Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám
DUNA-KANYAR: Regionális vízellátó rendszerek fejlesztése Magyarország első vízellátó rendszereinek kialakulása a századforduló időszakára tehető. A nagyvárosok, közép és kistelepülések ipari üzemeinek rohamosan növekvő igénye, a lakosság életmódjának megváltozása hozta létre az első műveket. A Duna menti Regionális Vízmű működési területén az elsőként üzembe állított Vác város Buli-szigeti vízműve, a közelmúltban ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. A felszabadulás után az ivóvízellátás terén gyökeres változás következett be. Pártunk politikájának alapvető célkitűzéseként szerepelt és szerepel a lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátásának biztosítása. A rendelkezésre álló készletek felmérése után az 50-es évek időszakában világossá vált, hogy a nagyarányú fejlesztési elképzelések megoldhatatlanok, ha csak a helyi vízbázisokra hagyatkozunk. Megállapítást nyert, hogy a regionális művek kialakítása és fejlesztése az ország ivóvízellátásának kulcskérdése. AZ IGÉNY HÁROMSZOROS A részletfeltárásokat követően nagyszabású elosztási tervek, koncepciók kidolgozása után megkezdődött a regionális vízellátási program megvalósítása. Az igény óriási, országos viszonylatban az eddigi felmérések alapján — 2000-ig — a meglevő kapacitást kb. háromszorosára, napi 5 millió m3-rel növelve szükséges bővíteni. Ekkora kapacitásnövelés a kiszolgáló művekkel együtt kb. 250 milliárd forint beruházást igényelne. Az ország mai gazdasági helyzetében a megoldás módja csakis a belső tartalékok feltárásával, a hatékonyság növelésével biztosítható. Miután e sorok írója az üzemeltető vállalat dolgozója, így a cikk mondanivalója üzemi tapasztalatokból állt öszsze, azzal a szándékkal, hogy segítse a hatékonyság növelését. A vízművek kapacitáskihasználtsága igen alacsony. A túlzott ellátási biztonságra való törekvés példázatául Írom le, hogy vállalatunknál maximális ivóvíztermelés (87 000 m3/nap) egyszer fordult elő három év alatt. 75 000 m3/napnál nagyobb termelés 12 alkalommal, 70 000 m3/napnál nagyobb 23 alkalommal állt elő. Számításaink szerint a vállalati termelőkapacitás utolsó 20%-a minimális, kb. 2—3%-os valószínűséggel kerül kihasználásra. A termelés növekedésével ez az érték egyre alacsonyabbá válik. Tekintettel arra, hogy az egyes vízbázisokat 90%-os vizállástartósságra tervezték, szükségtelennek vélem az ellátási biztonság 97—98%-os fogyasztási igényre történő méretezését. Ne feledkezzünk meg a vízkorlátozások ilyen téren történő ésszerű hasznosításának lehetőségeiről. Egyre nagyobb problémát okoz a Duna-kanyarban a jó minőségű parti szűrésű vizek beszerzése. Az igénynövekedés költséges víztisztítóművek létesítésének szükségességét jelzi. Ezzel egyidejűleg ismeretes a térség hétvégi fogyasztói jellege (üdülőövezetek kiterjedtek), valamint a nyári csúcsidőszakban történő fokozott hűtővíz-felhasználás. Az OVH irányelveinek megfelelően az igénynövekedéssel párhuzamosan kapacitásnövelés helyett, az ipari vízfelhasználók fogyasztásszabályozását javaslom. Lehetőség nyílik erre a DCM vonatkozásában többféle módon is 6—7000 m3/nap jó minőségű ivóvízbázis kapacitást felszabadítva. HÉTKÖZI TAROZÁS ÉS MÉG SOK MÁS Meglevő, de kedvezőtlen vízminőséget biztosító művek vizének felhasználására is van lehetőség keverés útján a költséges víztisztítási technológia elodázása érdekében. Új vízbeszerzési módok kialakítására is történtek próbálkozások vállalatunknál. A térségben kedvezőtlen hatást mutató háttéri szennyeződések kiküszöbölésére Gyimesi Béla és Kalácska István szabadalma alapján, folyó kavicságyazatába sajtolt ferde medercsőkút létesítését végeztük el 1979-ben. A kút vízminőségének vizsgálata még folyik, azonban az eddigi adatok kedvezőek. Jelenleg a Fővárosi Vízművek foglalkozik ilyen típusú kút telepítésével. E rendszer előnye, hogy a felszínről egyszerű indítóakna-kiképzéssel sajtolható a kút a meder alá. A