Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 6. szám
ßubara IcgM&ßi/obb csodája — a VÍZ Az Amubuhara csatorna szivattyútelepei 64 m-re emelik ki az Amudarja vizét Messze Közép-Azsiában, az Araitól délkeletre, a kanyargós, vadvízi világgal szegélyezett Amudarja folyón is túl, a rekkenő hőségű Kizilkum sivatag déli részén terül el Buhara, az egykor hétfarkú korbács alatt uralkodó volt buharai emír székhelye, a 2500 éves város. Ma területi központ, lakosainak száma mintegy 150 ezer. Az óvárosban a megannyi bazár, mecset, minaret, síremlék, fürdő, palota, karavánszeráj alaposan megmozgatta a képzeletünket. Csodálatos volt belegondolni, hogy olyan utcákon, tereken sétálgatunk, ahol megtalálhatnánk Abu-Ali-Ibn-Szina (Avicenna), a X. században itt élt világhírű orvos, matematikus lépteinek nyomát. A néphit szerint ebben a városban született a csalafinta népi hős, Naszreddin Hodzsa. A ma is álló tornyok, évezredes várfalak látták, amikor Dzsingisz kán 1219-ben félelmetes tatár seregei élén belovagolt Buharába. És látták azt is, amikor az utolsó buharai emir 1920-ban elmenekült Afganisztánba. A város ma jélentős idegenforgalmi központ, ahová a világ minden tájáról „elzarándokolnak" a turisták, orientalisták. Ám Buhara legnagyobb csodája — a víz! Az egész világ egyik legnagyobb sivatagában, ahol az üzbégek évszázadokon át vízről álmodoztak, mert az volt a legdrágább kincs. Száz esztendővel ezelőtt egy Uljanov nevű orosz mérnök így írt a Buhara és Taskent között elterülő sivatagról: „Ha netán úgy adódik, hogy az ember karavánt pillant meg a távolban, azt látja, hogy sietve próbálnak eltűnni a szeme elől, nehogy esetleg vizet kérjen, mert az itt drágább mindennél. Isten mentsen attól, hogy átkelés közben letérj az útról vagy kiöntsd a víztartalékot: bizonyos lehetsz benne, hogy senki sem lesz segítségedre". Vámbéry Ármin, híres utazónk a múlt században az első európai volt, aki eljutott Buharába — és élve vissza is került onnan. 1864-ben így ír a város „vízellátásáról”: „Bokhara az északkeletnek folyó Zeravsánbál kapja vizét, amelynek medre mélyebben fekszik a városnál, s ezt nyáron csak szűkén bírja ellátni. A víz csatornán át jön a városba: a csatorna elég mélyre van ugyan ásva, de nem tartják tisztán. A már a városba folyásnál szennyes hullámok megjelenése mindig örömteljes esemény a lakosokra nézve. Először is a népség fiatalja s vénje az árkokba és vízmedencékbe ugrál megfürödni, aztán a lovakat, teheneket, szamarakat fürösztik meg, s miután a kutyák is felfrissítették benne magukat, megtiltják a bejárást, a víz valamivel tisztább lesz, de mégis telve van már mindenféle piszokkal és miazmákkal. így látják el vízzel a „nemes” Bokharát..." A húszas évektől kezdve évtizedeken át épített kisebb-nagyobb csatornáknak és öntözőrendszereknek köszönhetően a buharai területen több százezer hektár kiterjedésű gyapotfö'ldeket öntöznek, itatják a hatalmas juhnyájakat és jut víz talajjavításra is. A Zeravsán folyó, a kisebb-nagyobb tározók, az Amukarakul és az Amubuhara csatorna látja el vízzel a város harmincöt üzemét, az egész lakosságot úgy, hogy jut belőle a szökőkutakba, medencékbe, locsolókocsikba, az árnyas parkokban kiépített tavakba is. Az Amubuhara csatorna az Amudarja folyó vizét hozta el a buharai területre és újabb 140 ezer hektárnyi területet változtatott termővé, amelyen A Csasma-Ajub mazar (csodatevő hely), a XII. századból. Magyar fordításban: Jób forrása. A mazar belsejében máig is csobog egy hideg vizű forrás. A legenda szerint nagyon régen, amikor még a „szent Buhara” nem állt ezen a helyen, erre a vidékre tévedt Jób próféta. Szörnyű aszályos esztendő volt, az embereket a szomjhalál is fenyegette (évezredekkel ezelőtt isi). Jób próféta az ő kérésükre vizet fakasztott a földből. Innen az épület neve: Csasma-Ajub, azaz Jób forrása 19
