Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)

1982 / 4. szám

Armechanizmu Д gazdasági élet dinamikus változá­sai közepette az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerül a köz­­gazdasági szabályozás részeként az árszabályozás mind a vállalati gazdál­kodásban, mind pedig más területen. Az árrendszer elkövetkező évekre szóló fejlesztési irányelve szerint a cél az értékarányos árrendszer bevezetése, a külkereskedelmi és belföldi árak szer­ves összekapcsolása és fenntartása, va­lamint az ármechanizmus rugalmassá­gának fokozása. A gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításának elősegí­tése érdekében a gazdasági vezetők és az ármunkát végző dolgozók tevékeny­ségét úgy kívánjuk elősegíteni, hogy az általános és a vízügyi ágazatot érintő árkérdésekről cikksorozatot indítunk ,,AR­­MECHANIZMUS-ÁRSZABÁLYOZAS" címmel. A cikksorozat fejezetei a kö­vetkezők : — Előzmények. — Az 1980. I. 1-i átfogó termelői ár­rendezésről. — A vízügyi ág árrendszere és árpo­litikája. — А VI. ötéves terv árpolitikai kon­cepciója. —■ A vízgazdálkodás árrendszerének továbbfejlesztése. — A rugalmas árrendszer ágazatot érintő hatása, árváltozások. I. ELŐZMÉNYEK 1980. január 1-től továbbfejlesztett gazdasági szabályozórendszer van ér­vényben, s ennek részeként átfogó ter­melői árrendezésre került sor. A közgazdasági szabályozásban — annak ellenére, hogy a gazdaságirányí­tás és a szabályozás alapelvei ugyan­azok maradtak, sőt megerősödtek — 1968 óta a legnagyobb változás ekkor következett be. Ez nemcsak egyes sza­bályozóelemek megszüntetését, újak be­vezetését, más módszerek és mértékek alkalmazását jelenti, hanem mindenek­előtt a szabályozórendszerrel szemben támasztott követelményekre, a gazda­ságpolitika, a népgazdasági terv és a gazdasági szabályozás kölcsönös össze­függéseinek megerősítésére, a módosí­tástól elvárt hatásokra, a vállalati és irányítási szemlélet és magatartás be­folyásolására vonatkozik. A közgazdasági szabályozórendszer általános változtatásának legfontosabb okait a következőkben lehet összegezni: — Közismert, hogy jelentősen meg­változott a külgazdasági helyzet. A vi­lágpiacon 1973—1974 óta összességük­ben a népgazdaság számára kedvezőt­len folyamatok alakultak ki. Az impor­tált termékek nagy részét képező nyers- és alapanyagok, különösen egyes ener­giahordozók árának rohamos növeke­dése lényegesen meghaladja a hazai export termékek áremelkedését. A cse­rearány-romlás a magyar gazdaság nyi­tottságát figyelembe véve (a nemzeti jö­vedelem mintegy fele a külkereskedelem útján realizálódik) számottevő romlást okoz a fizetési mérlegben, fokozza az eladósodást és perspektívában jelentő­sen korlátozza az előállított új érték belföldi felhasználását. Ezeket a körül­ményeket, illetve ellensúlyozásukhoz szükséges tennivalókat mind a gazda­ságpolitikában, mind a gazdasági sza­bályozásban az eddigieknél sokkal ható" rozottabban figyelembe kellett venni. — A népgazdaságban a világpiaci változásoktól függetlenül is fellelhetők olyan problémák, amelyek megoldása feltétlenül indokolt. A termelés haté­konysága nem megfelelően javul, hiá­nyosságok tapasztalhatók az üzem- és munkaszervezésben, a költség- és kész­letgazdálkodásban, általában a terme­lési tényezők kihasználásában. A ter­melés szerkezete, a gyártmánystruktúra nem a kívánt módon és ütemben kor­szerűsödik. — A szabályozás alapelvei és legfon­tosabb módszerei helyesnek bizonyultak, számos kedvező folyamatot indítottak el és sok területen jó eredményeket biztosítottak. Az elvégzett elemzések, ér­tékelések és főleg a gyakorlat azon­ban jó néhány kedvezőtlen körülmény­re is rámutatott. A továbbfejlesztésre vonatkozó végső döntéseket megelőző, összegző értékelések azt állapították meg, hogy a gazdasági helyzet várt­nál kedvezőtlenebb alakulásában — a külső okok mellett — a gazdaságpoliti­ka gyakorlati végrehajtása, a gazda­ságirányítási — tervezési, döntési, sza­bályozási, ellenőrző, beavatkozási — rendszer hiányosságai, valamint egyes elemei közötti nem kielégítő össz­hang egyaránt szerepet játszott. Az említett okok közül tekintsük át a gazdasági