Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1980-12-01 / 11-12. szám

Töredékes részletek a magyar földmunkás-mozgalom krónikájából

TÖRTÉNELMI ÉVSZÁZAD

A magyar mezőgazdasági munkásosztály a kubikosok, a földmunkások tíz- és százezrei egy teljes századon át életformájuk, szervezettségük, munkaviszonyaik, körülményeik, termelési adottságaik és módjuk sajátos körülményei közepette olyan forradalmi erőt képviseltek Magyarországon, hogy megítélésüket, értékelésüket új megvilágításba kell helyeznünk — a valóságnak megfelelően — történelmi megmérésük minden alkalmakor. Két alapigazság kiemelése kötelezi erre a tanúságtevőket; az első, annak a hatalmas munkának az értéke és az utókorra gyakorolt haszna, amit megalkottak, a másik az uralkodó osztály egyazon megítélésében ugyanolyan elbánásban minősítette forradalmi tömegüket, tetteiket, mint az ipari munkásságét.

Különös és ellentmondó, hogy a magyar munkásmozgalom megmérői, értékelői — megítélésem szerint — nem emelték olyan jelentőségűvé a magyar földmunkásság mozgalmait, ahogyan méltán megilletné őket a történelemben egyszer s mindenkorra beépült helyük, szerepük, az európaitól eltérő magyar társadalmi viszonyok alakulása nyomán. A magyar földmunkások az ipari munkássággal együtt, tehát velük egy táborban, szinte a kezdettől a forradalom és haladás képviselői, szenvedői és mártírjai voltak és a magyar mezőgazdaság mai nagy átformálását az egységes paraszti osztály létrejöttét ők készítették elő; az utat a szocialista nagyüzemekhez ők taposták, a korszerű falu megálmodói és életrehívói ugyancsak ők voltak.

A nagy folyók mentének népe, az Alföld parasztsága gyakran okozott, ugyanolyan értékű gondot magatartásával, megmozdulásaival, a szocialista eszmék terjesztésével, mint a városok munkássága. Hiszen azon a földrészen, melyet vizek völgyének nevezünk, nem volt ipartelepítésre alkalmas hely, mód, lehetőség — és hiányzott az akarat is —, így a parasztság elit rétegének, a kubikosságnak jutott a történelmi szerep: forradalmi réteggé, osztállyá szerveződni a közösségi igazságok kivívásáért. A vízügyi históriai múlt munkásmozgalmi megmozdulásait a földmunkások küzdelmeinek történelméből kell előásni és napfényre hozni, hogy szerepük, hatásuk, értékük világossá váljék a felnövekvő nemzedék előtt.

A száraz számadatok tételesen rögzítik a végzett munka nagyságát, de a munka értéke nem ennyi, többszörös, sokszoros, adatokkal ki nem fejezhető alkotás. Egy évszázad alatt (1846—1945) a magyar földmunkások, kubikosok 1 milliárd köbméter földet mozgattak meg országunkban a vizek járása mentén. 717 folyóátmetszést, 1716 km hosszúságú új folyóágyat, medret ástak a Kárpát-medencében. 6300 km hosszú az a védőgátrendszer, amit a Dunán, Tiszán

és a mellékfolyókon megalkottak, 32 ezer km fő- és mellékcsatornát készítettek és számmal már nem rögzíthető, hogy hány pusztító áradástól mentette meg munkájuk Magyarországot. Négymillió hektár termőföld — egykor vadvizek, mocsarak, pangó tavak birodalma — kiváló termőképességű, megművelt földdé változott erőfeszítéseik nyomán, de ott voltak 58 ezer km út és 18 ezer km vasúthálózat építésénél is, mindezek mellett állandóan készen állottak az ár- és belvízmentesítés gyakran váratlan megjelenése idején.

Fölvetődhet a kérdés, hogy valóban osztály-szervezetnek tekinthető-e a zsellér, cseléd, napszámos, kis- és középparaszt, vagy módos kisbirtokos tagozódásban a földmunkásság, a kubikos réteg, a történelmi paraszti osztályon belül, mindenképpen osztályszervezetről van szó esetükben, de ezt eddig kevesen írtuk le, márpedig a valóság minden módon ezt bizonyítja. Mégis, hogy summázhassam mondanivalómat részleteket kívánok feleleveníteni a magyar földmunkásság létrejöttéről, jelentőségéről és elsősorban a tiszántúli megyék mozgalmait szeretném a feltárás középpontjába helyezni.

