Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 7. szám
fordul, hogy az indokolt gazdasági változást, a népgazdasági igényekhez való rugalmas helyi alkalmazkodást és ebből az egyénre háruló többletkövetelménveket a dolgozók egy része természetellenes folyamatnak, rendellenességnek tekinti. Több helyen nehezen viselik el a jogos bér- és jövedelemkülönbségeket. Pártaktivisták részéről! is tapasztalni bátortalanságot; nem szívesen vállalják az ilyen jellegű konfliktusokat. Egy részük miközben egyetért a gazdálkodással összefüggő szigorításokkal, a differenciálással, a rendcsinálással, önmagára nézve kötelezőnek is érzi az ezekhez való alkalmazkodást, ugyanakkor környezetében már nem áll ki mellettük határozottan; agitációs, érvelő, felvilágosító és mozgósító munkája gyakran megreked a sablonoknál. A pártszervezetek termelési agitációs munkáját esetenként egyéb tényezők is nehezítik. A vízügyi művezetőképző tanfolyamon az egyik hallgató a közelmúltban azt fejtegette: „nehéz jobb munkára agitálni akkor, amikor a munkások hibáján kívül akadozik az anyag- és alkatrészellátás; naponta találkozni a szervezetlenséggel, az irányítás fogyatékosságaival, a kapkodással, az át nem gondolt feladatmegjelöléssel.'' A legbosszantóbbnak azt tartották többen is, amikor egy-egy fogyasztói áremelés hallatán éppen azoknak volt a legnagyobb hangjuk, ellenvéleményük, akik a minimálisát tették és teszik a gondosabb, a takarékosabb munkáért, a termelési költségek üzemen belüli csökkentéséért. Ezek az emberek nem értik, vagy nem akarják megérteni, hogy a munkabér nem „jelenléti díj": az árak a termelésben keletkeznek; a becsületesen végzett munkában benne van a társadalomért, a családért, gyermekeinkért és a jövőért érzett felelősség is. Több szabadidőt, árubőséget, kulturális gazdagságot, iskolai, óvodai, bölcsődei és kórházi helyeket, több lakást, a rászorulókról való társadalmi gondoskodást stb. csakis szorgos, becsületes munkával lehet a jövőben is biztosítani. Pártszervezeteinknek ezeket az alapigazságokat kell megértetniük a munkahelyi közösségek tagjaival. KELLŐ MAGYARÁZATTAL... A gazdasági építőmunka területén sokasodó feladatok és az ezekkel összefüggésben jelentkező növekvő érdeklődés parancsolóan megköveteli a vízügyi pártszervek és szervezetek tömegpolitikai munkájának javítását, korszerűsítését. Elsőrendű követelmény, hogy lehetőleg ne legyen nagy lemaradás a közgondolkodás és az emberek termelői magatartása között. Újra és újra át kell tekinteni azokat a tennivalókat, amelyek hatására javítható a pártszervezetek tájékoztató, agitációs és propagandamunkája. A termelést segítő mozgalmi formákat is úgy kell megválasztani, hogy azok megfeleljenek a jelenlegi követelményeknek. Az oly sokat hangoztatott gazdasági rugalmasság sem csak a vezetéssel szembeni követelmény, hanem a dolgozók gondolkodásával, magatartásával szembeni új igény is. A tömegpolitikai munkával foglalkozók tudják: sok még az előítélet, a hibás meggyőződés, a káros erkölcsi normatíva a különböző munkahelyi közösségekben. Ezek közé sorolhatjuk például az adminisztratív munkakörök indokolatlanul magas presztízsét, a pazarlással szembeni közömbösséget, a teljesítménnyel arányos bérezésnek a szociálpolitikával való összetévesztését, a bürokratizmust, a hivatali packázást, a túlzott mennyiségi szemléletet, az újtól való idegenkedést, a káros egyenlősdit stb. Ezek a szokások, beidegződések gazdasági életünkre, fejlődésünkre is negatívan hatnak, amelyek ellen a pártszervezeteknek kérlelhetetlenül harcolniuk kell. Innováció, szerkezetváltás, második gazdaság, vállalkozás-kisvállalkozás stb. olyan fogalmak, amelyek a közelmúltban kerültek a köztudatba. Megértésük, elfogadásuk együtt kell, hogy járjon a gazdasági építőmunka egészét átható szemléletváltozással. Ezeknek a kifejezéseknek a magyarázata, helyes és egységes értelmezése hosszú távú, kampánymentes feiladatot jelent a vízügyi pártszervek számára is. Az információs jelentések gondos elemzése alapján arra lehet következtetni, hogy a vízügyi dolgozók egy része a közelmúltban hozott gazdasági intézkedéseink egy részét gazdaságpolitikánk revíziójává!! azonosítja. A pártszervezetek feladata eloszlatni a tévhiteket és a hamis nézeteket. Bátran kell szólni például arról, hogy a kiegészítő gazdaságot nem elsősorban párthatározatok hozták létre, hanem a kielégítetlen anyagi, szolgáltatási igények, az objektív szükségletek. A háztáji gazdaságok