szabályozás néhány lényeges negatív tapasztalatát. Az árrendszerben nem érvényesültek kellőképpen a világpiacon bekövetke­zett változások. Az árak sok esetben merevebbekké váltak és torz árará­nyok alakultak ki. A nagy összegű im­port árkiegészítés az indokoltnál na­gyobb fokú védelmet biztosított a vál­lalatok számára, amely jelentősen gá­tolta a vállalati gazdálkodás rugalmas­ságának, alkalmazkodókészségének ki­fejlődését. Részben az előbbiekből, rész­ben a nagy volumenű és sokfajta külön támogatás, fogyasztói árkiegészítés és forgalmi adó stb. alkalmazása miatt az árak nem eléggé tükrözték a társadal­mi ráfordításokat. Az évek során kiala­kult negatívan kétszintű árrendszer (a termelői árak színvonala meghaladta a fogyasztói árak színvonalát) eltért a ve­lünk gazdasági kapcsolatban álló szo­cialista és tőkésországok árrendszerétől, amely mind külgazdasági vonatkozás­ban, mind a gazdasági tisztánlátásban problémákat okozott. Végső soron az érvényben levő termelői árrendszer nem eléggé tudta betölteni alapvető funk­cióit, nem megfelelően ösztönözte a ter­melőket és felhasználókat a termelési tényezők jobb kihasználására, a műsza­ki fejlesztésre, nem biztosította eléggé a kereslet-kínálat egyensúlyát, a gaz­daságos termékszerkezet kifejlesztését. Az egész gazdasági szabályozásra ál­talában jellemző szétszórtság, rugal­matlanság a vállalati jövedelem-szabá­lyozási rendszert is deformálta. Mivel az árak nem fejtettek ki megfelelő nyere­ség- és jövedelem-differenciáló hatást, az állam számára szükséges jövedelem­centralizációt nem lehetett normatív intézkedésekkel megvalósítani. Az ebből következő sok egyedi intézkedés lénye­gében a jobban dolgozó vállalatokat sújtotta. A nagyobb jövedelmeket jelen­tős külön elvonások terhelték, a vállala­tok ezért még abban az esetben is óvakodtak kiugró eredmények elérésé­től, ha ahhoz minden feltétel biztosítva volt. Mindez kellő mértékben nem segí­tette elő a tartalékok feltárását, az adottságok teljes kihasználását. A gaz­dálkodó egységek számára tulajdon­képpen kedvezőbb volt a lassú, egyen­letes fejlődés, mint egy-egy időszakban a hatékonyság gyors, ugrásszerű növe­lése. A bérszabályozási rendszer a meg­tett intézkedések ellenére nem eléggé biztosította az élőmunkával való takaré­kosságot. Ismert, hogy már az V. ötéves tervidőszak első felében és legutóbb a közelmúltban is adminisztratív intézke­dések váltok szükségessé egyes területe­ken, egyes állománycsopoitok — pél­dául az adminisztratív munkakörben foglalkoztatottak — létszámának csök­kentésére. Az előbbihez hasonlóan ked­vezőtlen jellemvonása volt a bérszabá­lyozási rendszernek, hogy nem tudta ki­váltani a bérek és a keresetek teljesítmé­nyek szerinti differenciálódását. Ennek gazdasági, társadalompolitikai jelentő­ségét, kedvezőtlen hatását úgy gondol­juk nem indokolt részletezni. A bázis­szemlélet, amely talán a legjobban a bérszabályozásban érvényesült, nem volt képes erősíteni a vállalatok hosz­­szabb távú érdekeltségét. A beruházási rendszer problémáiban, a beruházási piac feszültségeiben a döntési és szabályozási rendszer hiá­nyosságai egyaránt szerepet játszot­tak. A beruházások előkészítésében és a döntésekben nem érvényesültek elég­gé a hatékonysági, megtérülési rendszer követelményei. A beruházók és kivitele­zők nem eléggé érdekeltek a beruházá­sok tervszerű, gyors megvalósításában. A beruházási vásárlóerő-szabályozás egyenetlenségét, tervszerűtlenségét mu­tatja a kapacitásokat, az árualapot rendszeresen meghaladó vásárlóerő ki­áramlás. A külkereskedelem, a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok terén a szabályo­zók nem eléggé ösztönöztek a gazda­ságtalan export visszaszorítására és a nem rubel elszámolású export növelésé­re. Az árfolyam-rendszer nem volt képes a termelési struktúra javítását előmoz­dító szerepét betölteni. A termelő és külkereskedelmi vállalatok kapcsolatai­ban is számos probléma merült fel. A továbbiakban az árrendszerben be­következett általános és ezzel összefüg­gésben az ágazati árrendszer változásá­nak okait, célját és hatását tekintjük át. 4

Next

/
Thumbnails
Contents