Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám
Ift BULUTOM uizszintszabälyozäsa Minden tószabályozási tevékenység a víz szintjének szabályozásával! (kezdődik, almit szükségszerűen követ a partszabályozás. A tavak szabályozásának társadalmi indítékait a politikai, gazdasági és ezek céljait szolgáló műszaki kategóriák határozzák meg. Eltekintve a rómaiak szabályozási kísérleteitől, a Balaton szabályozásának gondolata nem választható el az 1700-ais évek közepéin érlelődő Habsburg politikai, illetve gazdaságpolitikai koncepciótól. Ebben az időszakban készült el a Balaton első szabályozási terve, amely általános lecsapolási szemléletet tükrözött. (Krieger Sámuel 1776). A terv három változatban foglalkozott a Balaton vízszintjének csökkentésével. Ezek közül kettő a berkek víztelenítését célozta, a harmadik viszont döntően a tó leesapolását taglalta. A továbbiakban még Beszédes első terveiben is domináns a lecsapolási szemlélet. Széchenyi és Kossuth erőfeszítése a társadalom figyelmét a tóra irányítja. Az 1842-ben megalakult Balaton Anyavízszabályozó Társulat által készített terv a Sió torkolatban építendő „zúgó” zsilippel már nem csak lecsapolni, hanem szabályozni is kívánja a tó vízállását. A terv az 1848-as események miatt nem valósult meg, azonban alapja lehetett az 1863-ban Klein K.—Botka L. által tervezett és meg is valósult munkáiknak. A terv megvalósulásához az előző általános szabályozási szempontokhoz két új érdekeltségnek kellett kapcsolódnia. Az egyik a Déli Vasút megépítésével és annak védelmével előállott új helyzet, a másik a megindult gőzhaijózás igénye. A bővített Sió 1863. október 25-én nyílt meg. Emésztési kapacitása a bő-A Vasárnapi Újság rajza: Az első fazsilip és kikötő üzembe helyezése, 1863 Siófok, régi zsilip 1891—1947 vítés után 9—10 im3/s volt. A tószabályozási cél az 1862-es vízszinték leszállítása volt a decemberi vízállás alá 3 lábbal. A siófoki leeresztő zsilip üzembe helyezésével új korszak kezdődött a tó életében. Az éliső kezelési „megállapodás” a „0” vízre történő szabályozás törekvésével alapvető tévedés volt. Nem vette figyelembe egyrészt a bidrometeoirólógiai elemek évszakonkénti változását, amelyek a vízállást definiálják, másrészt a tó víztömegéhez tartozó Sió emésztési kapacitását. Az 1868. december 31-én életbe lépett új szabályzat szerint a minimális a „0" vízszint, azonban minden év novemberétől májusig legfeljebb 0,316 m magas tarta-lékvíz gyűjtendő úgy, hogy a Sióban 0,65 m-es állandó víz legyen. A hetvenes évek elején a vízállás közel egyensúlyban volt. 1879-ben a vízállás + 1,90-ig emelkedett, amikor is a lecsapoló hálózat és a berkek víz alá kerülték. A viták ismét megélénkülték és a Közmunkaügyi Minisztérium Kiszely Károlyt bízta meg az új szabályzat elkészítésével. Kiszely 45 m3/s-ban jelölte meg azt a kapacitást, amellyel a szabályozást hatékonyabbá lehet tenni. A maximális vízszintet + 95 cm-ben javasolta megállapítani. Azt is megállapítja, hogy a száraz években + 0,46 m-es vízállás esetén már tilos vizet ereszteni a tóból, nehogy a vízállás a „0” víz alá süllyedjen. Ez a szabályzat 1940-ig volt érvényben. 1891-ben — a régi alatt 165 mrél — beton és vasszerkezetű zsilip épült, ami 1947-ig állott. Az új 50 m3/s emésztőképességű zsilip bátorította a vízszintszabályozást irányítókat, hogy a szabályozási tartományt a -j- 0,50 és + 0,95 közé emeljék. Kiderült azonban, hogy a csatorna bővítése nélkül a vízszintet szabályozni lehetetlen. Ez a felismerés hozzájárult az 1908. évi XLIX. te. meghozatalához, amely a Sió hajózhatóvá tételét összekapcsolta a Sió bővítési munkáival. A munkák 1912-ben meg i ndultak, azonban a háborús események, majd az azt követő gazdasági válság miatt csak 1934-ben fejeződtek be. A növekvő üdülőtelepek érdekében, melyek az eredetileg is alacsony terepszintékre épültek, Kolozsváry 1916-ban 60 m3/s-ben jelöli meg a Sió kívánatos vízemésztő képességét, és javasolja a tavaszi -j- 1,10-es vízállás előállítását. Az 1940-es évék árvizes időszaka viszont bebizonyítja, hogy az 50 m3/s a Kapós árhullámai miatt folyamatosain, a Sió alsó szakasz károsodása nélkül nem engedhető a zsilipen. A szabályzat új volt abból a szempontból is, hogy egész évre egy 10 cm-es tartományt jelölt meg a 45—110 cm-es vízállás határai között. Az 1940—42-es évek tapasztalatai megmutatták, hogy a Sió vízemésztő képessége — éppen akkor, amikor a Balaton vízszint-csökkentésére a legnagyobb szükség volna — a Sió völgyben okozott károk miatt nem használható ki. A Balatonon fellendülő hajózás a Sió bővítésével az 1930-as években, ha időszakosain is, összeköttetést sürgetett a Dunával, azonban a zsilip kizárta a hajózást. Az előrelátó tervezés, mely az új felső torkolati művek kialakítását célozta, a hajózsilip építésének igényét indokoltnak találta. A hajózsilip tervezője Ditroy János volt. A munkákat 14
