Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-07-01 / 7. szám

tam és nem is akartam átvenni vagy utánozni. Minden alkotásom mondanivalóját az élet sűrűjéből, a szülőföldből és a magyarságból merítettem.

— Mit mondjak legkedvesebb alkotásaimról. Csak azt mondhatom, hogy számomra mindegyik egyformán kedves. Mindig arra törekedtem, hogy jó képet fessek. Hogy mikor, mennyire sikerült, annak megállapításához távlatok kellenek. Mert hisz az ég felé nyúló fa magasságát sem lehet megállapítani, ha a törzse mellé, vagy a koronája alá állunk . . . így van ez az alkotások kvalitásának és művészi értékének eldöntésénél is. így vagyok azzal a 15 festményemmel is, amelyeket az OVH megbízásából a Tisza II. vízlépcső duzzasztómű és tározó építése előtt a munkálatok színhelyéről készítettem. Az első festményeim az aszály tragikumát, a soron következő képeken az építkezés néhány mozzanatát és a legnagyobb felépítményeket próbáltam megörökíteni az utókornak.

— Festményeimet a barcelonai 1919- ben rendezett kiállítástól napjainkig 35 külföldi és hazai tárlaton mutatták be. Harminc képem jelenleg Japánban „vendégszerepel’'. A műteremben látható képeim egy részét a közelmúltban hozták haza Amszterdamból.

— A magyar írók közül Móricz Zsigmond is sokszor megfordult minálunk. Zsiga bácsi, mert én őt mindig bácsinak szólítottam, nagyon érdekes és érdeklődő egyéniség volt. Gondolatairól azonban nagyon ritkán beszélt. Azokat inkább megírta. Amikor itt járt, kérdései nem a festészetre, hanem minden alkalommal a népélet sors-kérdéseire vonatkoztak. Egyik látogatásakor Pólya Tibor jelenlétében is folyton csak kérdezősködött, s amit tőlünk hallott, sorra-rendre feljegyezte. Az ismertebb magyar írók közül Erdei Ferenc, Erdélyi József, Sinka István, Szabó Pál, Tamási Áron, Váci Mihály, Veres Péter és mások is gyakran voltak látogatóink. Most is a fülembe cseng, hogy milyen kedvesen, szépen, tömören fogalmazták meg kérdéseiket és mondanivalójukat. Veres Péter bátyám bizonyult a legközlékenyebb és legjobb beszélgető partnernek. Utolsó látogatásakor mondta: „Ferikém úgy elbeszélgettük az időt, hogy festményeid megtekintésére nem jutott idő. De legközelebb, ha meglátogatlak, pótolom majd a mulasztást!” Erre azonban már nem került sor, mert Péter bátyánk rövidesen örök nyugovóra tért.

Végezetül álljanak itt a Közép-Tiszavidék szépségét, a nagy múltú Tisza parti város és környéke nép-életének küzdelmeit, rejtelmeit megörökítő művész utóbbi 20 évben szerzett díjai és kitüntetései. Időrendben ezek a következők: 1963: Szegedi Tárlat I. díj, 1966: Munkácsy-díj I. fokozat, 1969: a munkásélet ábrázolásáért a Szolnok megyei Tanács I. díja, 1973: A Szolnok megyei és városi Tanács pro űrbe kitüntetése, 1974: a Magyar Népköztársaság Érdemes művésze és a Munkaérdemrend Aranyfokozata.

Borbás Lajos

— A Tisza-gát szinte egy hosszan elnyúló kilátó, ahonnan nézvést a táj szépségei kitárulkoznak. A gáton belül más a föld, a növényzet és vegetáció. A szederindás hullámtörő füzesek, nyárosok között a folyóvíz sodrása az egyik oldalon partot szaggat, a másikon hosszabb rövidebb fövenyes, homokos, lankás partot épít. A természeti s az életképek a festészethez a színskálát és a realitást is meghatározzák.

— Festményeim előzménye, hogy amit hangulatban megláttam, rögzítettem a

valóságból. A nép-élethez, munkához kötődő alkotásaimhoz jelenleg is igyekszem élményeket szerezni. A fiam és az unokám autójából mostanában is gyakran szemügyre veszem és vázlatokra rögzítem a táj változásait. Amikor izgalomban gyötrődöm, akkor tovább folytatom a munkát. Enélkül én sosem tudtam alkotni.

— Sikereim titka? Erre a kérdésre azt szoktam mondani: a kép tartalmát kiagyalni nem lehet. Más képeinek hatását, stílusát, tartalmát soha nem tudChiovini Ferenc: Tél

34