Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-09-01 / 9. szám

Szakszervezetünk az értelmiségért Szakszervezetünk: a Mezőgazdasá­gi, Erdészeti és Vízügyi Dolgo­zók Szakszervezete mindig ki­emelt feladatai közé sorolta és sorolja ma is az ágazatainkhoz tartozó értelmiség helyzetének elemzését, közér­zetének alakítását, sajátos érdekvédel­mét. A múlt év októberében tartott XXV. kongresszusonkon Dr. Dobi Ferenc, szakszervezetünk főtitkára szóbeli beszá­molójában az alábbiak szerint foglalt állást: „Tagságunknak jelentős része — 40 ezer — felsőfokú képzettségű szak­ember. Jelenlétük, alkotóvágyuk, tudá­suk nélkülözhetetlen a termelésben, a kutatásban, a tervezésben, az oktatás­ban és irányításban egyaránt. Egész munkájukkal számottevően befolyásol­ják a termelés, a gazdálkodás rendsze­rének továbbfejlesztését, a műszaki fej­lesztést, a szabályozók helyes alkalma­zását. Eredményes alkotómunkájukat to­vábbra is igényli a szakszervezeti moz­galom. A jövőben még fontosabb sze­repük lesz a jó módszerek adaptálásá­ban és a fiatalok munkássá nevelésé­ben. E tevékenységükben a szakszerve­zetek támogassák, bátorítsák és segít­sék őket. Különösen nagy feladat hárul az oktatási intézményekben dolgozók­ra. Szükségesnek tartjuk az oktatás to­vábbfejlesztését a gyakorlat és az el­mélet kapcsolatának erősítését, az új, tudományos ismeretek széles körű el­terjesztését. Fokozni kell a számítástech­nika alkalmazását, az idegen nyelvis­meretet, azaz: az egyetem falait ki kell terjeszteni a termelőüzemekig.” Az értelmiséggel való foglalkozást so­ha nem tekintettük „kampány-feladat"­­nak, az mindennapi tevékenységünk szerves részét képezte és képezi. Központi vezetőségünk 1977. november 16-i ülésén önálló napirendként elemez­te az értelmiség helyzetét. Az akkor el­fogadott állásfoglalások végrehajtásá­nak főbb tapasztalatait tekintette át szakszervezetünk elnöksége júniusi ülé­sén, amelynek főbb, fontosabb megál­lapításait kívánom ismertetni. A való­sághű kép kialakításának érdekében csoportos beszélgetéseket folytattunk, valamint megyebizottságaink és az el­nökség mellett működő szakosztályok — így a vízügyi szakosztály is — áttekin­tették az értelmiségi réteg helyzetét. E társadalmi „szűrők” is megerősítették azt a tényt, hogy szakszervezetünk te­rületén dolgozó értelmiségiek többsé­ge a párt- és kormányhatározatok gaz­daságpolitikai célkitűzéseivel az alap­vető és főbb kérdésekben azonosult. Viszont kifejezésre jutott az az igény is, hogy hatékonyabban kívánnak közremű­ködni a politikai, társadalmi és gaz­daságpolitikai célkitűzések megvalósítá­sában. Egyre nagyobb az igény az értel­miségiek körében a velük való érdemi foglalkozásra. Kérik, hogy ne csak „ak­ciószerűén" tárgyalják a réteg gond­jait, az őket foglalkoztató kérdéseket, vagy értékelésüket, hanem a mozgalmi, politikai munka állandó részeseivé vál­janak ők is, mivel ennek hiányát időn­ként és helyenként érzik. A vitaülések, a személyes beszélgeté­sek és a különböző értékelések feltár­tak olyan problémákat is — különösen az elmúlt félévben tett intézkedésekkel kapcsolatban — melyek az értelmiség, illetve annak egyes rétegei közérzetét, hangulatát kedvezőtlenül befolyásolják. A vízügyi értelmiség jelentős hánya­da közvetlen kapcsolatban áll szakszer­vezetünk tagságának többségét kitevő munkásokkal. Személyes példája, han­gulata, erkölcsi magatartása erőteljes befolyással van a munkásságra, annak nemcsak mindennapi tevékenységére, hanem politikai és szellemi arculatára is. Az értelmiség felelősségének tudatá­ban igényli, hogy a gazdaságpolitikán­kat érintő alapvető kérdésekben