Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)

1982 / 4. szám

Könyvespolcra AJÁNLJUK

TAVAINK VÉDELMÉBEN

A közelmúltban örvendetes intézkedések születtek hazai élővizeink pusztulásának megakadályozására, állapotuk lehetőség szerinti javítására. Az Elnöki Tanács új törvényerejű rendeletet alkotott a természetvédelemről, amely az eddiginél hatékonyabb szankciórendszerrel igyekszik biztosítani pótolhatatlan értékeink megóvását. Emellett számos új, operatív intézkedés történt hazánk vizeinek megvédésére.

De hát mi is az amit annyira féltünk és óvunk? Erre ad választ a jubileumi, 25. Mezőgazdasági Könyvhónap kél új kiadványa.

Legnagyobb tavunkat, a Balatont aligha kell bemutatni. Pedig, ha belelapozunk Illés István új könyvébe, sok új ismeretre figyelhetünk fel. A sok propaganda — és turista — kiadvánnyal ellentétben a Tavunk a Balaton című kötet kérlelhetetlen őszinteséggel tárja fel a vízgazdálkodás, az urbanizáció és a mezőgazdaság fejlődésének és kísérő jelenségeinek hatását a Balaton növény- és állatvilágára. A könyv azonban tartalmazza azt a regionális tervet is, amely hatékony környezetvédelmi intézkedésekkel igyekszik összeegyeztetni a gazdasági élet és a természet egyensúlyát. Külön szólni kell a kötet művészi értékű fekete-fehér és színes fényképillusztrációról is, amelyek bizonyítják:

minden erőfeszítést megér — sőt megkövetel — hazánk (és talán egész Európa) egyik legszebb állóvize. (Illés István: Tavunk a Balaton. Natura, kötve 99,— Ft.)

LEGÉRDEKESEBB KIS TAVAINK

Hazai idegenforgalmunk egyik negatív tényezője — az illetékesek dicséretes erőfeszítései ellenére — a túlzott Budapest- és Balaton centrikusság. Ezen igyekszik javítani — vagy legalábbis lehetőséget biztosítani — Fogarasi László ismeretterjesztő könyve, amely hazánk kis tavairól szól. Mintegy ötven kis állóvíz sajátos világa elevenedik meg az olvasó előtt. Rövid ismertetők adnak képet mindegyik tó és közvetlen környéke állatvilágáról, természeti szépségeiről, a turizmus lehetőségeiről. Elsősorban tehát kirándulóknak szóló útikönyvet vehet kézbe az érdeklődő. Emellett azonban nem lehet elhanyagolni azt a szerepet, amelyet a kötet a hazai környezet védelme érdekében vállalt. A jobb tájékozódást áttekinthető térképek segítik. (Fogarasi László: Legérdekesebb kis tavaink. Natura, kötve: 40,— Ft.)

Mindkét, ízléses kivitelű könyv méltán reprezentálja Magyarország még felfedezésre és mindenekelőtt megóvásra váró tavait.

Prohászka László

Savery gőzszivattyújának rajza Leupold könyvéből

gőzszivattyút. Életéről keveset tudunk. Devonshire-ben élt és 1698-ban kapott szabadalmat találmányára, amit „a bányászok barátjának" nevezett. Célozva arra, hogy a befulladó, művelhetetlen bányákat berendezésével lehet újból üzemképessé tenni.

Jacob Leupold (1674—1727) kiváló német műszaki író kilenc kötetes Theatrum machinarum című művében megtaláljuk Savery gépének leírását. Ábránk az ő könyvéből való reprodukció. Ez a nagy munka számunkra azért is érdekes, mert a selmeci tűzgépeket részletesen leírta.

Savery berendezése két hatalmas — vaslemezből szegecselt — tartályból, csövekből és a szükséges szerelvényekből ált. Az egyik tartályba gőzt engedtek, amit hideg vízzel lecsaptak, és a keletkezett vákuum hatására a tartály teleivódott vízzel, amit azután gőznyomással magasabb szintre tudtak felnyomni. A két tartály felváltva — lüktetésszerűen — működött. Városi vízműnél víztoronyba, bányában felsőbb szintre az altáró nyílásához, vagy a napszintre emelte a vizet. Két ember kezelte a csapokat, pontosan összehangolták munkájukat, és a gép kifogástalanul dolgozott. Bár — és ez volt a legfőbb panasz — rengeteg fát kellett a gőzt szolgáltató kazánban eltüzelni.

