Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
Berni környezetvédelmi konferencia: Világméretekben kell cselekedni Alig 25—30 éve, hogy az emberiség ráeszmélt az egész bioszférát fenyegető veszedelemre. E felismerés minden civilizált országban kormányzati üggyé lett, és az új tudomány művelői mind gyakrabban tárgyalják meg a kérdés elméleti és gyakorlati teendőit. A Föld vízvagyona, a levegő gyorsabban és töményebben szennyeződik, mint valaha. A bioszférát a termelési folyamatok üzemi hulladékán kívül több milliárdnyi ember és más élőlények anyagcsere-terméke terheli. Az ipar és a mezőgazdaság szennyező és mérgező hatásának zöme is a fejlett országok környezetét terheli, mert az elmaradott országokban elfogyasztott ipari, sőt mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek igen jelentős hányadát szintén a fejlett országokban termelik. Az emberiség azonban nemcsak a felszíni, felszín alatti vizeinket és az éltető levegőt szennyezi el. Nemcsak a föld és a vizek termékeit fogyasztja mind nagyobb arányban, hanem az erdő- és szántóföld-állományunkból, tehát az úgynevezett oxigéntermelő zöld területekből is mind nagyobb térségeket vesz el. Fogy az erdő és a szántóterület. Az ember a földet ma már nemcsak használja, hanem könyörtelenül kizsákmányolja. A Föld túlterhelése miatt a természet egyre szegényebbé válik. Ál látás növényfajták pusztulásának vagyunk tanúi. Virágzó, termékeny tájak válnak pusztasággá és a természet korábbi egyensúlyi helyzete megbomlik, ödülőterületein'k laksűrűségét is túlzottan megnövelik. Hulladékhegyek alakulnak ki, felszíni vizeinek mérgező anyagokkal telítődnek, és a környező ievegőtér is mérgező anyagokkal telik meg. A tények és tapasztalatok nyomán ült össze a múlt év őszén Bernben a harmadik Európai Környezetvédelmi Konferencia. A konferencia napirendjén „Az erdő és mező szerepe a környezetvédelemben” témakört vitatták meg. Az ülésszak programja szerint aláírásra várt a vadon termő növényék és a vadon élő állatok védelménék kérdése. A témaválasztás időszerű volt, és a konferencia három napja a gondolatok, tapasztalatok szabad kicserélését tette lehetővé. Civilizált országokban olyan pontosan el kell számolni minden négyzetméter termőföld és erdőterülettel, mint hűséges pénztárosnak a bevétel és kiadás minden fillérével. így például Franciaországban az erdőkitermelést számos egyéb megkötöttségen kívül csak akkor engedélyezik, ha a kitermelésre váró terület kiterjedésével azonos néqyzetméterre előírt fafajtában új erdő telepítésére válilainak kötelezettséget. Minden civilizált országban szigorú jogszabályok írják elő, hogy az erdőterület nagysága nem csökkenthető. Jóllehet a műanyag ma már a fát sok területen pótolja, az erdő jelentősége még a legjobban erdősült területű országban is növekszik. így van ez a Szovjetunióban is, amely a Föld egyik legintenzívebben erdősült térsége. A konferencia sajtófogadásán mérleget vontak a tanácskozásról. Amint a szövetségi elnök kifejtette, a környezetvédelemre vonatkozó alapvető követelményéket minden fejlett ország alkotmányában rögzíteni kellene. Az Európatanács főtitkára, mint fontos politikai eseményt méltányolta, a tényt, amely szerint az Európai Gazdasági Bizottság mint intézmény aláírta a vadon termő növények és a vadon élő állatok védelmére vonatkozó konvenciót. Ez utóbbi esemény az Európatanács integrációs szerepét a környezetvédelem terén igen hasznosnak minősítette. További fontos politikai tényezőként kell megemlítenünk, hogy az ‘ilyen jellegű megállapodást a jövőben további államok is aláírhatják. A konferencia fő témájaként a svájci delegáció egy jelentése szerepelt a mező- és erdőgazdálkodás jó kapcsolatairól. A konferencia részletes határozatban száll síkra a