Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1980-06-01 / 6. szám

pártszervezetek a ternielai aktivitás tokozásáért

Pártunk XII. kongresszusán sok szó esett gazdasági építőmunkánk feladatairól, ezzel összefüggésben a dolgozók termelői aktivitásáról, az ide kapcsolódó pártfeladatokról. Kádár János elvtárs a Központi Bizottság beszámolóját tolmácsolva egyebek mellett így fogalmazott: „Mindazt, amink van, munkásosztályunk, a magyar nép nehéz harcokban vívta ki, védte meg és a saját keze munkájával teremtette meg. A társadalom azt várja minden tagjától, hogy óvja és gyarapítsa a közösség, a nép szocialista tulajdonát, tudása, ereje legjavát nyújtva odaadóan dolgozzék. Minden munkahelyen azoknak a dolgozóknak legyen hitelük, becsületük, tekintélyük, azok boldoguljanak, akik eleget tesznek vállalt kötelezettségeiknek, akik tisztességesen élnek és dolgoznak.”

A vízgazdálkodás területén tevékenykedők többségének igénye, szándéka és akarata egybeesik ezekkel a politikai törekvésekkel, ami egyre inkább tettekben és természetesen az ágazat által elért igen szép sikerekben, eredményekben is kifejeződik. A vízügyi dolgozók gazdasági közgondolkodása, termelői aktivitása, ha néha ellentmondásosan is, de a kongresszuson megjelölt irányoknak megfelelően fejlődik. Ezeknek az eredményeknek a kovácsolásából nagy szerepet vállaltak a vízügyi pártszervek és szervezetek is. Agitációs, felvilágosító és nevelő munkájukban kiemelt figyelmet fordítanak a dolgozók termelői aktivitásának fokozására, gazdasági szemléletének tejesítésére.

Ez így is van rendjén, hiszen az előző évek politikai, gazdasági eseményei, s azok tükröződése a köztudatban nemegyszer jelezték, hogy a politikai tömegmunkában is kiemelt szerepet kell biztosítani a gazdasági szemlélet formálásának, a céljainkhoz és körülményeinkhez jobban igazodó gazdasági tudat tömeges méretű kialakításának. Egyes vízügyi egységeknél is előfordult, például, hogy a gyors gazdasági változást, rugalmas üzemi, intézményi alkalmazkodást és ebből az egyénre háruló következményeket a dolgozók egy része rendellenességnek és nem természetes folyamatnak tekintette. Másutt a munkafegyelem javítását csak a termelőmunkában, ott is elsősorban a fizikai dolgozóknál tartották jogos igénynék. Több helyen még ma is nehezen viselik el az indokolt bér- és jövedelemkülönbségeket. Gyakran a legalapvetőbb erkölcsi normáknak sincs kellő becsülete, pedig ma már a vízgazdálkodás eredményeinek a növelésénél az érzelmi kötődés mellett nem nélkülözhetjük a dolgozóknak az egyre szélesebb ismeretekre épülő, a változásokat gyorsan felismerő és elfogadni képes tudatosságát sem.

A közvéleményben ma még gyakran különválik a gazdasági folyamatok megítélése. Ebből azután egyenesen következik, hogy sok ember tudatában elkülönül egymástól a külgazdaság, a

magyar népgazdaság, a vízgazdálkodás, valamint az egyes ember, a család személyes gazdasági-szociális helyzetének, lehetőségeinek a hélyes felmérése, megítélése. A politikai munkát gyakran nehezíti, hogy a valós, igaz észrevételek keverednek az alaptalan, hibás nézetekkel. Esetenként a pártszervek és szervezetek is elkövetik azt a hibát, hogy példáikban a gazdaságosságot, az eredményességet, a korszerűséget és az érdekeltséget különválasztva dicsérnek, vagy marasztalnak el egy-egy vízgazdálkodási egységet.

Előfordul, hogy a dolgozók gazdasági szemléletére közvetlenül ható üzemi fórumokon ismertetett helyi tervek és elképzelések nem erősítik az országos, illetve a nemzetközi összefüggések felismerését. Az sem tudatosul eléggé, hogy például a termelékenység, a minőség, a takarékosság üzemen belüli javítása nélkül a dolgozók életkörülményei, kereseti, jövedelmi és szociális viszonyai sem javulhatnak megfelelően. Tapasztaljuk sajnos, hogy a párttagok egy része miközben egyetért a döntésékkel, önmagára nézve kötelezőnek is tartja, környezetében viszont nem áll ki kellően azok védelmében; felvilágosító, meggyőző, agitációs munkája, érvelése megreked az általánosságoknál.

