Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
A KONYHA MELLETT a köztisztaságról adatkörébe tartoztak. Ezek intézkedésére az utcákat időnként tiszta vízzel öblítették. Tiberius római császár (i. e. 42— i. sz. 37); (uralkodott 14—37) foglalkozást rendszeresített i. sz. 15 körül a csatornahálózatok felügyeletével kapcsolatban. Aki az állást betöltötte —* „curator alvei et riparum Tiberis et cloacarum" — annak a Tiberis folyó tisztaságát kellett fenntartania. Tiberius császár egy új adófonmát is rendszeresített a csatorna-hálózat építési és fenntartási költségeinek fedezésére. (Ezt „cloacanum"-nak nevezték.) Frontinus Sextus Julius (40—103) római mérnök-technikus volt. Neve a római vízvezetékek és csatornák létesítői, fenntartói között szerepel. Háromszor konzul is volt, 70-ben Róma prétora. Nerva császár uralkodása idején (9ó—98) Róma város vízvezetékeinek felügyelőjeként (curator aquarum) működött. 97—98-ban írt munkájában (jDe aquae ductibus urbis Romae” I—II.; Ford.: Palasovsrky Sándor, 1836) beszámolt arról, hogy abban az időben Rómában 9 önálló -akvadukt (vízvezeték) létezett, amelyek -Rómát -látták el vízzel, hosszúságuk 10—50 mérföld között változott, -keresztmetszetük -kb 0,6—4,5 m2 -között volt.-Frontinus e munkáját Nerva uralkodása alatt írta, és Traianus (uralkodott: 98—117) alatt adta ki. Több utalás található arra vonatkozóan, -hogy a római csatornahálózatot időnként tisztították. Ehhez ivóvizet is felhasználhattak, amint Frontinus alábbi soraiból is kitűnik: „Senkinek sem engedem meg, hogy felesleges -vizét leengedje, csak ha arra az én nagy elődeim külön engedélyével rendelkezik. Mert szükséges, hogy a -kiegyenlítő medencékből túlfolyó víz nemcsak városunk tisztán tartására, h-a-ne-m a csatorná-к öblítésére is felhasználta ssék”. Vespasianus (9—79; uralkodott: 69— 79) római császár idejében megfigyelték, hogy az emberi vizeletet összegyűjtötték és mosólúgként árusították. Az utcán elhelyezett vödrökben összegyűlt anyag számottevő bevételi forrást jelentett. A császár e tevékenységet megadóztatta. Amikor a császár fia, Titus ezt az intézkedést kifogásolta, a császár egy pénzdarabot -mutatott fia elé, mondván: „Pecunia non ölet!” (a pénznek nincs szaga). Vespasianus császár uralkodása idején kezdték a nyilvános illemhelyek rendszeresítését. Diocletianus (245—313) római császár uralkodása alatt 144 nyilvános illemhely volt Rómában. A városi fürdők, paloták, valamint a 144 nyilvános illemhely tulajdonosainak 305 körül okiratban rögzített előjoga volt ahhoz, hogy a mel-lékcsa to mákka-l -a: főgyűjtőkbe csatlakozzanak. FÜRDŐK, VÍZNYELŐK A feltárt nyilvános illemhelyek (Latrina Publica), illetőleg az ott alkalmazott vízöblítéses tisztítás is figyelemre méltó. Például Ostia Antica római -kikötővárosban ma -is látható a Dea Latrina. A vödörrel, illetve hordozható „Vasa” (váza) segítségével történő szennyvízeltávolítást -alkalmazták sók helyütt lakóházaknál, kaszárnyáknál stb. A Rómában épített nyilvános illemhelyeket 10—40 üléssel alakították ki. A magánháza-knál levő illemhelyeket gyakran márványla-pú üléssel -építették. Az ülések alatt folyt az öblítővíz, előtte pedig a kisebb méretű vályúban folyó víz a tisztálkodást szolgálta. A rómaiaknál -a közutak és az árnyéksz-ékek öblítővize általában folyamatosan folyt. Érdekes kivétel Tiberius császár egyik palotájában (Capri) l-e-vő vízcsap, amelyhez golyósszelep csatlakozott. A római építészet remekei közé tartoznak a fürdők (thermae). Ezek egyike a Caracalla-thermae, amely 215 körül létesült. Vízlevezető csatornáinak hossza mintegy 5 kilométer. Hasonló építményeket Aquincumban is feltártak. Az ókori római utcákban már megtalálhatók a