még az előkészítés időszakában véleményt mondhasson, javaslatokat tehessen. A kellő előkészítés nélkül hozott, sokszor nem eléggé alátámasztott gyors dönté­sek feszültséget kelthetnek éppen azok­ban, akiknek jó közérzetétől is függ a termelés irányítása és a hatékonyság növelése, a célkitűzések mind maradék­talanabb megvalósítása. Központi vezetőségünk állásfoglalása óta a vízgazdálkodásban — az alkal­mazotti állományon belül — tovább nőtt az értelmiségi dolgozók aránya, szerepe, jelentősége a gazdasági építő­munkában és a közéleti tevékenység­ben egyaránt. Mint vállalati, intézményi vezetők és irányítók, de egyben, mint társadalmi tisztségviselők fontos szere­pet töltenek be — a gazdálkodás szín­vonalának folyamatos emelése mellett — a dolgozók politikai, szakmai és kul­turális képzésében, valamint a munka­helyi légkör, a kollektív szellem kiala­kításában, a társadalmi munka végzésé­ben, a fizikai és szellemi dolgozók kap­csolatának erősítésében. Az említett fontos feladatoknak mind nagyobb mértékben eleget tesznek. A vidéki környezetben szerepük, hatásuk egyre erősödik, életmódjuk felfogásuk és világnézetük formálja a lakóhelyi kö­zösségek arculatát. Az elmúlt időszakban tovább fokozó­dott az értelmiség szerepe a szocialista brigád- és újítómozgalomban, amely így tovább fejlődött, tartalmasabb lett. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az újítómozgalom színvonalát az értel­miség közreműködésével minőségileg és mennyiségileg javították. Egyértel­műen megállapítható, hogy a vállalatok, intézmények jelentős részében az értel­miség ma már nemcsak segítője a moz­galomnak, hanem általában szervezője és széles területen aktív résztvevője is. Új jelenség, hogy az újítások kidolgo­zásában a fizikai és értelmiségi dolgo­zókból közös teamok jönnek létre, ami pozitív fejlődésnek tekinthető, miután a gyakorlati tapasztalat és az elméleti felkészültség ilyen módon szerencsésen ötvöződik. Felméréseink is igazolják, hogy a dol­gozó értelmiség iskolai végzettségét a szakszervezet és vállalati vezetés segít­ségével és támogatásával jelentős mér­tékben kiegészíthetik különböző tanfo­lyami képzéssel, továbbképzéssel. A szervezett továbbképzésen túl egyes üze­mekben, vállalatoknál és intézmények­nél jelentős gondot fordítottak az értel­miségi dolgozók politikai, szakmai fel­készülésének emelésére szervezett ön­képzés keretében is. A továbbképzés és a szakmérnökképzés jelenlegi lehetősé­geit az értelmiség jónak tartja, meg­oszlanak viszont a vélemények a több diploma és a különböző címek megszer­zésének igényéről és lehetőségéről. El­lentmondásosak a vélemények a fiata­lok képzése, illetve továbbképzése te­rületén, mert a pályakezdők csak ne­hezen, általában hosszabb idő után fe­lelnek meg az értelmiséggel szemben támasztott követelményeknek. Tapasztalataink szerint az értelmiségi nődolgozók sajátos gondjai részben egybeesnek a többi dolgozó nő prob­lémájával. A nődolgozók, ezen belül az értelmiségi nők helyzetének további ja­vítása társadalmi összefogást kíván és úgy tűnik, hogy a nőpolitikái határoza­tok megvalósítása, hosszú folyamatot, a még meglevő hátrányos helyzet meg­szüntetése további társadalmi összefo­gást, sok tekintetben életmód és szem­léletváltozást igényel. Az értelmiségi nők létszámarányuknál továbbra is kisebb mértékben töltenek be vezetői munka­kört, de a családos anyáknál bizonyos tartózkodás is tapasztalható a sok el­foglaltságot, fokozott idegi és fizikai igénybevételt jelentő vezetői munkakö­röktől. A központi vezetőség állásfoglalása óta az értelmiségiek jövedelme ágaza­

Next

/
Thumbnails
Contents