tevékenységének a fejlesztése sem a kapitalizmushoz való visszatérést jelenti stb. Az érdeklődők előtt nem maradhatnak megválaszolatlanul az olyan jellegű kérdések sem, amelyek azt boncolgatják: le tudjuk-e küzdeni gazdasági nehézségeinket; nem adósodtunk-e el túlságosan a Nyugat felé; reálisak-e életszínvonalpolitikai célkitűzéseink; nem támogatjuk-e erőnkön felül a különböző fejlődő országokat, nemzeti felszabadító mozgalmakat; a szocialista országok ellen tudnak-e állni az USA gazdasági kihívásainak stb. A válaszok megadásánál célszerű a jövőben is igénybe venni a Központi Bizottság részéről a Titkári Tájékoztatóban és a vitaköri füzetekben e témákkal összefüggésben közreadott információkat. Az eddigieknél jobban kell építeni az emberek politikai elkötelezettségére, segítőkészségére, cselekvési szándékára. Tudatosabban kell vállalni a vízügyi közvéleményt foglalkoztató kérdések, egy-egy gazdasági intézkedés őszinte és mindenki számára érthető megválaszolására. ösztönözni kell az olyan társadalmigazdasági tudat kialakítását, amely képes lépést tartani a gazdaságban végbemenő felgyorsult folyamatokkal, s elfogadja a mai realitásokat. EGYÉRTELMŰ VÁLASZT... A párt politikája iránti bizalomnak fontos záloga az őszinteség. Mit kell ezalatt érteni? Esetünkben azt hogy pártszervezeteinknek gyorsan, frissen, hitelesen és őszintén kell megválaszolni a „hétköznapok" emberének a kérdéseit is. Annak, aki a munkapad mellett, a szennyvíztisztító-telepen, a csatornaparton, a laboratóriumban, vagy éppen az üzletekben vásárlás közben találkozik a gazdálkodás jó, illetve fonák oldalával. Lehetőleg mindig egyszerű érvekkel, a valóságból táplálkozó példákkal és egyértelműen világosítsuk meg az eseményeket, a legfontosabb összefüggéseket. Ne feledjük ugyanis: egy-egy vízügyi vállalat, intézmény sorsa, az itt tevékenykedő emberek élete, társadalmi közérzete ezer szállal van összekötve más gyárral, a kereskedelemmel, a külgazdasággal és az ott m'alkodó jó vagy rossz viszonyokkal. ez utóbbi területeken tapasztalható eredmények és gondok az ő életüket, anyagi előmenetelüket is nagymértékben befolyásolják. Lépjünk tovább. Mivel a termelés, a gazdálkodás örök és állandóan ismétlődő folyamat, ezért zavartalan folytatásához a döntések sora szükséges. Viszont minden egyes intézkedés megváltoztat valamit. A munkarendet, a technológiát, a bért, a beosztást, a terméket, vagy éppen a munkaviszonyt. így azután a legjobb szándékkal hozott elhatározás is embert, embereket, sőt családokat érint. Amennyiben a dolgozókra nézve egyértelműen előnyös az intézkedés, általában nincs különösebb gond. Bár itt sem mondhatja elbizakodva a pártszervezet, hogy a döntés önmagáért beszél. Főleg az előkészítés igényel nagy körültekintést, hiszen lélektanilag ismert, hogy a legcsekélyebb változtatásra is töpreng a dolgozó: jó ez?, mennyivel lesz majd egyszerűbb, könynyebb a munka?, hogyan alakul a fizetés? stb. Amikor ezekre nincs egyértelmű válasz, a legjobb műszaki, szervezési intézkedés is eleve halott. Az emberek ilyen esetben nem azt keresik, hogyan lehet megoldani az új feladatot, hanem egy részük kifogást gyárt arra, miért nem lehet az új módszert alkalmazni. Többségük netán, ha szavakban el is ismeri, hogy az adott gazdasági döntés politikai követélmény is, a hétköznapok sodrában, a végrehajtásban már gyakorta különválik ez a nagyon is együvé tartozó dolog. Tudjuk, hogy az éles különválás főleg a népszerűtlen intézkedéseknél honos, de finomabb kivitelben máskor is előfordul. Tapasztalataink szerint a feladatok megjelölésénél, kialakításánál általában adott a helyi vízügyi kollektíva egysége. A végrehajtásba viszont már elég sok hiba csúszik. Mindez talán megelőzhető azzal, ha a pártszervezetek a fontosabb döntések előtt alaposan mérlegelik, hogy a tervezett intézkedés miként szolgálja a helyi és a népgazdasági érdekeket; kifejezi-e gazdaságpolitikai céljainkat, elősegíti-e a kollektíva élet- és munkakörülményeinek a javulását. Csakis e kérdések tisztázása után adják egyetértésüket a döntéshez, viszont azonnal kezdjék meg a cselekvésre ösztönző agitációs, felvilágosító munkát. Érzékeltetni kell a dolgozókkal, hogy az adott döntés nem az egyes vezetők fantáziájának szüleménye, hanem a konkrét viszonyok, szükségletek adták hozzá a reális alapot. Igazi megértésre, a végrehajtás egységére akkor számíthatunk, ha az egyes ember, a szigorításokkal is együtt járó intézkedést 23