csapadékvíz levezetését szolgáló vízelnyelők, amelyek közül néhányat jellegzetes formában képeztek ki. A Rómá ba n levő „Cocca del la verita” nevű víznyelő 1,5 m átmérőjű márványlapon nyitott szájú embera-rcot ábrázol. A víz a szájnyíláson ömlik az út alatti csatornába. Dionysios (Halikarnasszosbál), Augusztus korabeli (görögül író) római történetíró szerint jelentős összegeket fordítottak a csatornahálózatok fenntartására. Például utcai lefolyók eliszapofódásán-ak és -eldugulásának megszüntetésére egy alkalommal 1000 talentumot fordítottak. Az ókort Róma csatornahálózata zömében a csapadékvíz levezetését szolgálta és kisebb mértékben célozta fekáliás eredetű szennyvizek eltávolítását. A -házi eredetű szennyvizeket, valószínűleg számottevő mértékben mezőgazdasági területek trágyázására használták. Plinius (23—79), római természettudós -szerint a madarak trágyája mellett a házi szennyvizek fekáIiája a legjobb trágya. Enciklopédikus műve: „Naturalis historiae libri”, XXXVII; a korabeli természettudományi ismeretek fő forrása. A rómaiak csatornázási technikája felismerhető több városban is. Például: Besancon, Metz, Rheims, Trier. Egy 12 kilométer hosszúságú téglacsatorna maradt fenn Toledoban, amelyet „Cue-vade Hercules”-nék neveztek el. Pompeji (ókori város Itáliában, 79. aug. 24-én -a Vezúv kitörése következtében pusztult el) romjainak feltárásakon szintén találtak összefüggő csatornahálózatot. Castiglione László: „Pompeji” (1973) című művéből Idézünk: „ . . . a -lakóházak árnyékszék-ei közvetlenül -a konyha mellett -kaptak helyet. Ezek a helyiségék ugyanis eredetileg a fürdőzés célját szolgálták (innen a -nevük: lavatrina — latrina). A cseppet sem higiénikus és ízléses szomszédság másik oka az volt, hogy a város csak néhány közös szennyvízelvezető csatornával rendelkezett, ezért a legtöbb ház szennyvize -külön szikkasztóba folyt, ami rendszerint a konyha környékén volt. A kevéssé szennyes vizet -egész egyszerűen az utcára vezették ki. Az úttest jóval mélyebben feküdt, mint a járdák és a küszöbök szintje, így bizonyos értelemben -az úttest a csatorna szerepét is ellátta. Különösen az esőzések idején gyűlt össze ott a víz, s ezért volt szükség a járdákat összekötő magas -lépőkövek re.” Pompeji csatornázási létesítményei jól szemléltetik az ókori római csatornázási technikát, (beleértve az épületeken belüli és -azon kívüli csatornázást). Több helyen kezdetleges vízöblítéses illemhelyét is feltártak. A hajdani római település, a Colonia Agrippinensis (Köln) területén a rómaiak közel 400 éves ott tartózkodása során szabályos csatornahálózatot fejlesztettek ki. HAMIS HOLD A görög és a római csatornaépítési teőhnika a középkorban (kezdete kb. a -római birodalom bukása, 476; vége: az angol polgári forradalom 1640— 1649) feledésbe merült, a szennyvízelvezetők kérdésére nem fordítottak kellő gondot. A szennyvíz és a csapadékvíz -az utcán vájatokbán, árkokban folyt a befogadó vízfolyás felé. Végezetül Victor Hugót idézzük („Nyomorultak" II.): „A pöcegödrök és szennycsatornák nagy szerepet játszottak a középkorban, a római birodalom hanyatlása idején és a hajdani Keleten. Bennük született a pestis, bennük haltak el a zsarnokok. A n-éptömegek szinte vallásos félelemmel nézték a rothadás e melegágyait, a halál szörnyű bölcsőit. A benaresi féreg-árók nem kevésbé szédületes, mint a babiloni oroszlánverem. Teg-laíh — Phalasar, mint a robbin-i-kus könyvekből tudjuk, a ninivei pöcegödörre esküdött. A münsteri szennyvízcsatornából varázsolta elő Leyd-eni János -a hamis holdat, és keleti hasonmása, Mökk-ana, a khorasszáni fáty-las próféta, a -kekskebi kloákából varázsolta elő a hamis napot...” Dr. Horváth Imre 27
