásunkban, illetve az elfalazott légaknában, ott végeztem a kísérleteimet. Édesapám lebeszélt a vegyész! pályáról, így az ő szavait megfogadva általános mérnöki szakra jelentkeztem. Az egyetemre már vízépítő ágazatos mérnökként kerültem ki. Diplomatervem a vízerőhasznosítás kérdéseivel foglalkozott. — A pályafutás első állomása? — Az Országos öntözésügyi Hivatal. Az évszám: 1940. Két évig dolgoztam ott. Ekkor következett be az utóbbi száz esztendő legnagyobb belvízi katasztrófája: az elöntött terület egymillió hektár, kereken tízezer négyzetkilométer. A védekezésben én is részt vettem, engem a szombathelyi Kutúrmérnöki Hivatal területére küldtek ki. Ettől a munkától függetlenül érdekes fényképfelvételeket készítettem a Duna-Tisza közének nagy kiterjedésű elöntéseiről. Az igazi munka, persze más területen várt rám. Elsősorban a békésszentandrási duzzasztómű egyes műszaki problémáit kellett megoldani. Jómagam hallépcsőt terveztem oda. Később a Kárpátalján a Tarac-völgyben terveztünk duzzasztóművet. Ekkoriban várt rám egy igen szép feladat. Olyan hegycsúcsokra másztunk föl, ahol a madár sem jár. Egy meteorológussal kettesben csapadékgyűjtőket helyeztünk el a hegyekben. Én már akkor nagy természetjárónak számítottam, hiszen gyermekkoromban bevezetett édesapám a természet világába. — A negyvenes évek eleje már a világháború . . . — Sokat katonáskodtam, nem kerültem el a hadifogságot sem. Az 1913-as évjáratokat gyakran behívták. De a Don-kanyart szerencsémre megúsztam. Oda nem vittek ki. — A katonáskodás szüneteiben hol dolgozott? — Az Országos öntözésügyi Hivatalnál fölajánlották a királyi segédmérnöki címet. Nem fogadtam el, a gyakorlat érdekelt, vállalathoz akartam menni, így kerültem a Keletmagyarországi Villamossági Részvénytársasághoz. Vízerőtelepekre volt szüksége az országnak, a mi feladatunk volt az első vízerőmű kiépítése. De hát a háború, mint mindenbe, ebbe is beleszólt. Én már korán, 1945-ben hazajöttem a hadifogságból. Az első teendőm az volt, hogy vízépítő tervező irodát nyitottam. Magánirodát. Most is nálunk van, emlékként, az akkoriban használt kézi számítógépem. A magániroda rövid ideig élt — én magam szüntettem be, megértve az idő szavát. TANÄRI PÁLYÁM — Ekkor kezdődtek az egyetemi esztendők? — Ekkor kezdődött a harminc év. Három évtizedig tanítottam a Budapesti Műszaki Egyetemen. — Kérem, beszéljen az oktatói tevékenységéről ... — Kisegítő tanársegédként kezdtem az 1-es számú vízépítési tanszéken. Természetesen én is végigjártam a lépcsőfokokat. 1957—1958-ban a mai vízépítési tanszék ideiglenes vezetője voltam docensként. 1960-ban lettem tanszékvezető docens a mai vízgazdálkodási tanszéken. 1962-ben lettem tanszékvezető egyetemi tanár. 1967-től beosztott egyetemi tanárként dolgoztam, egészen nyugdíjaztatásomig, 1977-ig. Közben négy esztendeig 1954—57 között az egyetem dékánhelyettesi tisztét is betöltöttem. A visegrádi Mátyás kútnál 17