Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 11-12. szám
Az ember élettere gény területeken. Indiában még századunk elején is voltak taposómalmok, ahol emberek sora lépkedett a tengely oldalából kiálló lábítókra. A tengely őrlőköveket, vízmerítőszerkezeteket Hajtott meg. A régi római—spanyolországi — riotintói rézbányákban több ókori taposómalom maradványait találták meg. Ezekkel a felfakadó bányavizet emelték felszínre. Az emberi nyomorúság riasztó példáját is elárulják a riotintói bányák. A rabszolgavilág bányászai, a bányavíztől csöpögő tárók falából puszta kézzel „jövesztették" a rézércet. Vagyis ujjaikkal kaparták ki az ércdarabokat. A többezer éves félelmetes „munkamódszer" emlékei — a rabszolgák ujjnyomai — ma is láthatók a bányában. Az archimédeszi csavar folyamatos vízemelésre alkalmas. A húsdarálóban is ilyen csavar viszi a húst a kések elé. Tengelyén csavarmenetben lap halad végig; a vízemelő szerkezetben ez viszi a vizet fölfelé. Viszkózus — sűrűn folyó — folyadékok, őrlemények továbbítására ma is használják. Malmokban régi német szakkifejezéssel, a magyarok Schneck-nek (csigának) mondják. A riotintói rézbányák mélyéről ilyen taposómalommal hajtott archimédeszi csavar-vízemelőmű romjai is előkerültek. Használták japán bányákban is, holott bizonyára nem hallottak a görög Archimédészről. Régesrég használják a folyóvízzel hajtott vízemelő kerekeket. A spanyolországi Cordoba egyik nevezetessége a mór időkből megmaradt vízemelő mű óriáskereke. A régi római híd mellett a Guadalquivir vizével hajtott óriáskerék puttonysora emelte a vizet a városi vízvezeték vályújába. Onnan a közkutakba, a szökőkutakhoz, a narancsligetekbe és a Meszkita óriásmecset udvaraiba áramlott a víz. Amikor ott jártunk, éppen javították a vízemelő művet. Ma mint érdekes műszaki emlék, idegenforgalmi látványosság, akárcsak a római híd, amely még a mai autóforgalmat is nehézség nélkül elbírja. A folyóvízzel hajtott vízemelő kerék valószínűleg mezopotámiai találmány. Az Orontesz folyón százával dolgoztak ilyen emelők. Feltehetően innét kerültek át Dél-Európa országaiba és hozzánk is. Az öntözésre és hajózásra használt csatornák egyik érdekes — távol-keleti — műtárgya a csúsztatózsilip. Magasabb szintű csatornákból a víz titókon át könnyen leengedhető alacsonyabbakba. Hajókat azonban csak kamarazsilipek építésével lehet átemelni. Kínában egyik csatornából a másikba csúsztatózsilipek vezetnek. A ferde deszkapályán a hajókat lecsúsztatják, illetve csörlőkkel felvonszolják. A csörlőket emberi, vagy állati erővel forgatják, de vízikerékkel hajtott hajóvonszolók is működtek. Egy római kori hajócsúsztató zsilip maradványaira a Sió torkolatánál, Siófok közelében találtak rá. A modern zsilip építésekor előkerült ezeréves famaradványok már annyira szétmállottak, hogy az eredeti szerkezetet ez idáig nem sikerült rekonstruálni . .. Dr. Horváth Árpád A környezeti ártalmak növekedésével sok országban mindinkább kezdik figyelembe venni a túlnépesedés, az ipar, a mezőgazdaság, sőt a háztartási hulladék, szemét és a szennyvíz fenyegető veszélyeit. Ma már a tudományos világ, a haladó országok közvéleménye világosan látja, hogy a Föld, mint biotop csupán annyi ember és egyéb élőlény eltartására alkalmas, amennyi számára elegendő víz, tiszta levegő, művelhető termőtalaj stb. van vagy amilyen mértékben e javak menyisége növelhető. Ezeknek az összefüggéseknek csupán a felismerése nem elegendő ahhoz, hogy országonként (és természetesen az egész Föld területére kiterjedő módon) meglevő avagy e célra létesítendő világszervezet révén olyan jellegű és arányú vizsgálatot folytassanak le, amely világossá teszi, hogy a Föld — bizonyos fogyasztási normatívák alapján számítva — hány ember, mekkora élővilág eltartására ad elegendő, a létfenntartáshoz alapvetően szükséges anyagokat. Van ugyan arra vonatkozó adat, amely megmondja, hogy a jelenleg számba vett és hozzáférhető olajkészlet a fogyasztás mai normatívái alapján meddig elegendő. Ugyanilyen — nagyobbára becsült — adatunk van a Föld méhében megbúvó szén, földgáz és geotermikus energiákra vonatkozóan. Közismertek a fogyasztás mai normatívái szerint e becslések. Ezek alapján 