Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 11-12. szám
Valamikor réges-régen, Közép- és Kelet-Szibéria határán 336 fiával és egyetlen leányával boldogan éldegélt Bajkál apó. A népes család boldogságát semmi sem zavarta. Egyszer aztán Bajkál apó leánya, Angara kisasszony történetet hallott a szépséges Jenyiszej hercegről. Rögtön beleszeretett a hercegbe, és elhatározta, hogy megkeresi. Bajkál apó és testvérei hiába próbálták lebeszélni, Angara útnak indult. Bajkál apó utána küldte egyik fiát, Irkutot, hogy próbálja jobb belátásra bírni. Irkut küldetése sem járt sikerrel, sőt őt is rábeszélte a húga, hogy menjenek együtt Jenyiszej herceghez. Amikor ezt Bajkál apó megtudta, nagy haragra lobbant, és mérgében egy hatalmas sziklát dobott utánuk, hogy elzárja az útjukat. A két fiatalt ez sem tudta megállítani. Irkutszk környékén szívesen mesélik ezt a régi mondát, amely a Bajkál tó keletkezéséről, kialakulásáról szól. A Bajkál tóba 335 folyó és patak ömlik. Egyetlen folyó folyik ki belőle, az Angara. Az Irkut nevű folyó a tó nyugati végénél majdnem belefolyik a tóba, de szinte az utolsó pillanatban északra kanyarodik, és Irkutszk városánál beleömlik az Angarába. Az Angara pedig a térképek tanúsága szerint is a Jenyiszej mellékfolyója. Ott pedig, ahol az Angara elhagyja a Bajkál tavat, közvetlenül a torkolatnál látható egy hatalmas szikla, amely a víz fölé nyúlik és a népnyelv a sámán sziklájának nevezi. Ez lenne az a szikla, amelyet Bajkál apó dobott az engedetlenek után ... Az európai ember viszonylag nem rég ismeri a Bajkál tavat. A tó első ismert leírása 1630-ból származik. Ekkor egy Szpafáriusz nevű orosz diplomata követségbe utazott Kínába. A legrövidebb, bár nem a legveszélytelenebb út a tavon vezetett keresztül. A diplomata áthajózás közben többször is megkísérelte a vízmélységet meghatározni. Ezt írja: „Mélységes mély vize van a Bajkálnak, sokszorosan kivetettük a mérőónt 100 szazsenyre, még többre is, de a fenekét nem sikerült elérni." összehasonlí-Baj kai apó sziklája Expedíció kutatja a Bajkál-tó mélyét A Bajkál partján tásul meg kell említeni, hogy 100 szazseny 213 méternek felel meg. A rövid mérőónnal nem csoda, hogy nem ért el eredményt. A tó hiteles, legnagyobb vízmélysége 1620 méter. Szpafáriusz után több utazóról, követről tudunk, akik Mongóliába, vagy Kínába menet érintették a Bajkál tavat, és bajkáli élményeiket írásba foglalták. A tavat mintegy 25—30 millió éve tektonikai mozgások hozták létre. A földmozgások következtében egy északkelet, dél-nyugati hasadék keletkezett, amelyet a környező területekről érkező folyók vízzel töltöttek meg. A hasadék keskeny és rendkívül mély; 50—100 km-es távolságon belül 3000 méter feletti szintkülönbségek vannak. Ez magyarázza a tó fantasztikusnak tűnő 1620 méteres maximális mélységét. A tó édesvizű, mégis találhatók benne tengeri állatok is. Legnevezetesebb a fóka, amely minden valószínűség szerint a Jenyiszejen és az Angarán keresztül jutott a tóba. Most már nevében is bajkáli fókának nevezik. A kutatók, a növényi és állati élet nyomait 700 méter mélységig találták meg. Több mint 1700 növényi és állatfaj él itt. A halak közül legismertebbek az omur és a golomjanka, de szívesen halásszák a hariuszt, a szigát, a tajment és az oszetrát is. Télen nagyon hideg van a Bajkál mellett, igazi szibériai idő. Mértek a meteorológusok —58 °C-ot is. A tó befagy, nem ritka a méter vastagságú jégpáncél. A tó körül élők általában örültek a vastag jégnek, mert az utazás viszonylag könnyebbé és rövidebbé vált. Megépítése után a Transzszibériai vasút sokáig csak a Bajkál tó partjáig vitte az utasokat. Nyáron komppal keltek át a túlsó partra, ahol folytatódott a vaspálya. Télen viszont folyamatos volt az összeköttetés, mert a 180—200 napig tartó kemény tél lehetővé tette, hogy síneket helyezzenek a tó jegére. Télen a teherautók ma is gyakran használják ezt az útvonalat. A vasút déli irányban már régen megkerüli a tavat. A környéken kedvelt a jég alóli ha-56
