Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 7. szám
Tények és adatok az OVH elnökének írásos beszámolójából A vízgazdálkodásnak az a feladata, hogy a természeti, társadalmi és gazdasági folyamatok zavartalansága érdekében a vízkészletek és vízszükségletek optimális egyensúlyát kialakítsa és fenntartsa. A társadalmi-gazdasági fejlődés felgyorsulásával a víz, mint természeti erőforrás felértékelődött és feszültségek jelentkeztek a víznek, mint nyersanyagnak, mint környezeti elemnek az igénybevétele terén. A víz mennyiségi és minőségi változásának ismerete egyre nagyobb jelentőségű mivel a népgazdaság minden területével szoros kapcsolatban van, jelentős a szerepe a gazdaságpolitika kialakításában és megvalósításában. Elengedhetetlen, hogy a rendelkezésre álló vízkészletek mindenkor tegyék lehetővé a reális, indokolt szükségletek kielégítését. A vízhasználat minőségi igényeinek kielégítése mind nagyobb feladatokat ró a vízgazdálkodásra, emellett jelentős szerepe van a társadalmi-gazdasági fejlődés által befolyásolt és egyben igényelt ökológiai egyensúly fenntartásában is. Nagyobb jelentőségűvé válik a vízminőség-védelem, a vizikörnyezet védelme. Az ország gazdasági fejlettségéből adódóan fokozódik a társadalom és a gazdaság érzékenysége az árvizek és belvizek elhárításának biztonsága iránt, ezért a megelőzés és az elhárítás feladatai folyamatosan növekednek. Az árvízmentesítés és folyamszabályozás feladatai mind szorosabban kapcsolódnak más vízgazdálkodási tevékenységhez (például: vízellátás), valamint a terület- és településfejlesztéshez. A vízrendezés a mezőgazdasági termelés növekvő igényeivel összefüggő, komplex meliorációs feladattal összehangoltan végezhető el. A vízgazdálkodás bonyolult, sokrétű kölcsönhatások rendszerében teljesíti feladatát, amihez a társadalom, a gazdaság és a tudomány szoros együttműködése szükséges. Az általános társadalmi és gazdasági tendenciák hatására a vízgazdálkodásban is módosul a struktúra. Ez hosszú folyamat, melynek egyes elemei már az előző tervidőszakokban kialakultak. Ezek a jövőben fokozottabban érvényesülnek; előtérbe kerül az okszerű, takarékos vízhasználat érvényesítése; a vízszükségletek mennyiségi növekedésének korábban becsült üteme csökken, viszont növekszik a vizek minőségével szembeni igény, ezért mindinkább szükségessé válik a használt és szennyezett vizek növekvő arányú tisztítása, hasznosítása és ártalommentes elhelyezése; a víztermelésben és elosztásban a regionális rendszerek válnak jellemzővé. A vízgazdálkodási célokat a hosszú távú népgazdasági tervre alapozott ágazati hosszú távú programok, valamint a középtávú népgazdasági tervtörvények előirányzatain alapuló vízgazdálkodási tervek határozzák meg. A vízgazdálkodás fő céljai és irányai ezen keresztül vannak összhangban a társadalom, a gazdaság tervezett fejlődésével, illeszkednek a népgazdaság egészének fejlesztéséhez, az egyes ágazatok és az életkörülmények területi követelményeihez. Mindezek alapján a vízgazdálkodás fejlesztésének fő irányai a következőkben foglalhatók össze: — a vízkészletek — ésszerű eltartással — tegyék lehetővé a lakosság, az ipar, a mezőgazdaság, a közületek és intézmények reális, okszerű vízszükségletének kielégítését; A vízgazdálkodás V. ötéves tervének célkitűzései egészében véve teljesültek. Az ágazat a tervidőszakban elősegítette a népgazdaság, a társadalom fejlődését és hozzájárult a lakosság életszínvonalának emeléséhez. A vízellátás jelentősebb zavarok nélkül elégítette ki a lakosság és a termelés növekvő szükségleteit. A vízkárokat sikerült korlátok közé szorítani. A vízszükségletek és vízkészletek mennyiségben országosan egyensúlyban maradtak. A vízfolyások szennyezésének egy része külföldi eredetű. A felszíni vízkészletek minőségi romlásának üteme egyes térségekben kissé mérséklődött. A közműves vízellátás dinamikusan fejlődött. Közel napi egymillió m3 