Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-12-01 / 11-12. szám
szervezete. Szolnok megye alispánja természetesen nem adta meg az engedélyt. Néhány sor a belügyminiszternek küldött fellebbezésből: „A túrkevei helyi csoportunk megalakulása tárgyában hozott véghatározat reánk nézve egész terjedelmében sérelmes lévén ellene igazolt ügyvédünk útján fellebbezéssel élünk a nagyméltóságú magyar királyi belügyminiszter úrhoz, hol is esedezünk, méltóztassék a sérelmes véghatározatot megváltoztatni, s a helyi csoport megalakulását tudomásul venni. Jász-Nagy- Kun-Szolnok vármegye alispánja nem látja az eseményeket. Nem látja, hogy a munkás nap-nap után nagyobb és nagyobb nyomorban van . .., nem látja, hogy a rettenetes gazdasági viszonyok mellett ezen emberek — színmagyarok — vándorbotot vesznek kezükbe s kivándorolnak." Túrkeve szomszédságában Mezőtúron néhány esztendővel később ilyen kérvényt fogalmaznak a „nagyméltóságú belügyminiszter úrnak": mi mezőtúri földmunkások azon kérelemmel fordulunk nagyméltóságod elé, tekintettel arra, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyokban már a tavaszi munkálatokból alig volt képes egy munkás 80—100 pengőt keresni, aratás és cséplés is alig tesz ki 8—10 métermázsa terménykeresetet, ebből még átlag két métermázsa marokvető díjat minden munkásnak ki kellett adni. Akinek lakása nincsen, 60—70 pengő lakbért fizet, akinek egyszobás lakása van, 40—50 pengő adót fizet. Ennélfogva mi, földmunkások, kik aratással és kubikolással keressük kenyerünket, kik már a tél folyamán több métermázsa búzát vettünk fel kölcsön, minden kiszámítva erre a télre alig marad egy-két mázsa. Sőt már nagyon soknak nincs élelme. Ennélfogva alázattal fordulunk nagyméltóságod elé, hogy ezek után, tekintettel a sok éhező családra, munkát és kenyeret létesítsen a mezőtúri földmunkásoknak a Földművelésügyi Minisztérium." ötszázhatvan aláírás. A berekesztéshez tartozik, hogy munkát nem adtak, s ennek következménye az a néhány elszomorító adat, hogy 1925-ben Szolnok megyéből 791-en kértek kivándorló útlevelet, míg 1926-ban majdnem eléri az 1000-et a kivándorlók lélekszáma. A cikkem bevezetőjében említett idézet, hogy mennyi hálával tartozunk azoknak a földmunkásoknak, akik a térkép újjárajzolói voltak, a valóság keserű mérlege, hogy igen keveset kaptak Magyarországtól, a vizek napszámosai. Egyetlen számadatot szeretnék még rögzíteni, hogy a Tisza völgyében a mentesítés előtt (árvízmentesítésről van szó) 8 millió 340 ezer aranypengő volt a rétek, legelők, szántók értéke, — a mentesítés után 18 millió 270 ezer aranypengő lett. A különbség 10 millió aranypengő, amely ebben az időszakban óriási összeg. S csupán a Tisza völgyéről van szó! Találóan véleményezte Vásárhelyi Pál, hogy a Tisza vízszabályozása nyomán öt és fél — 6 millió hold földeket nyerhetünk és Alföldünket magyar kánaánná varázsolhatjuk, ha e nagy munkát elvégezzük. Ezzel szemben szinte 1850-től majdnem egy évszázadon át tartott a mindennapi kenyérért való küzdelem, amely szervezett munkásokká változtatta a magyar kubikosságot s akkor, amikor országunkban a 20-as évek fehérterrorja után az ipari munkásság képtelen volt mozgolódni, a földmunkások, kubikosok vették át a zászlót, ők folytatták a kíméletlen osztályharcot s az ő szétküldött röpirataik lázították a földmunkás-paraszt tömegeket szerte a hazában. A „Nyílt levél a földmunkássághoz” című röpiratból hadd rögzítsek néhány gondolatot, hiszen ennek a kiáltványnak terjesztője talán alkotója is többek között Tisza Antal szolnoki kubikosvezér volt. „Testvérek! Kubikosok! Földmunkások! Újra