íródjék ide valamennyi ellentmondásos idézet, textus, hogy a kiindulópont is feltűnővé váljon, elmélet valóság ellentéte a tegnapokból. 1931-ben Pogonyi György királyi műszaki tanácsos a következő sorokat írta könyve előszavában: „Áldott legyen mindama fel nem sorolható munkáskezek és elmék emléke, kik a hazai ármentesítés és lecsapolás által országunk második honfoglalói voltak: nemzetünk el nem múló hálája legyen munkásságuk ellenértéke."

1880 és 1890 között született meg korban behatárolhatóan az az új társadalmi réteg, — a víz mellett élő nincstelenek hatalmas seregéből — akiket kubikosoknak hívunk. Kétkezi munkával, egyszerű eszközökkel ők végezték el azt az óriási munkát, amely „mocsárországból" Magyarországot teremtett a vizek partjain Európa közepén. És ismét hadd folytassam idézettel. Jókai Mór írta le a következő szavakat: „Tisztelettel hajtom meg fejem minden munkás előtt, de a Tisza—Körös menti kubikosok előtt levett kalappal haladok végig.”

Kubik, kubikos. Mit is jelent a szó? Honnan származik? A Magyar Értelmező Szótár szűkszavúan az alábbiakban közli: görögből, latin, illetve német közvetítéssel terjedt el és került többek között a magyar nyelvbe, ahol a szó meghonosodott és minden nyelvjárási területen megtalálható. Eredetiben mennyiségi fogalmat jelöl, 6,86 köbméter földet, első jelentésében. Majd ha tovább kutatja, boncolgatja az ember most már a szakma fejlődését, olyan motívumra találunk, hogy hazánkban a kordézás, azaz a kordélyos réteg kialakulása úgy 1890 táján olasz hatásra

népszerűsödött, elsősorban a talicskázás rovására, illetve a gyalogmunkások ellenében.

Az előbbi idézetek bármilyen reálisnak tűnnek, mégis kicsit a romantikus ködöket is fellebbentik. A megítélés ugyan egyértelmű: a magyar földmunkás réteg ezrei-százezrei a nagyobbrészt mezítlábas munkássereg, akik erejüket, szinte életüket áldozták oda, hogy országunkban gátak magasodjanak, utak, vasutak épüljenek, megkapták a méltó elismerést. Á szomorú igazság, hogy bizony kikoptak a hazai munkából, megragadva a kubikos talicska szarvát, el kellett induljanak először Európába, de a tengerentúlra is, ismét csak tíz- és tízezrével, a mindennapi kenyérért. Kicsit más megvilágításban kívánom a kubikos sorsot rövid eszmefuttatásomban ide vetíteni, és minden romantikus felfogástól szeretném megtisztítani az eddigi elképzeléseket. A magyar mezőgazdasági munkásság csaknem együtt született a magyar ipari munkássággal. Gyakran leírtuk, emlegetjük, hogy 1848- ban Óbudán, a Hajógyári munkások voltak az elsők, akik megértették a forradalom hívó szavát, és nemcsak március 15-ét ünnepelték, de 1849-ben is ott állottak a vérző zászlók alatt. A magyar földmunkásság megszületése — ha dátummal nem is jelölhetjük — mégiscsak az 1845 és 1850 közé szűkített évekre tehető, hiszen 1846-ban hívja életre Széchenyi István, Vásárhelyi Pál műszaki tanácsadó vezetésével a tiszai birtokosokat, hogy a Tisza mentét, a folyók szinte szabad országát közösen mentsék meg az ártó vizektől. Az első földmunkástoborzás tehát erre az időszakra esik és már az indulásnál, a kezdetnél ott volt a föld népe. A kubikosok — talán teljesebb, ha földmunkásoknak nevezzük — voltak a parasztságon belül annak a rétegnek előhírnökei, akik már időnkben, korban váltották valóra az egységes paraszti osztály megalakulását, megszületését.

Ügy hiszem, mindezek megértéséért egy rövid visszapillantást kell tennünk, mert a sokat emlegetett „földper" Magyarországon pontosan négyszáz esztendeig tartott, 1514—1914-ig, hiszen az első világháború kitörése, majd az ország kétharmadának elvesztése józanította első ízben gondolkodásra az ország birtokosait, de a józanodás csak futó gondolat maradt, a Nagyatádiföldreform csak éppen szépségflastrom a hatalmas sebeken és végül csak 1945-ben lehetett rendezni Dózsa nagy földperét — most már végérvényesen. Célom elsősorban, hogy a magyar földmunkásréteg megszületéséről, megalakulásáról írjak, s ehhez hívom segítségül legnagyobb íróinkat, szociológusainkat, gondolkodóinkat is. Móra Ferenc sorait először történelmi áttekintésnek idézem. „A magyar parasztról csakugyan volna mit beszélni. Attól félek el is késtünk vele, s nem azt be-21