Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-12-01 / 11-12. szám
két tervidőszakban ségessé a VI. ötéves terv időszakára. Az új vízkészlet megosztás elve, hogy a Tisza mellékfolyóinak vízkészletét azon a területen hasznosítsák, ahol a készlet keletkezik. A mellékfolyók közül a Sajón és csökkentett mértékben a Bodrogon maradt meg a vízleadási kötelezettség a felső-tiszai vízhasználatok vízkivételének biztosítására. A Tisza közvetlen vízkészletéből a vízügyi igazgatóságok területén hasznosítható hányad, valamint a rendszerekbe — Tiszalöki, Kiskörei — kivezethető vízmennyiség meghatározása és megosztása igényarányosan történt. A területen fejlesztési tartalék így nincs. A hatásterületek további fejlesztési lehetőségét azonban a Tiszán maradó szabad készlet biztosítja, melynek jelentős része a vízgazdálkodási rendszerek teljes kapacitásának igénybevételével a területeken szétosztható. A felszíni vízkészletek és az arra alapozott vízigények várható tervidőszaki elmozdulásának hatására a kellő biztonsággal ki nem elégíthető vízigény 1980—85. között országosan 7,5 másról, 9,2 m3/s-ra emelkedik. Vízhiány növekedése zömmel az észak-magyarországi területen jelentkezik. A tervidőszak alatt az ország felszíni vízkészletének kihasználtsága kismértékben 17%-ról 19%-ra növekszik, ugyanakkor az egyes vízügyi igazgatóságok területét tekintve — készletmegosztás eredményeként — 1985-re a bázisévnél kiegyenlítettebb lesz. A mostani tervidőszakban rendelkezésre álló hasznosítható felszín alatti vízkészletek több mint 60%-a a Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóságok területére korlátozódik. A vízhasználatok eloszlása viszont igazgatóságonként változó és nem jellemző, hogy nagyobb hasznosítható vízkészlettel rendelkező igazgatóságok területén jelentkeznek a jelentősebb vízhasználatok. A felszín alatti hasznosítható vízkészletek nem változnak, azaz a vizsgált időszak záróévében is megegyezik a bázisév hasznosítható vízkészlet értékével. Ennek oka elsősorban az, hogy az úgynevezett készlet módosító — növelő vagy csökkentő — tényezők, mint pl. a hasznosítás nélkül elvezetett bányavíz ill. szennyvíz szikkasztás mértéke a tervidőszak alatt nem változik. Országos viszonylatban értékelve a vízhasználatok vízigényének kielégítésére rendelkezésre álló vízkészleteket megállapítható, hogy 6 igazgatóság területén valamennyi vízkészlettípus — talaj, parti szűrésű réteg és karsztvíz — előfordul. A tervidőszakban az átlagosnál — 10 m3/s — nagyobb hasznosítható vízkészlettel rendelkezik az Északdunántúli, a Középdunavölgyi és Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, ugyanakkor a Körösvidéki és Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vízkészlete az átlag alatt marad. Hasznosítható vízkészletek^ települő lakossági és ipari vízhasználatok főleg a réteg- és karsztvízkészleteket terhelik, kivételt képez a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területe, ahol a lakossági vízhasználatok zöme a parti szűrésű vízkészletre települ. Az öntöző vízhasználatok főleg a területenként rendelkezésre álló talajvízkészletet hasznosítják. Vízhasználatként jelentkezik a tervidőszakban a bányászat vízkiemelése is. Főleg azoknál az igazgatóságoknál, ahol a bányaművelés során jelentős a vízvédelmi célú víztelenítés. E vízkiemelések főleg a karsztvízkészletet csapolják meg, pl. a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság területén. A tervidőszak vízhasználat-növekedését elemezve kiemelkedő a Középdunavölgyi, Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság, ahol a tervidőszak bázisévének vízhasználat értékéhez viszonyított növekedés 30%-os. Nem mutatkozik növekedés a vízhasználatok mennyiségében a Déldunántúli Vízügyi