Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
Knáb Mihály, a bánya nyugdíjas vezetője A víz és a kő édestestvérek. A kő eszközünk, amióta ember az ember. A víz éltető elemünk, barátunk és ellenfelünk. Kőművek védik a folyamok partját, szabályozzák folyásukat. A víz aprítja a követ kaviccsá, termőtalajjá. Az alaktalan, lágy víz szállítja a kemény követ a hegyről a völgybe; termékenyítve, építőanyagot termelve, vagy élöntésével kárt okozva. A vízgazdálkodás nélkülözhetetlen anyaga a kő. Honnan származik ma a vízépítésben használatos terméskő? A vízgazdálkodásnak három jelentős kőbányája van: Dunabogdányban, Tokajban és Máriagyűdön. Közülük legnagyobb a Dunabogdányi Kőbánya üzem, amely a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság kezelésében van. A bánya vezetője — évtizedek óta — Knáb Mihály volt, aki nemrég vonult nyugdíjba. Vele beszélgettünk az életéről és a bányáról. A kőbányászok nem beszédes emberek. Mondataik tömörek, határozottak, mint a kő. A lényegre törekszenek, amit mondanak, arra figyelni kell. Mit érdemes tudni a bányáról? A kőbánya Nyugdíjban a kőhasító Ember és bánya A Csódi hegyről már 1875-ben írt Koch Antal egyetemi tanár. A földtörténet vulkanikus korszakában feltörekvő lávatömeg nem jutott a felszínre, a föld alatt kihűlt, s felnyomta a vulkanikus kőzetre települt rétegeket. így keletkezett a hegy mai alakja. A fedőréteget az erózió évezredek során elhordta, s előbukkant az érték: a kiváló minőségű andezit, amely — mai ismereteink szerint — még több évszázadra elegendő mennyiségben bányászható. A felszabadulás előtt a bánya a kincstáré (anyagát elsősorban vízépítési célra használták) és néhány magánszemélyé volt. Az andezitből •— kedvező fizikai tulajdonságai miatt — főként kockaköveket készítettek az útépítésekhez. Az évszázad első évtizedei a fővárosi építkezések nagy korszakát jelentették. Az akikori közlekedési eszközöknék, a nehéz, több lóval vontatott teherszállító kocsiknak a kockakőburkolat ideális terep volt. A faragott- és terméskövet a bányából a dunai rakodóhoz szállították, és hajóra tették. Évente 3,0—3,5 millió db burkolókövet és 130—160 ezer im3 első osztályú terméskövet termeltek. A legnagyobb kihasználtsága idején —az 1900-as évek elején — 250—300 kőfaragó, 300—400 kőfejtő és 150—180 fuvaros dolgozott rendszeresen a bányában. Tehát szinte nagyüzemi, de teljesen kézierőn alapuló termelés folyt. A gazdasági élet visszaesése a harmincas években a bányára is kihatott. A felszabadulás előtt már jóval kisebb volt a termelés. Az átlaglétszám 130—170 főre csökkent. A bányát 1948. október 1-én államosították, s az Építésügyi Minisztérium alá tartozó Kőbányaipari Vállalat kezelésébe adták. 1965 július a bánya történetében fordulópontot jelentett. Végre a VÍZIG kezelésébe került. A kőbányászat a bányászat perifériáján volt, talán azért, mert nem a föld alatt, hanem a szabad ég alatt történik. A „vizesek” nem nélkülözhették a követ és a jövőben sem tudják jobb építőanyaggal felcserélni. Ezért határozta el a KÖVIZIG a bánya rekonstrukcióját. (150 millió Ft értékben.) A munka már befejezéséhez közeledik. Új beruházás a kőtörő építése, amely mintegy 60 millió Ft értékben előkészületben van. Jelentősége nagy, mert így nemcsak a vízgazdálkodási, hanem a közlekedési kőigény egy részét is ki lehet elégíteni. 1950-ben: 1 gőzmozdony, 1 elektromos kompresszor és 12 ló volt a termelési eszköz. Ma 18 dömper, 4 nagy és 2 kisebb kotró, 3 nagy teljesítményű kompresszor, 3 nagy teljesítményű fúró segíti a mintegy 150 főnyi kollektívát munkájában. A múlt megőrzésére két ló is maradt... A bánya termelése 1965-ben 160—170 ezer tonna volt. Ma 300 000 tonna, amely a rekonstrukció befejezése után 400 000 tonna fölé emelkedik. A „három emberes” robbantó lyukfúrás (egy ember fogta, kettő ütötte a fúrót) már a múlté. Modern gépek végeznek minden technológiai folyamatot. Knáb Mihály Dunabogdányban született 1920-ban. Családja valószínűleg a XVIII. században az első németajkú telepesekkel jött a községbe. Knáb Mihályék öten voltak testvérek. A tizenkét éves gyermek már apja mellett faragta a köveket a Csódi-hegyen. Tizenhét évesen kőhasítóként kapott munka könyvet. Katona volt Knáb Mihály 1941—1947 között. A fogságból 1947-ben jött haza. A Csódi-hegyi bánya visszavárta őt. 1948 óta megszakítás nélkül a bánya vezetője. 1948 óta párttag. Évekig volt a Dunabogdányi Tanács elnökhelyettese (elnök nélkül, aki beteg volt). A község pártvezetőségének titkára, munkásőr. E funkciók mindegyike egész embert kíván. Munkáját elismerték. Nyugdíjba vonulásakor a „Munka érdemérem Arany fokozat"-át kapta. Több más kitüntetés mellett kétszer lett a „Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója”. 1980. július 31-én ment nyugdíjba. Igazi örömet nem az elismerésében, és a kiüntetésekben talált, hanem abban, hogy az egyéni és a közéleti munka szerencsésen ötvöződött életében. Arról is gondoskodott, hogy a bánya ne maradjon szakértő vezető nélkül. Kinevelte utódját. Fiatalos tetterejét főként közéleti munkára szeretné felhasználni. De nem válik meg a bányától sem. Számíthatnak rá ezután is. Antók Ödön 10
