Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1980-09-01 / 9. szám

DR. GERGELY ISTVÁN

1930 — 1980

Megrendülve fogadtuk a hírt: dr. Gergely István állomtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke augusztus 19-én gépkocsibaleset következtében életét vesztette. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy nemrég még felelősségtől áthatva járta a Körösök vidékét, ahol kemény küzdelem folyt a pusztító árral szemben és ma már nincs közöttünk. Eredményekben gazdag, aktív élete váratlanul és tragikusan ért véget.

Egész életét a tennialkarás, az alkotó munka töltötte be. Kegyetlen csapás, hogy ezt az értékes életutat ilyen korán szakította meg a halál. Szinte lehetetlen felidézni mindazt, amit mély elkötelezettségtől áthatva tett társadalmunk és vízgazdálkodásunk javára. Életének szinte minden percét a társadalmi, gazdasági tennivalók sokaságának gondolatai kötötték le.

Dr. Gergely István elvtárs 1930-ban született Monokon, háromgyermekes földmunkás családban. Középiskolai tanulmányait Kassán, illetve Sátoraljaújhelyen folytatta, majd 1950—55 között az Agrártudományi Egyetem agrárközgazdasági karán tanult és szerzett diplomát. Mint mezőgazdasági szakember több állami gazdaságban dolgozott, később a Középtiszai Állami Gazdaságban igazgatóhelyettesként tevékenykedett.

1961 és 1965 között az MSZMP KB munkatársa, majd a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője, két évvel később pedig a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium miniszterhelyettese lett. 1972-ben választotta első titkárául a Szolnok megyei pártbizottság, 1975-ben pedig államtitkárrá, az Országos Vízügyi Hivatal elnökévé nevezték ki.

1946-ban kapcsolódott be az ifjúsági mozgalomba, 1956 óta volt tagja a pártnak. A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. Kongresszusa a Központi Bizottság tagjainak sorába választotta, amit a XII Kongresszus megerősített.

Felelősségteljes állami beosztása mellett részt vállalt számos társadalmi és tudományos intézmény munkájában.

Kemény, határozott, de mindig emberséges sokszínű egyéniségében egyaránt ötvöződött a pártmunkás, a gazdaságszervező vezető, az értő tudós és szakember hivatástudata, példamutató magatartása. Pályafutása akkor kezdődött, amikor a felszabadult és hatalomra kertjlt nép legtehetségesebb fiait végre iskoláztathatta, hogy a tudás birtokában felemelkedését, a köz, a társadalom javát, gazdagodását, boldogulását szolgálják. Gergely István, aki szüleitől a munka, a föld, a természet szeretetét kapta örökségül, mindvégig hűséges volt azokhoz, akik közül származott, s akik útjára indították. Ez a hűség vezérelte, amikor hivatást választott és amikor életpályáját megkezdve, így fogalmazott: ,,A földből ki kell hozni mindazt, amire képes."

Ezen fáradozott azokban a gazdaságokban, ahol munkáját megkezdte és akkor is, amikor mások irányítása volt a feladata. A gondjaira bízott emberekből ki akarta és ki tudta hozni mindig és mindenütt azt, amire képesek. Munkája, feladata, felelőssége és beosztása az évek során nőtt, de a kapcsolat közte és az emberek között változatlan maradt. Nem szeretett utasítani, parancsolni; azt vallotta, hogy vezetni csak meggyőzéssel lehet. Lendületes, határozott, tétovázást nem ismerő munkastílusával magával ragadta munkatársait, akik a nehéz feladatok megoldásában nem a terhes kötelezettséget, hanem a lelkesítő célt látták maguk előtt. Megbecsülte a tudást, a jószándékot, — vallotta —, hogy ösztönözni kell az alkotásra, kibontakoztatni a képességeket, de nem tűrte a lazaságot, a kifogásokat kereső magyarázkodást.

Nem szerette a könnyű megoldásokat, a könnyű sikereket és a könnyű népszerűséget. A pártnak is nehéz időben lett tagja, amikor az valóban kiállást jelentett. A politikai munkát elválaszthatatlannak tartotta a szaktudástól. A Központi Bizottság politikai munkatársaként a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás fejlesztését segítette. Később, mint a Szolnok megyei Pártbizottság első titkára is a gazdasági munka eredményes fejlesztését tekintette szívügyének. Adott és hallgatott munkatársai véleményére, gyarapította ismereteit, tanult szívesen másoktól is. Nem érte be egyetlen szakma ismeretével, lehetőségeivel; mindig tágabb ágazati és társadalompolitikai összefüggéseket keresett, látott és tekintett át. Már a Földművelésügyi Minisztériumban is foglalkoztatták a vízügyi kérdések, mert az öntözéses gazdálkodásban a termelés növelésének és biztonságának lehetőségét látta, de tudta azt is, hogy ez az ember szolgálatára fogható erő milyen pusztításra képes.

Politikai munkájának tapasztalatait kamatoztatta, amikor a vízügyi szervezet korszerűsítését szorgalmazta. Fél évtizedet töltött a vízügyi szolgálat élén. Nagy felelősséggel és hallatlan munkabírással irányította két ötéves terv kidolgozását. Fáradhatatlanul kereste az újat, a jobbat, a hasznosabbat. Minden igyekezetével arra törekedett, hogy harmonikus együttműködés, igazi csapatmunka alakuljon ki mindazok között, akiknek tevékenysége akár közvetlenül, akár közvetve kapcsolódik a vízgazdálkodás sokrétű tennivalóihoz. Körültekintéssel súlypontozta, rangsorolta a feladatokat, mindig megtalálta az összhangot a központi és helyi érdekek között.

Minden figyelmét az emberre összpontosította akkor, amikor a nagy munkásíakta városok, vagy a kis falvak egészséges vízellátása, a vizek minőségének védelme, vagy éppen az árvizek elleni küzdelem kérdésében kellett dönteni.

A természeti és az emberi környezetet egyaránt fontosnak tartotta. Felelősséget érzett, vállalt azért, amit reá; és azokért, akiket irányítására, gondjaira bíztak. Senkitől nem kívánt többet, mint önmagától, de önmaga előtt magasra állította a mércét. Előtte csak a munkának, a tetteknek volt becsülete.

Szerény ember volt, nem szerette a hivalkodást. Magánéletében éppúgy, mint közemberként mindenkit a munka szeretetére, a tudás tiszteletére, mások megbecsülésére nevelt.

Aki környezetében dolgozott, aki ismerte, tanult Tőle: a kommunista szakembertől, a gyakorlatban is helytálló tudóstól, a nagy tudású szervezőtől, a Párt katonájától, a Központi Bizottság tagjától. Politikai és gazdasági munkáját a szó legigazibb értelmében szolgálatnak tekintette. Erejét nem kímélve dolgozott azért, hogy szocialista vízgazdálkodásunk be tudja tölteni hivatását.

A halál alkotó ereje teljében ragadta el könyörtelenül, de élete értelmet kapott, mert életműve, munkássága előbbre vitte emberibb életet formáló társadalmunk fejlődését. Emlékét megőrzik a munkája nyomán megszületett eredmények és jövőbemutató elgondolások. Munkásságának, fáradtságot nem ismerő tenniakarásának példája velünk marad. Emlékét megőrizzük.