itt a nyár s a nap meleg sugarai új életre keltik az ős anyaföld méhében fejlődő életet. (Külön a stílus', a nyelv is figyelemre méltó.) A zsíros barna földeken is gazdagon burjánzik a gabona, amelyből majd tápláló kenyér lesz. A földművelésügyi miniszter már telekürtölte a világot, hogy Magyarországon az idén még jobb lesz a termés. De tudjátok-e, kinek jut munkátok minden eredménye? A keveseknek, a zsarnokoknak, akik hízelgő hazugságokkal félrevezetnek, vagy nyíltan, erőszakkal kizsákmányolnak benneteket. Testvérek! Verejtékünk hull a kubikgödörbe, kora reggeltől késő estig, vagy kimerülésig. A kubikgödörbe, ahol a nyári nap melegétől poshadt sárban, vízben, fáradtan, éhen és nyomorult bérért állatias munkát végeztek ... Sorsotok az igavonó barmok sorsánál is rosszabb, mert míg azok öntudatlanul reggeltől estig húzzák az igát, gazdáik a telhetetlen zsarnokok gondot fordítanak arra, hogy élelemmel, hellyel ellássák őket... Ne várjátok, hogy éhen pusztuljatok, akkor, mikor mások dőzsölnek. Bátor, öntudatos harcra vár benneteket az endrődi kubikus földmunkásság." Egyetlen részben említettem már a „veszteséglistát", ahogyan annak idején egyik nagy szociográfusunk, Kovács Imre a Néma forradalom-ban fogalmazta. 1886—1890 éveiben átlagosan 25 ezer ember vándorolt ki Amerikába. „Főleg a Tisza mellékéről vándoroltak ki, nagy tömegekben. Az egész országot 1890-től 1913-ig egymillió 390 ezer 525 magyar honos hagyta el” — írta le 1937-ben az író. És ide illik még Móricz Miklósnak az a felmérése és megsejtése is, hogy 1960-ig még növekedni fog az ország lakossága — írta ezt 1937 márciusában — nem mintha a nemzet regeneráló ereje feltámadna, hanem az idősebb korosztályok tartalékai és az élettartam általános meghosszabodása a mai keretek fenntartása mellett némi szaporodással is biztat: eléri a lélekszám a tízmilliót, utána azonban rohamos apadás fog beállni. Elgondolkodtató és megdöbbentő jóslat 1937- ből, amikor még csak sejlett, hogy közeledik a második nagy tragédiánk az új világháború, amelynek veszteséglistájára ismét a munkások, földmunkások százezrei fognak felíródni. A sejtés igazolódott. Az első világháború irtózatos sebe nyomán félmillió gyermekkel kevesebb született. A második világháború veszteséglistája meg nem született gyermekekben 750 ezer, az elesettekkel együtt majdnem kétmillió. És mind, illetőleg a tömeget jelentő százalékarány a proletárok, mezőgazdasági munkások seregéből számlálódik a veszteséglistára, melynek nyomait a hiányzó munkástízezerekben mostanig is érezzük. Az, hogy mégsem teljesedett be a szociológus következtetése, igazsága az ebben az új történelmi kort jelentő változásban mérhető, amely új társadalmi törvényeket iktatott be Magyarország történelmébe. 1945-tel a magyar földmunkásság és kubikosréteg új feladatot nyert. A többiek között éppen Szolnok megye volt az első, ahol 1948—49-ben a kubikosok alapították az első szövetkezeteket s ők voltak többek között a rizstermesztés nagy úttörői, hiszen az egykori alföldi próbálkozásokat most már kiteljesíthették. Szolnok megyében 1946-ban Földi István személyében volt kubikos lett főispán. S ebben a megbízatásban őt Juhász Imréné követte, akinek férje volt kubikos. Legendákat lehetne és kellene írni, fogalmazni és mondani ismét csak azokról a névtelen százakról és ezrekről, akik a magyar gazdaságföldrajz újraírása nyomán az egységes paraszti osztály kialakulásával újjáírták a magyar történelmet is Magyarországon. Az évszázados évforduló erre is kötelez bennünket, hogy méltón emlékezzünk meg küzdelmeikről. Fábján Gyu|a 23 Töltésépítés régi módon
