Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

Akik a legmélyebbre ásnak

Д röpcsoport

Délután egy órára beszéltük meg a találkozót Ur Ferenccel és a Sztahanov nevet viselő brigádjával a Petöfi-<híd pesti hídfőjénél. Arra azonban nem számítottunk, hogy a kissé talányoson hangzó „röpcsoport" elnevezést komolyan kell venni. Amíg ugyanis a sártenger borította Boráros tér egyik eldugott szegletében, a hídépítő és vízügyi munkások között rábukkantunk a két 'brigádtagra, addig Ur Ferenc négy embere élén már másik munkahelyre robogott.

— Bizony ilyen a mi munkánk — tárja szét a karját Lakatos József. — Az ember sohasem tudja előre, hogy (él óra múlva a város melyik pontján veri a csákányt a földbe. Ha csőtörés van, vagy gázömlés, elönti az utcát a szennyvíz — a Roburba szerelt URH jelez, s nekünk menni kell. így lettünk a száguldó csoport.

— Ennek ellenére — úgy tudom —, hogy a Petőfi-hídon végzett munka eddig zökkenőmentes volt. Sőt már októberre túlteljesítették az éves tervet. Ez hogyan silkerüít?

— Úgy, hogy sürgős munkáknál a brigád több részre szakad. Most például a sofőrrel együtt — amint látja — hárman maradtunk itt. Ilyenkor a pilóta is megfogja a lapát nyelét. Meg aztán szerencsénk is volt az időjárással és a talajjal. Főként ez utóbbi teszi izgalmassá a mi munkánkat. Nekünk, csatornásoknak kell a legmélyebbre ásni. A kábelek, a víz- és gázvezetékek mind a csatornák fölött húzódnak, s bizony sokszor megizzadunk, amíg ezeken átverekedjük magunkat. Az ember

Hárman a brigádból

A sofőr is megfogja a lapátot

sohase tudja, mit talál a föld alatt. Nem egyszer előfordul, hogy aknára, lövedékre bukkanunk — mint legutóbb a Bródy Sándor utcában. Ezért aztán óvatosan kell kezelni a csákányt.

— 1960 óta dolgozom a Fővárosi Csatornázási Művöknél — veszi át a szót Szalai János, a brigád „veteránja" —, de nem emlékszem arra, hogy valaha is unatkoztam volna munkaidőben. Itt nemcsak az izmokat kell megmozgatni, hanem azt is, ami az ember fejében van. Azelőtt is dolgoztam főiddel — apámnak volt pár holdja Somogybán, — de hát az egészen más munka volt. Meg aztán a megélhetéshez is igen keveset nyújtott. Amikor majdnem húsz éve följöttem Pestre, 5,40 volt az óraibérem most 20,20 Ft-ot kapok. Akkoriban azért volt érdemes hajtani, mert aki jól dolgozott, s értette is amit csinált, azt hamarosan kinevezték egy kisebb csoport élére.

— Most ez másképpen megy?

— Manapság, úgy látom, valamivel könnyebben lehet előre jutni. Fizetés-30