Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-06-01 / 6. szám
kilométer közötti ivóvízhálózat létesítése indokolt. A szennyvízelvezetés hálózatigényessége ugyancsak magasabb lesz, mint korábban. Egyes — környezetvédelmileg kiemelt, illetőleg agglomerá'lódó — térségekben több település szennyvizeit egységes rendszerben elvezető, és tisztító létesítmények építése szükséges. Ez növeli a csatornázásban a főművi vezetékek hányadát. A csatornahálózat indokolt mértékű bővülése ezért 1500— 2000 kilométer sávon belül — azaz az V. ötéves terv várható teljesítésénél körülbelül 20—25%-kal magasabban — vehető figyelembe. A környezeti állapot további romlását elkerülendő, 1980-hoz képest a tisztítatlanul talajba, illetőleg közcsatornán keresztül befogadóba kerülő szennyvíz mennyisége nem növekedhet. Mivel a közműves ivóvízhasználat növekménye egyúttal a szennyvíz növekményét is magával hozza, az átlagos vízhasználatok figyelembe vételével az újonnan (közműves vízhasználatból) keletkező szennyvíz mennyisége 410— 600 ezer m3/nap sávon belül vehető számításba. Ennek ártalommentes tisztítása azonos nagyságrendű mechanikai, biológiai, kémiai tisztítókapacitás létrehozását igényelné. A mechanikai, biológiai tisztításra kiépített telepek a szennyező anyagoknak csak kb. 90%-át ártalmatlanítják. Így annak érdekében, hogy a környezet szennyeződése ne növekedjék a jelenleg általánosan alkalmazott tisztítási technológiák alapulvételével körülbelül napi 440—750 ezer köbméter teljesítőképességű, biológiai tisztítást nyújtó szennyvíztisztító-kapacitásbővülést kellene elérni. A jelzett nagyságrend felső határa nemcsak az V. ötéves terv időszakában várható teljesítést, hanem az 1976—80 között eredetileg tervezett — feszített — fejlesztést is meghaladja. A beruházási eszközök várható szűkösségén túl, azzal is számolnunk kell, hogy a korszerű építéskivitelezési megoldások megválasztására — a jelenleg folyamatban levő tipizálási program alapján — 1980—82-ig kerülhet csak sor. A megoldások alkalmazási feltételeinek megteremtésére csak ezt követően — előreláthatólag 1982—83-ig vállalkozhatunk. Ezért az iparszerű termelésre alapozódó, nagy hányadában előre gyártott, és a helyszínen elsősorban szerelést igényelő, rövid átfutási idővel jellemezhető szennyvíztisztító telepek építésével legföljebb — legalábbis hazai bázison — reálisan csak a későbbiekben számolhatunk. (A tevékenység felfutása is időigényes.) Ezért azzal kell számolnunk, hogy a következő években a szennyvíztisztításfejlesztés területén nemcsak az 1980- ban bekövetkezett lemaradás pótlására, de az 1980-as várható környezeti állapot stabilizálására sincs lehetőség. A környezet szennyezettsége — legföljebb a korábbinál kisebb ütemben — tovább növekszik. Ezért jelentős, hogy a környezetvédelem érdekében a fejlesztés területi arányait válasszuk meg gondosan, s ezt követően a területi arányok tekintetében is tervszerű fejlesztésre kerüljön sor. Hatfaludy Bálint Emberek rekord mélységben KÉT SZOVJET KUTATÓVAL 1720 méter mélységbe ereszkedett le az óceán vizébe a „Pisces" nevű készülék. A merülést a „Dmitrij Mengyelejev" tudományos kutatóhajó fedélzetéről hajtották végre. Ez maximális merülési mélység, amelyet az óceán kutatóinak először sikerült elérniük az Ausztrália és Indonézia közötti Timor-tengerben. A merülést természetesen nem a rekord kedvéért hajtották végre. A világon 11 „Pisces" készülék van, de közülük egyik sem volt még ilyen mélységben. Csupán a „Piisces-5” merült egyszer 1500 méter mélyre, kanadai legénységgel a fedélzetén. A „Dmitrij Mengyelejev” úti programjába geofizikai kutatások tartoztak a csendes-óceáni térségben. Mérték az áramlások sebességét, a sótartalmat, a hőmérsékletet, a hang terjedési sebességét a vízben. Az úton a korábban alkalmazott szondákon és távjelző műszereken kívül felhasználták a „Pisces” mélyvízi készüléket, amely új lehetőségeket nyitott meg a hidrofizikai kutatásokban. A hajóról kábelen leengedett szondát vagy távjelző műszert több zavaró hatás érheti. Ilyen a hajó hintázása, a hajótest rezgése, ilyenek azok a zajok, amelyeket a vízáramlat okoz a lebocsátott dróttal érintkezve. A távjelző műszerektől érkező hasznos jelzésekét zajháttérben regisztrálják, így a jelék feldolgozása előtt „ki kell szűrni" a zajt, külön kell választani a jeléket a zajtól. A Pisces mélyvízi készülék A mélyvízi készülékben elhelyezett távjelző műszerek csaknem eszményi feltételek között dolgozhatnak. A méréseket olyan készülék fedélzetéről végzik, amelyet semmi sem köt össze a felszínnél, és amely szabadon „esik” alá a mélység'be. A „Pisces" navigációs rendszere biztosítja a haladási pólya, a célobjektum megtekintését a képernyőn. Megfigyelő ablakaiból a víz alatti világ felejthetetlen képe tárul a szemlélő elé. Korallzátonyok, halrajok úsznak el előttünk. Egy kis cápa nagy lendülettel véti magát a filmfelvevőgép lencséjére, s a fénytől elvakítva hirtelen mozdulattal siklik felfelé. A homokos-agyagos talajon halakkal, különféle rákokkal és tengeri sünökkel találkozunk. A reflektor fényében különböző színekben ragyognak és sokikaI szebbek, mint a felszínre emelve. A „Pisces” nehéz manipulátora nagy (egy tonnát is elérő) talajminták vételére szolgál, és csőrlővel továbbítja azokat a hajó fedélzetére. A kis manipulátorral apróbb talajminták, nem túl mozgékony biológiai objektumok szedhetők, és rakhatók egy tartályba, hogy aztán a felszínen tanulmányozni lehessen őket. A mérések idején a lakófülkében videomagnetofon rögzíti az érkező jeleket. A merülés végén a magnetofonszalagot elektronikus számítógépbe helyezve, megkaphatok a mérési paraméterek grafikonjai és a megfelelő programok alapján kiszámított szükséges összefüggések. A mélyvízi merülések már sok értékes információt nyújtottak a tudósoknak az óceáni hldrofizlka, geológia, geofizika, biológia, kőzetdinamika területén. A Fekete-tengerben, a Bajkál-tóban, a Csendes-óceánban végzett merülések után most új merülések következnek különböző tengerekben és óceánokban. Ezek a merülések segítik bolygónk „fehér foltjai"-nak feltárását. (APN1 29