Kazánműszerek — fesszmérő, vízállás mutató — még ismeretlenek voltak, ezért kazánrobbanások történtek. Egyébként még korunkban sem ismeretlen a kazánrobbanás. Akkoriban a kazánlemezeket kézi kovácsolással izzó tömbökből lapították, és kovácshegesztésse'l alakítottak nagyobb lemezeket. A rosszul hegesztett lemezek szétnyílva sok súlyos üzemi balesetet okoztak. Ha a szivattyúüzemet le akarták állítani, a kazánban eloltották a tüzet.

A Savery-féle berendezést bányákon kívül is felszerelték. így például 1715- ben London város ivóvízellátására felszerelt Savery gőzszivattyú nyomta a vizet a toronyba. Olyan jól működött, hogy üzemét 1732-ig fenntartották. A londoni berendezés kazánjában 177 liter víz forrt, és 235 liter hideg vizet szívott, nyomott 76 mm átmérőjű csöveken át a víztoronyba. A gép mellett gyerekek is dolgoztak. A kazánt csak felnőtt férfiak tüzelhették és kezelhették.

Désaguiler francia feltaláló tökéletesítette Savery gépét. A gőz lecsapására való hideg vizet porlasztva juttatta a tartályba, a kazánt övlemezekkel erősítette, javított szerelvényeket — szelepeket, csapokat — használt. Meglepő, hogy Savery gépével esztergát, fúrógépet is működtettek. Magasan elhelyezett tartályba nyomták fel a vizet és a lefolyó „erővíz” vízikereket hajtott. Igyekeztek a berendezést automatizálni, sokféle vezérművet eszeltek ki. így például a vízzel megtelt tartály oldalt billent, és rudazattal csapot zárt, nyitott. Désagulier a szentpétervári cári palota számára gömb alakú kazánt és Savery-berendezést szerelt fel, csöveit rézlemezből kalapálták, és hosszában forrasztással erősítették össze.

Désagulier Angliában szökőkutak táplálására, kertek öntözésére szerelt fel Savery-gépet, amelyekből néhányat mosodában, textilfestedében is sikeresen használtak.

Bizonyára meglepően hangzik, hogy a Savery-gép rendszerét még századunk negyvenes éveiben is kiterjedten használták. A pulzométer nevű vízemelőkészülék két tartályból és önműködően nyitódó-záródó golyós szelepekkel működött. Vidéki vasútállomásokon a mozdonyok tápvíz-ellátására a pályaudvaron mély kutat ástak és a kútban helyezték el a pulzométert. A mozdony csővezetéken gőzt engedett a pulzométerbe, ami azután a vizet a kútból a szerkocsiba emelte.

A gőz lecsapódásakor keletkezett vákuum helyett gőznyomással működő szivattyút is szerkesztettek.

Denis Papin (1647—1712) (ki nem hallott a „Papin fazékról”, a kukta fazék őséről?) francia fizikus foglalkozott a vákuum felhasználásával, de szerkesztett három atmoszféra nyomású gőzzel működő szivattyút is. Gépének széles hengerébe folyt a víz, melyen deszkalap úszott. Ha a deszkalap fölé gőzt vezetett, a gőznyomástól a deszka lesüllyedt, kiszorította a vizet a hengerből és a szélkazánon át a szökőkúthoz, közkúthoz stb. vezette. Papin Marburgban a kasseli uralkodó kastélyában 1706-ban mutatta be gépét. A gép a vizet valóban fölemelte a padlástérben elhelyezett tartályba, de a rézbádogcsövek forrasztása engedett, és a víz szétfolyt. (A Westerhagen vasműben öntött munkahenger ma is llátható a kasseli tudománytörténeti múzeumban.)

A kutatók, feltalálók tehát megismerték a gőz nyújtotta lehetőségeket. Megnyílt az út. A jövő az atmoszférikus gőzgép volt, az első, igazi gőzszivattyú.

Dr. Horváth Árpád

25