regionális művek tervezésénél, így a Duna-kanyar bal parti regionális rendszernél is előtérbe került a hétközi tározás gondolata. A 'megvalósítás során azonban a tározómedencék építése a program későbbi szakaszára tolódott el. Felismerve a hétközi tározás vízbáziskímélő, kedvező energiafelhasználási körülményeket biztosító lehetőségeit, a beruházási programban a tározóépítések előrehozatalát szorgalmaztuk. A tározók magassági kialakításánál a vízforgalmi egyensúlyok biztosításának megoldása tapasztalataink szerint nem kedvező. A medencék közötti töltésiürítési egyensúly biztosítását ellátó automatika ugyanis a beruházási programok utolsó fázisaként szerepel. A regionális rendszerek, gyakran több tervidőszakra elhúzódó építési ideje így a kézi üzemű vízforgalmi egyensúly megteremtésére kényszerít, ami többletmunkaerőt igényel. Amennyiben ilyen munkaerő nem áll rendelkezésre, a nagy tározótérfogatok 70—80%-os kihasználásánál kedvezőbb üzemi körülmények nem biztosíthatók. Vállalatunk Gödöllő város vízellátási helyzetének javítása érdekében a tervezett 1982-es átadás helyett 1980-ban provizórikus üzemet létesített, ahol az automatika hiányát URH-lánc kiépítésével hidaltuk át. A hagyományos kábeles összeköttetések helyett megfontolandó lenne URH lánc kialakítása egyrészt azért, mert a vízművek általában rendelkeznek többcsatornás URH rendszerekkel, másrészt, mert a költségmegtakarításon túl, azok telepítése az egyes művek belépésével gyorsan, rugalmasan megoldható. Foglalkozni szükséges a regionális fővezetékek és a települések kapcsolatával. Kisebb településeknél jelentős megtakarítás e téren nem érhető el, azonban nagyközségek, vagy városok esetében a regionális fővezetékek városi gerincvezetékként történő felhasználása jelentős költségcsökkentő tényező. Lehetőség szerint kerülni kell a „repülő vezetékek " telepítését. Az elosztó hálózathoz jól illesztett regionális gerincek a későbbi rekonstrukciós költségigényeket jelentős mértékben csökkenthetik. TISZTÍTÁS ÉS SZŰRÉS A Duna-kanyarban hosszabb távon elkerülhetetlen a víztisztítási technológiák bevezetése. Mielőtt azonban létesítésére sor kerül, feltétlenül vizsgálni kell kihasználtságát. A tisztítási techológiával előállított ivóvíz önköltsége a legmagasabb. Természetesen a fogyasztások csökkentésével — ésszerűen —, az ily módon előállított víz termelése kerül először korlátozás alá. örökös probléma az egészségügyi — KÖJÁL — előírások betartásának biztosítása. Ügy gondolom a határértékek esetleges átlépésének mérlegelésénél figyelembe kell venni a kapacitáskihasználtságot is. Csúcsvízműként néhány százalékos valószínűséggel üzemeltetett művekre tisztítástechnológiát előírni a határértékek kismértékű átlépése miatt célszerűtlen. (Területünkön általában vas-mangán okozza a problémát.) Úgy gondolom, célszerűbb a még el nem látott településeket a közműves szolgáltatásba bevonni, mint a már ellátott területeken 97—98%-os biztonságra törekedve, az egészségügyi előírások kismértékű átlépése nélküli üzemet fenntartani. Lehetőség szerint próbáljuk a természetes szűrési lehetőségeket maximálisan kihasználni. A VI. ötéves tervben a regionális rendszerek beruházása helyenként a későbbi üzemelő vállalat bonyolításába került át. Ez a tény kétségtelenül megnövelte az érintett regionális vállalatok munkáját és felelősségét, azonban ösztönzőleg hat a költségtakarékos programok kidolgozására. A vállalatok saját beruházási lehetőségei, — a meglevő rendszerek természetes fejlesztésével járó terhei mellett —, mindenképpen beszűkülnek, ha nem születnek radikálisan költségtakarékos új műszaki megoldások. Ez a helyzet az eddigi kezdeményezések tanúsága szerint pozitívan fog hatni a kutatás fejlesztésére, a szellemi erőforrások fokozott kiaknázására. A XII. pártkongresszuson célkitűzésként meghatározott életkörülmények javításához a vízszolgáltatás eredményes fejlesztése döntően hozzájárul. A költségek alakulása azonban nem közömbös. Eckhardt Tibor 33
