Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 1. szám
Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 2/1978. OKTH sz. határozata Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet néven védetté nyilvánította a Tisza hullámterének Kisköre és Tiszaug közé eső, mintegy 8000 hektáros területét. E rendelkezéssel Szolnok megye egyik legszebb, növény- és állatvilágban talán leggazdagabb része vált védetté. valami kimeríthetetlen bőségszaruból kerültek a piacra a pákászok és madarászok gyékénykosaraiból. A csíkot hordókban, szekérre rakván távoli városokba is szállították, a mocsári teknős pedig még külföldre is eljutott. A nád nélkülözhetetlen építőanyag volt, a gyékényből viszont a háztartás számára készültek fontos eszközök. A rét eltartott embert s jószágot egyaránt. Az egyre jobban fejlődő mezőgazdasággal szemben azonban már nem állta a versenyt. Az ezerhétszázas években már gátak, határtöltések épültek. A mezőgazdasági területek árvízmentesítését célzó vízi munkálatokat éppen a Közép-Tiszavidék jobbpartján kezdték. A Tisza szabályozásával a folyó ősi arculata végérvényesen megszűnt. A gátakon kívül rekedt mocsarakat lecsapolták, termővé tették. A náderdők megszűntével eltűnt a mesés gazdagságú madárvilág. A folyót szegélyező tölgyszil-kőris ligeterdőket értékes fájuk miatt kiirtották, s a helyüket a hosszabb vízborítást is jól bíró értéktelenebb fájú fűz-nyár ligetek foglalták el. A radikális emberi beavatkozás következtében egy másodlagos de még mindig értékes táj alakult ki a hullámtérben. A madárvilág szempontjából fontos víz sem a közelebbi, sem a tágabb környékről nem tűnt el. A hajdani mocsárvilág nyújtotta táplálékot a mentett oldali holtágak, öntöző- és belvízlevezető csatornák, rizstelepek némileg pótolni tudják. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy a tájvédelmi körzet legértékesebb madárlakói a régi mocsarak hírmondái: bakcsók, kis kócsagok, üstökösgémek, szürke gémek és kárókatonák. MÚLTBATÜNÖ MOCSARVILAG A folyó szabályozása előtt vadvízország növény- és állatvilága hihetetlenül gazdag volt. Napjainkban talán csak a Duna-deltához hasonlítható, bár az elmúlt száz év vízrendezése azon is sokat változtatott. A Tisza e szakaszának hajdani élővilágáról egyre kevesebbet tudunk. Tény az, hogy Szolnok város címermadarául sem véletlenül választották a pelikánt. De nem csak pelikánok éltek itt óriási tömegekben, — hanem kócsagok és darvak is. Díszes tollaikat, a mocsárban és a mocsárból élő pákászok hordták a városba. Nem is számított akkortájt legénynek az, akinek nem libegtetett a szél a kalapja mellett ezekből néhányat. Pontos adatok az élővilágról nincsenek, de hallatlan gazdagságuk nyomai fellelhetők régi írásokban. Szemtanúként Ralamb Kolos svéd királyi követ 1768-ban igy számol be a környéken tett látogatásáról: „Olyan fölös számban él itt a daru, vadlúd, túzok, vadkacsa és más kisebb szárnyas, hogy szinte elfedi a földet, és olyan tömegben repülnek akár egy felhő.” A „rét” — mert csak így hívták régen e mocsaras vidéket — bőséggel ellátta a vad vidék lakóit. A madárto- A hullámtérrendezés során jas, a vadrece es ludfiak, mint megkímélt öreg tölgyfa A holtágak pusztulása az utóbbi években felgyorsult A VIDÉK MAI ARCA E tájvédelmi körzet növényfajokban nem mondható túl gazdagnak, s a növényritkaságok is hiányzanak. Egyedsűrűségük azonban olyan nagy, hogy helyenként mármár szinte a dzsungelre emlékeztet. A növényvilág őshonos és mesterségesen telepített fajokra osztható. Ez utóbbiakhoz a nemesnyárasok és az évente vetett különböző mezőgazdasági haszonnövények tartoznak. Az őshonos vegetációval borított területek öt részre tagolhatok: ligeterdők, holtágak, mocsaras rétek, száraz hullámtéri rétek és kubikerdőkr A ligeterdők fehér és fekete nyárok, valamint fehér füzek alkotják. A régmúlt idők keményfás ligeterdőit ma már csak néhány öreg kocsányos tölgy és magas kőris idézi. Ilyen erdők szegélyezik szinte megszakítás nélkül a folyót, ölelik körül a réteket és holtágakat. A parton és vízszéli tisztásokon szinte áthatolhatatlan falat alkotva fut fel a fákra a ligeti szőlő. A legnagyobb és legszebb hullámtéri rét a Pélyi Madárrezervátumban található, melynek legszebb ékessége a sehol másutt ilyen tömegben nem nyíló réti és vesszős füzény. Lila virágai nyár derekára szőnyegként borítják be a rétet. A tájvédelmi körzet rendkívül értékes részeit képezik a hajdani mocsárvilág utolsó hírmondóit rejtegető szelíd szépségű holtágak. Sajnos ezeknek a vadvizeknek a pusztulása az utóbbi években felgyorsult. A kőtelki Csatlón már alig van tündérrózsa, jóllehet néhány éve még szinte teljesen elborította a vizet. A károsító okok felderítésére az idén elkezdődtek a kutatásök. A Tisza hullámterében maradt mocsaras réteket az elmúlt évtizedekben szinte kivétel nélkül — a nagyobb legelőfelület érdekében — lecsapolták. A Pélyi Madárrezervátumban azonban egyet sikerült megmenteni. Szerencsére a lecsapolóknak itt csak a buzgalma volt nagy, TÁJVÉDELMI KŰRI 14