Igazgatóság területén. Figyelemre méltó viszont a lakossági vízhasználatok alakulása, mely a tervidőszaki vízhasználat 70%-ót képezi a Középdunavölgyi, a Nyugatdunántúli és Déidunántúli Vízügyi Igazgatóságok területén. Az ipari vízhasználat alakulásában pozitív eltérés jelentkezik az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén, ahol ez az összeshez képest 60%-ot ér el. Ugyanakkor a többi igazgatóság területén az ipari vízhasználat csak a 20%-hoz közelít. Az öntöző vízhasználat a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén a legnagyobb. A bányavíz felhasználás főleg a dunántúli bányászkodással kapcsolatos. Ez azonban nem mutat növekedést, ami azt jelenti, hogy a VI. ötéves tervben sem valósul meg, hogy a bányaművelések során kiemelt ivóvíz minőségű bányavizek minél nagyobb mennyisége hasznosuljon valamilyen vízhasználat formájában. Jelentős a hasznosítható szabad vízkészlete a Nyugat- és Déldunántúli, valamint a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságnak, mivel a kihasználtság 25% körül alakul. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén a felszín alatti készlet kihasználtsága 100%-os. Megemlítendő azonban, hogy csak a dinamikus hasznosítható felszín alatti vízkészletet terhelik a tervidőszakban a vízhasználatok, s a statikus vízkészlet még nem hasznosul. A Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság viszont már a tervidőszak teljes időtartama alatt — a dinamikus készleten kívül — a statikus készletet is igénybe veszi. A tervidőszakban országosan kihasználatlan a parti szűrésű és talajvízkészlet, ugyanakkor a réteg- és karsztvízkészlet kihasználtsága maximális. Vízminőségi szempontból a felszín alatti vízkészletnél 70%-ban kifogásolható a magas vastartalom, amely a vízhasználatok nagy részénél, a hasznosítást megelőzően, szükségessé teszi a vastalanítást. Az öntözési célra történő talajvíz felhasználásánál többek között nem közömbös a vízkészletek vízminőségi jellemzői közül az összes keménység és a SO4 tartalom, amely a Dunántúlon 45 nk° alatt marad, a Tisza középső folyásánál viszont e fölötti értékkel jellemezhető. A vizek szulfát tartalmának változásában országos viszonylatban a Tisza jelent válaszvonalat. Nyugatra főleg 0—60 mg/l SO4 tehát alacsony szulfóttartalmú, keletre pedig 60—300 mg/l SO4 tartalmú vízkészletek jellemzők. A jelen tervidőszakban a vízkészletek hasznosításánál előtérbe kerül az ammónia nitrit- és nitrát szennyezettség veszélye, amely felveti elsősorban a nyitott karsztok és teraszképződmények nem kielégíthető védettségét, s annak megoldási szükségességét. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján nem közömbös az a tény sem, hogy a felszín alatti vízkészletek hasznosítása előtt végzett gáztalanítások hatására a vizek minősége megváltozik. A VI. ötéves tervidőszakra elvégzett vízkészlet-vízigény egyensúly vizsgálatok eredménye alapján országos viszonylatban megállapítható, hogy mindazokon a területeken, ahol a hasznosítható dinamikus vízkészlet kihasználtsága 100% alatt marad, a vízkészlet minőségétől is függően lehetőség van újabb vízhasználatok telepítésére. Korlátozott mértékben a 100%-os készletkihasználtságú területeken is lehetőség van a vízkészleteket terhelő újabb vízhasználatok bekapcsolására, ami viszont regionális vízszintsüllyedéssel járhat, s ennek hatására már a gazdaságosság problémáját is felveti. A vízhasználat tervezésénél elsőrendű cél, hogy a mezőgazdasági öntöző vízhasználatok — amennyiben a vízminőség megfelel —1 a talajvízkészletet, a lakossági és ipari ivóvíz minőségű vízhasználatok pedig a réteg- és karsztvízkészletet, ill. megfelelő vízminőségi védelemmel a parti szűrésű vízkészletet hasznosítsák. Réthey Ivánné—Varró Lászlóné 15