30—40, más becslések szerint 50— 60 évre való az az ásványolaj-tartalék, amelynek kibányászása még a gazdaságosság és a mai technikai lehetőségek határain belül található. Egyetlen fórum sem ad választ azonban arra, hogy mit tehetünk, ha a féktelen szaporodás következtében a fogyasztás megkétszereződik, megháromszorozódik. E pillanatban még kezdeti kísérletek folynak csupán arra vonatkozóan, milyen energiával pótoljuk az ásványolajat, hova vezetjük a napi szennyvíztömeget, mit teszünk a benzigázok, egyéb ipari ártalmak megnövekedett mennyiségével, milyen technológiával, honnan pótoljuk a töméntelen vízmennyiséget, amit a népességrobbanás és a mai átlagos életszínvonal-emelkedés miatt elő kell teremtenünk. Mindehhez a legtöbb országban egyrészt a tisztítási technológia eszközei hiányoznak, másrészt — legalábbis egyelőre — nincs és valószínűleg nem is lesz olyan módszer, amelynek alkalmazása révén a víz körforgását a természetben, az úgynevezett hidrociklust meggyorsítva, ismét ott és akkor juthatunk hozzá egészséges, tiszta vízkészletekhez, ahol szükségünk van rá. Nincs tehát elegendő vizünk, reálisan hozzáférhető energiaforrásunk. Az emberiség egyre nagyobb arányokban a felszíni vizek és a különféle eredetű szennyvizek tisztításával kísérli meg vízgondjainak enyhítését. Kétségtelen, hogy e tisztítási technológiák egészségi szempontból nem veszélyesek, de az is igaz, hogy nem azonos értékűek a közvetlenül kapott üdítő kút-, forrás- és egyéb eredetű vizekkel. Sőt, a szennyvíztisztításra épített közüzemi vízszolgáltatás borotvaélen táncoltatja a közműves vízellátás rendszerét. Kibővítve a gondokat: a környezetvédelemnek az egész Földre kiterjeszkedő koncepcióját széles körű vizsgálatok eredményei alapján kellene elkészíteni. Ma már egyedül abból a koncepcióból szabad kiindulnunk, hogy a világ ökológiai szempontból kerek egész és ha a biotop riasztó pusztulási folyamatát meg akarjuk állítani, majd eredeti tisztaságában helyre kívánjuk állítani, megfelelő lépcsőben, sürgősségi sorrendben kell beavatkoznunk. A fejlődés tele van ellentmondásokkal. Például: fejlett országok ma már szinte kizárólag úgynevezett intenzív búza és egyéb növényfajták termesztésével gazdálkodnak. Mezőgazdászaink pontosan tudják, hogy adott talajban hektáronként 30—40 vagy 60 métermázsa búza terméseredményhez mennyi, milyen műtrágyákat és egyéb vegyi anyagokat kell a talaiba táplálni. Megbízható pontossággal tudják, hogy a talajba juttatott vegyi anyagokból menynyit hasznosít a növény és mennyi kerül a környező felszíni és talajvizekbe. Az agronomus és vízkémikus azt is világosan látja, hogy hol van a talaiba juttatható vegyi anyagok felső határa. Ilyen körülmények között az is megállapítható, hogy adott országrészben, sőt országban, vidékenként mennyi búza és egyéb kultúrnövény termesztése tervezhető anélkül, hogy a műtrágya és egyéb mérqező hatású vegyi anyagok hasznos felső határát a környezet terhére túllépjék. E qvakorlat intézményesítése nyomán elérhetnénk végre, hogy adott térség népsűrűségének felső határát a legilletékesebb szakemberek, szakintézmények mondhatnák, meg. Az emberek nagyobb hánvada tisztes felelősséget érez az utódok sorsáért. Ez elsősorban a civilizált orszáqok népeire vonatkozik; nagy demográfiai áradatok elsősorban az elmaradott és fejlődő orszáqokban törnek elő, ott, ahol a felelőtlenséq, a tudatlanság és az ösztönök zabolátlansága fújja a marsot a társadalom demográfiai magatartásához. Hiteles világstatisztika bizonyítja, hoqy legalább 1 milliárd ember manapság is éhezik, vagy az éhhalál „hosszú menetelésének" rögös országútját járja. Nem sorsformáló, de mindenképpen biztató jelenségnek kell ítélnünk, hogy Kína, India és méq néhány kisebb fejlődő ország vezetői a születésszabályozás modern eszközeit választották a tömegnyomor enyhítése és természetesen a környezet további elszennyeződésének megelőzésére. Nem közömbös ugyanis, hogy a Földnek 3 milliárd vagy 6—8 milliárd embert kell táplálnia. Nem közömbös, hogy az ipar kazánjai és kéményei hány milliárd ember táplálásáért, felruházásáért, fedél alá hozataláért okádják füstjüket, gágaikat és ömlesztik ki a felszíni vizek medrébe 44