A tudati állapot szerepe

A pártszervezeteknek a termelői aktivitás fokozására irányuló munkájukban a jövőben jobban figyelembe kell venni azt az alapigazságot, hogy a dolgozók tudati állapota jélentősen meghatározza a termelés további lehetőségeit is. Ugyanis az építőmunka feladatainak színvonalasabb végzése egyben tudati-erkölcsi kérdés is. Gazdasági feladataink megoldásában, népgazdaságunk egyensúlyának hélyreállításában, a vízgazdálkodás előtt álló megnövekedett feladatok elvégzésében ma különösen meghatározó a szerepe az emberi tényezőknek. Amennyiben ezeket a lehetőségeket a vízügyi pártszervezeték is a szükséges kedvező irányba tudják változtatni, akkor gazdasági nehézségeinken is előbb leszünk úrrá. Minden más külső és belső — főleg anyagi — lehetőségünk objektíve erősen korlátozott. Ezzel szemben az emberi tényezőkben rejlő lehetőségek elvileg szinte korlátlanok. Kiaknázásuknak csak tudatformáló, nevelő, mozgósító munkánk gyengesége szabhat határt.

Gazdasági fejlődésünk jelen időszakában a termelés hatékonyabbá tétele érdekében fókozádik az egyes dolgozók személyes felelőssége. A vízügyi dolgozók is egyre nagyobb és egyre több társadalmi értéket állítanak elő. így az egyes ember felületessége, nemtörődömsége, hiányos szakmai felkészültsége következtében arányosan és tömegében is egyre nagyobb károkat okozhat a társadalomnak, a vízügyi szolgálatnak. Igen hélytálióak a megjegyzések, amelyeket a vízügyi szolgálat „nagy öregjeitől" hallhatunk és arra vonatkoznak, hogy nagyságában és minőségében más volt régen az anyagi termeléshez való hozzájárulása és természetesen a személyes felelőssége is egy csatorna- vagy gátépítő munkásnak, mint például ma egy nehéz-, vagy kötőgép-kezelőnek. Minél nagyobb tehát a technikai eszközök aránya a termelőfolyamatokban, annál nagyobb az azt működésbe hozó és működésben tartó ember, vízügyi dolgozó egyszemélyi felelőssége is. A technikai, műszaki fejlődés és haladás így azután jelentősen megnöveli az emberi tényezők szerepét a vízgazdálkodásban is.

A dolgozók egy része azt gondolja, hogy a hatékonyság, a minőség, a differenciált bérezés, a munkafegyelem szilárdítása, a termelékenység javítása, a takarékosság, stb. azért került most napirendre, mert az országnak gazdasági nehézségei vannak. Többségük nem érti, hogy ezeknek a fogalmaknak a szocializmusban is valósak az emberi fedezetei. A tömegtudatban e kategóriákkal is szocialista módon kell bánnunk és törődnünk. Pontosan a szocialista társadalomban kell még hatékonyabban, fegyelmezettebben dolgozni, takarékoskodni az anyaggal, energiával, élőmunkával, mivel ezek eredményei itt nem a kizsákmányoló osztályok, hanem a nép, szűkebb és tágabb közösség javát szolgálják. Ezek elfogadását és megértését kell a vezetőkikéi és beosztottakkal szemben egyaránt erkölcsipolitikai követelményként támasztani.

A vízgazdálkodás előtt álló megnövekedett termelési feladatoknak is csak akkor tudunk eleget tenni, ha gondolkodásunkban, magatartásunkban, politikai és napi munkatevékenységünkben kifejeződik az a helyes gazdasági szemlélet, amelyben megfelelő helyre kerülnek a világ és a népgazdaság, a népgazdaság és a vízgazdálkodás, a termelés és az életszínvonal, a közösségi és az egyéni érdekek valós összefüggései, az egyéntől és a kollektívától elvárható teljesítések összhangja. Ahhoz, hogy ez így legyen, a pártszervezeteknek csakis reális célokat kell a dolgozók elé kijelölniük. Azt is meg kell határozniuk, hogy a kijelölt feladatok teljesítése érdekében milyen munkákat végezzenek el a munkamegosztás különböző szintjein tevékenykedők.

Abban minden vízügyi pártszervezet egyetért, hogy mindenekelőtt az ország tényleges gazdasági helyzetét, a gazdálkodás fő jellemzőit és mindezeknek egyrészt a KGST-hez, másrészt a világgazdasághoz kapcsolódó tényezőit kell tudatosítanunk, megértetnünk és elfogadtatnunk a vízgazdálkodás dolgozóival is. Az ide vonatkozó alapvető ismeretek elsajátítása, a tudati állapot szintén segíthet meggyőzni a dolgozótársakat arról, hogy milyen szerep vár rájuk a társadalom céljainak megvalósításában és milyen igényeket támaszt irántuk a munkahelyi kollektíva. Ezek az ismeretek teszik alkalmasakká őket ar16