Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

RÁBA-MENTI VÁZLATOK Moby Dick Magyarlaknál A keletebbre való ember — már­mint a vízparti, a vízzel paralázó — alighanem hitetlenkedve csóválná a fe­jét. A Duna melléki, a Tisza melléki egyaránt. De különösképp a Zagyva partjára szokott, mert abból a vízből, a „fékete folyóból" tíz esztendeje nem fogtak ki élő halat. A Rába vidékén, legalábbis a fel­ső folyásán halász és horgász nem panaszkodik. Hogy nagy lenne a hal­bőség, nem állítják, de hogy a víz tisztességgel megadja, ami elvárható tőle, azt el kell ismerni. Ponty, csuka, harcsa — errefelé még válogatni le­het. Kinék kinek a kedve szerint. KÉT MÉTER FÖLÖTT Ahol pedig hal van, akad ember is aki ügyesen kiemeli a legrakoncátla­nabb vadvízből is. ügyességével, sze­rencséjével még hírnévre is szert tesz; eléri, hogy járás-szerte beszéljenek ró­la. Nekem már a szombathelyt! vízügyi igazgatóságon a telkemre kötötték: Szentgottihárdra érkezve el ne feled­jem megkeresni Szigeti Nándit. így: „A Nándit.” Olyasvalakivel beszélhetek, aki világranglistát vezet, s tán már hat éve annak, hogy le nem dönti sen­ki onnan az élről. Érdeklődtem is rögtön az új me­­derőrházban Szigeti Nándor felől. Hol találnám meg, ismerik-e a címét? Rad'imeczky Géza, aki az árvédel­mi osztályról jött velem, a telefon után nyúlt: — Becsöngetek a szervizibe. — A szervizbe? — Mi a csudát ke­res ott egy mesterhorgász. Egy világ­­rekorder. — Rögtön jön! — s a kagyló már a villára került. Tíz perc múlva megjelent Szigeti Nándor, a szentgotthárdi szerviz radio­es tévészerelője. Vékony, fürge mozgá­sú, deresedő hajú férfi. Középkorú, de inkább illik rá a fiatalember jelző. Aktatáskát hoz magával; első pilla­natban arra gondolok, hogy a szerszá­maival lehet tele. De színes újságo­kat, szaklapokat és fényképeket húz elő. Legelőbb egy színes fotót tesz az asztalira. így hárítja el a leghalvá­nyabb gyanút is, amely afféle szoká­sos vízparti Háry Jánosnak bélyegez­né. A felvételen Szigeti Nándor áll, mel­lette vízszintes rúdra függesztve egy hatalmas hal. Teste izmos, kidolgozott, arányos. Ahogy összevetem Szigeti Nándor magasságával, legalább két méter hosszúságúra becsülöm. — Két méter húsz — javít ki a sze­relő. A mélyben tán harcsa jár... Egy nyugatnémet szaklap — ezt is a kezembe adja —, a legnagyobb édesvízi harcsának jelöli, amelyet a vi­lágon 1974-ben horogra kaptak. ELSŐ TALÁLKOZÁS — Ilyen hal egyszer volt a Rábában — mondja Szigeti Nándor. — És nem tesz többé.. . Ezért is hívtam Moby Dicknek. — Gondolom, a film után .. . — Akkoriban ment a tévében, ami­kor először találkoztunk . . . Magyar­laknál, a kedves horgászhelyemen. Au­gusztus volt, igen augusztus elseje. Az egyik szombathelyi barátommal ültünk a Rába partján. Hőség volt, nem nyúl­tunk a bothoz. Vártuk, hogy enged­jen a meleg . .. Esteledett már, ami­kor kiabálást hallottunk. Talán egy hor­gász, aki nagy hallal találkozott... Rémlett is, hogy láttam egy szentgott­hárdi horgászt, aki a híd felé menet, a túlsó oldalra tartott. Fogtam a horgász­botot, s futni kezdtem a hang irányá­ba. Jól sejtettem, segítséget kértek. A horgásztárs egy tizennégy kilogrammos harcsával küszködött. Kettőnknek az­tán sikerült partra vennünk... — A szép fogás felébresztette a ked­vemet. Hagyjuk a pontyot, gyerünk har­csára I És mit ad a sors . .. Egy óra múl­va a viharlámpa fényénél észreveszem, hogy a dugó merülni kezd. Bevágtam. Az erős bot megfeszült, nyikorgóit az orsó féke. Éreztem, hogy valami eddig ismeretlen erő szállt szembe velem. Szól­ni sem tudtam. Fogtam én már húszkii­­lós harcsát is, de ilyen erőt sohasem éreztem. A zsinór vészesen fogyott, re­csegett, ropogott a szerelés. Akkor már' a szombathelyi barát is mellettem to­­porgott. Mit tegyen, ő sem tudta, pedig régi horgász. Behúztam a féket, a zsi­nór énekelt. Mindjárt a vízbe zuhanók. Beránt a hal. .. Aztán egy csattanás és a zsinór elszakadt. Nagy sokára ju­tottam lélegzethez. „Ez volt a Moby Dick” — ez jutott eszembe. A CÖLÖPÖKHÖZ MENT — Sokáig nem találkoztam vele, de álmodtam róla. Az álmaimba beköl­tözött az erős hal. Elbánt velem, köny­­nyűszerrel elbánt. . . Vártam a tavaszt, de Moby Diók eltűnt. Máshová köl­tözött volna? Egész évben hiába keres­tem .. . Csak a következő nyáron talál­koztunk újra. Csalinak egy negyven dekagrammos paducot használtam. Bedobtam a mederközépbe. Egyszer csak elkezdett beszélni az orsó. Bevág­tam, a bot katikára hajlott. De a hal jött felém. Jött, csakhogy nem az én húzásomra. Ott húzott el előttem a négyméteres mélységben, lassan, félel­metesen, szemben a sodrással. S ahogy ment fölfelé, vonszolt magával engem is. Mert tehetetlen voltam, mint akit egy lovasfogat mögé kötnek. Végül megállt Moby Dick. Mielőtt azonban 26

Next

/
Thumbnails
Contents