új ivóvíztermelő kapacitás és mintegy 7000 km ivóvízhálózat épült meg. A tervidőszak végén az összlakosság 75%-a (8,1 millió fő), az ország lakásállományának 56%-a (2,0 millió lakás) részesült közműves ivóvízellátásban. A közüzemi vízművek kapacitása 1980 végén napi 3950 ezer m3. Az ivóvízellátás főleg a fővárosban, a megyeszékhelyeken, a városokban, az ipari központokban és a nagyobb községekben bővült. Csökkent a városok és községek, valamint az egyes megyék közötti ellátási aránytalanság. Az átlagnál jobban emelkedett Bács-Kiskun, Zala, Szabolcs-Szatmár megyékben. A jelentős fejlődés ellenére az ivóvízellátottság az ország területein még mindig igen eltérő. Legmagasabb volt az ellátottság aránya 1980 végén — a fővároson kívül — Szolnok, Hajdú-Bihar, Komárom és Tolna megyékben (meghaladta a 80%-ot), ezzel szemben még továbbra is alacsony (50% körüli) Szabolcs-Szatmár és Nógrád megyékben. A tervidőszakban országosan 12,3%kal növekedett a közműves vízellátásba bekapcsolt lakások aránya. Az országos átlagnál nagyobb volt a fejlődés Tolna, Zala, Békés, Heves és Komárom megyékben. A fővároson kívül legkedvezőbb a helyzet Komárom, Baranya, Veszprém és Somogy megyékben (60% fölötti). Ezzel szemben a lakásoknak csak mintegy harmadában van vezetékes víz Szabolcs-Szatmár, Pest, Bács-Kiskun, Szolnok és Nógrád megyékben. — a szennyvízelvezetés és -tisztítás rangsorolt, koncentrált fejlesztésével — a vízminőség-védelmi szempontból kiemelt területeken — javuljon a vízkészletek minősége, a vízellátás és csatornázás összhangja, s növekedjék a szennyvizek tisztításának aránya; — a vízkárok megelőzése, elhárítása tegye lehetővé a lakosság fokozottabb élet- és vagyonbiztonságát, a termelési folyamatok zavartalanságát, a termőföld védelmét. Jelenleg minden városban és több mint 1500 községben — mintegy 1600 településen — működik közüzemi vízmű. Ezzel az ország közműves ivóvízellátása megközelíti az átlagos európai színvonalat. A gazdálkodás és egyéb nem kívánatos káros tényezők következményeként mintegy 750 településen a helyi vízkészletek minősége kritikussá vált, ezekből 1980 végére 190 település ivóvízellátása megnyugtatóan megoldódott. Egyes kisebb térségektől és időszakoktól eltekintve a lakosság, a közintézmények- és a népgazdaság ágazatai vízszükségleteinek kielégítése megfelelő volt. Javult a közüzemi szolgáltatás üzembiztonsága, s a váratlan hibák elhárítása is gyorsan megtörtént. Növekedett a települések csúcsidei vízfogyasztását kiegyenlítő tározókapacitás aránya is. Több száz víztermelő telepen megoldották a víz gáztalanítását. Az előző évekhez képest számottevően fejlődött a csatornahálózat, de a növekedés elmaradt a tervek előirányzataitól. Mintegy 350 településen van szennyvízelvezető rendszer. A közcsatornahálózatba bekapcsolt lakások száma 1,2 millió, a lakásállományhoz viszonyítva 34,3% volt (a főváros nélkül 22,3%). Mintegy 4,3 millió fő tekinthető csatornaszolgáltatásban részesülőnek. Az ellátottság területenként jelentősen szóródik. Legkedvezőbb — a fővárosán kívül — Győr-Sopron, Baranya, Komárom és Vas megyékben, ahol a lakásoknak több mint harmada van bekötve a közcsatornába. Ezzel szemben továbbra is alacsony színvonalú, — 10% körüli — az ellátottság Bács-Kiskun, Békés, Pest, Szolnok, Szabolcs-Szatmár megyékben. A közüzemi szennyvíztisztító kapacitás 1980 végén napi 811 ezer m3 nagyságrendű. A tervidőszakban a szennyvíztisztító kapacitások állománya összességében napi 431 ezer m3-rel növekedett. A tervezettől való lemaradás, az előző tervidőszakéval együtt mintegy napi félmillió m3. Szerény mértékben, de megkezdődött a mechanikailag tisztított szennyvizek, valamint a szennyvíziszapok mezőgazdasági és erdőgazdasági hasznosítása. A közcsatornahálózaton elvezetett szennyvizek mennyisége kissé nőtt, a tisztítás aránya mindössze 36%. A VÍZGAZDÁLKODÁS HELYZETE, FEJLŐDÉSE AZ V. ÖTÉVES TERVIDŐSZAK VÉGÉN 4
