Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-09-01 / 9. szám
Medervédelem élő növényzettel Egy-egy kész vízmű láttán gyakran elhangzik a kérdés: vajon a környező természettel összhangban, vagy azt figyelmen kívül hagyva létesült-e? A kivitelezett megoldás megfelelően illeszkedik-e a tájba, vagy csupán csak az előírt műszaki követelményeknek tesz eleget? Ezek a kérdések általában csak a mű esztétikumát érintik. Pedig sem műszaki, sem gazdasági okból nem lehet közömbös, hogy az a természettel örökös harcban, vagy annak segítségével működik-e. Úgy vélem, mindenkor az utóbbi állapot elérése a kívánatos. A műszaki szakirodalomban is számtalan leírás található rá, a gyakorlati élet azonban ezeket a kívánalmakat mégsem igazolja. Biotechnikai elemeket földművek védelmére, — eltekintve néhány klasszikus megoldástól, pl. földművek gyepesítése —, ritkán találunk. Néhány helyi kezdeményezéstől eltekintve ezek a módszerek hazánkban nem terjedtek el. Okait vizsgálva, több megállapítás is tehető. Mindenekelőtt hiányoznak a kellő hazai tapasztalatok. A mérnökbiológiának nincs megfelelő hazai szakmai háttere, s a műszaki az agrár oktatási és a kutatási intézmények erre a problémakörre kevés figyelmet fordítanak. Úgy érzem, néhai Szalai Miklós dr. megállapításai a Biológia a mérnöki gyakorlatban című munkájában még ma is időszerűek, miszerint erősen kell harcolni azért, hogy a biológiának, mint műszaki alaptudománynak létjogosultságát elismertessük. Ennek kedvezőtlen hatását nem is kell bizonyítani. Ugyanakkor megfelelő szakmai háttér és tudás mellett is az élőnövényzet műszaki célú alkalmazásának amúgy is meg vannak a maga nehézségei. Ilyen például, hogy a növényzet védőhatását előre tervezni, kiszámítani nagyon nehéz, így több kockázattal jár. Számtalanszor felhozott ellenérv, hogy a növényzet telepítése, vagy az élő növényzettel kombinált védművek létesítése általában nagyon kézimunka-igényes és kevésbé nyereséges munkaművelet. Vagy, hogy a növényzet védőhatását csak a telepítés után hónapokkal fejti ki, s addig a mű károsodásának nagy a veszélye. Az esetleges ideiglenes védelem viszont a költségeket nagyon megemelheti. Mint már említettem a biotechnika felhasználásához nincsenek megfelelő hazai gyakorlati tapasztalatok, illetve a tapasztalatok is sokszor külföldi példákon alapulnak. Hiányoznak hozzá a megfelelő hazai növényfajták és szaporítóanyagok. Aztán üzemszervezési nehézségek is akadályozhatják. Ti. feltétlen kisegítő tevékenységről van szó, amely feltételez egy szervezett, jól működő alaptevékenységet. Például az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóságnál a mai körülmények között azért kerülhetett a biotechnika alkalmazása előtérbe, mert az Igazgatóság igen komoly anyagi- és szervezeti erőfeszítéssel többé-kevésbé megoldotta a kezelésében levő földművek gépesített fenntartását. Egy külön szervezetet hozott létre, amely a biotechnikai létesítményeket szükség szerint elkészíti és fenntartja. Ugyanis a földművek fenntartásába, mint az Igazgatóság egyik alaptevékenységébe ez a feladatkör jól beilleszthető. Véleményem szerint éppen ennek az alaptevékenységnek a szakszerűbbé tétele vetette fel az élő növényzetnek műszaki célokra való alkalmazásának, jelen esetben a vízfolyásmedreknek erózió és elhabolás elleni védelmének előnyeit, s tette az Igazgatóság saját műszaki fejlesztési feladatává e problémának megoldását is. KŐSZÓRÁS, BETONBURKOLAT HELYETT OLCSÓBBAT! Az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében mintegy 520 km kisvízfolyásmeder és 368 km folyómeder van. Ebből az erodálódó kisvízfolyásmedrek hossza közel 200 km, a szintén elfajulásra hajlamos folyómedreké 220 km. E medrek állandósítása és védelme rendszeres feladatot jelent. Legáltalánosabb módszer a teljesen elfajult mederszakaszok földmunkával (átvágással, földviszszatöltéssel stb.) járó felújítása. Ritkábban találkozunk a pontszerű, egy-egy elfajulásra korlátozódó beavatkozásokkal. A medrek védelmére többnyire lábazati kőszórást, vagy nagyobb igénybevételnek kitett, sokszor belsőségi szakaszokon beton burkolatot alkalmaznak. Egyre inkább háttérbe szorulnak az olyan módszerek, amelyek nagyon kézimunka-igényesek, mint pl. a rőzseművek, rőzsefonatok és kolbászok stb. Egy-egy kőszórással bevédett mederszakasz kiviteli költsége, a földmunkákat nem számítva, általában meghaladja a 300—600 Ft/fm-t. (Ez az érték erősen tájékoztató jellegű, hiszen a beépített kő mennyiségétől függően az eltérés akár többszöröse is lehet.) A fejlesztési cél tehát elsősorban az volt, hogy olyan mederbiztosítási módszereket kell kidolgozni, amelyek az említett költségnek csak hányada, de számtalan egyéb előnyt is nyújtanak. Pl. a kivitelezés gyors, nem kézimunkaigényes, építőipari jellegű, azonnali védelmet adók, a környezeti feltételeknek megfelelnek, fenntartásuk gépesíthető. Mindezeken túl olyan részfeladatokat kell még megoldani az élő növényzet alkalmazása miatt, mint a hazai viszonyoknak megfelelő növényegyedek kiválasztása és a telepítésükhöz szükséges szaporítóanyag előállítása. A növények kiválasztásánál, tekintettel arra, hogy a mederelfajulások többnyire a medrek kisvízi tartományaiban kezdődnek, ahol a mocsári növények életfeltételei adottak, elsősorban az ilyen életfeltételekhez alkalmazkodni képes növényeket kell előnyben részesíteni. Kívánalom, hogy a növények gyökérzete és föld feletti hajtása minél job-Zöld pántlikafü — műanyaglemezes partbiztositás 34