mezőgazdasági és erdőgazdasági politikának a környezetvédelmi politikával kialakítandó harmonikus egységéért. Az osztrák delegáció előterjesztése alapján egész sor posztulátumot fogadtak el, amelyek a közvélemény felvilágosítását, informálását szolqálják a környezetvédelem mindennapi 'kérdéseiben. örömmel és elégtétellel fogadjuk valahány környezetvédelmi konferencia, szimpozum, kongresszus rendezését. Az ilyen összejövetelek, eszmecserék önmagukban is bizonyítják, hogy a környezetvédelem kérdéseivel foglalkozó új diszciplína, az ökológia méltó helyre kerül a tudományok rangsorolásában. A megtett út tehát nem lebecsülhető, Mindezek ellenére jogosnak érezzük annak megemlítését, hogy a szóbeli sikerekhez képest a kézzel fogható gyakorlati eredmények summázata nem mindenben eiéqíti ki a várakozásokat, és nem áll arányban az erkölcsi sikerek dicsőségével. A legderülátóbb szakemberek szerint is húsz esztendőre van szüksége a világnak, amíg az ásványolajat szénalapú benzinnel és egyéb származékokkal pótolhatják. E húsz esztendő a környezetvédelem nézőszögéből ítélve iqen hosszú idő, és nincs szakember, aki a jósolgatás kockázatát vállalná. Azzal is számolni illik végre, hogy a harmadik világ élelmiszer-, és egyéb közszükségleti cikk ellátása is mind riasztóbb arányokban szakad a fejlett földrészék vállára. A harmadik világ politikai ereje lényeqesen gyorsabban növekszik, mint saját iparcikk és élelmiszertermelő kapacitása. Okos, előrelátó gazda gondosságával kell számításba vennünk, hogy a harmadik világ százmillióinak szállított traktorok és más erőgépek, szállítóeszközök gyártásához szükséges hajtóanyag mennyiséget Európa, Amerika, Ausztrália és Új-Zéland légiterében égetik el. A kohók, a textil, a bőrgyárak, vegyikombinátok mérgező gázelegyei és hulladékai is e fejlett országok légiterét és vizeit terhelik. Legalább 2,8—3 milliárd ember ipari és mezőgazdasági termékszükségleteiről van tehát szó, amelynek előteremtéséhez mérhetetlen tömegű tüzelőanyagot kell elégetni. A felhasználandó energiahordozók nagy hányadát mindinkább szénből keli fedeznünk — hacsak valami „csoda” révén a következő időszakon belül valami nagy hatásfokú, környezetbarát tüzelőanyaggal nem lepi meg magát az emberiség. E perspektíva nem jelent egyebet, mint hogy a fejlett országok levegőterének tisztán tartására minden eddiginél nagyobb összegeket kell fordítani, avagy ennek híján minden korábbihoz képest növekszik a bioszféra szennyterhelése. A fejlett országok mind Európában, mind a többi földrészen máris édesvízqondofckal küzdenek. A Rajna, az Elba már volt olyan állapotban, hogy vízhozamuk tisztítás útján sem volt emberi fogyasztásra felhasználható, és az élővilág legalacsonyabbrendű élőlényei számára sem adott életlehetőséget. Amerikában, Európában ezerszámra találkozunk táblákkal folyók és tavak partján, amelyek a fürdőzést tiltják. Kis és nagyobb folyók vize már sok helyütt és nagyobb folyók vize már sokhelyütt ipari céira sem hasznosítható. Az ipari termelés hulladékgózai, a füst és a különféle egyéb vegyianyagszennyeződések hovatovább az esőt és a havat is mind nagyobb szennytömegqel telítik. A túlszennvezett eső- és hóié a növénytakaró életfeltételeit is mind nagyobb mértékben rontja. A környezetvédelem feladatai egyrészt már most mind nehezebbé válnak, másrészt a védekezés költséghatásai is ugrásszerűen drágulnak. A környezetvédelem tevékenysége előtt mind több zsákutca alakul ki, és ez sem lokális, hanem világjelenség. A konferenciák kétségtelenül alkalmasak a viláq, a felelős emberek, szervezetek figyelmének riasztására, ébrentartására. Ez azonban már nem elegendő. A veszély, a feladatok súlya komoly mértékben növekszik, és itt most már világméretekben keli cselekedni. Ezt a tanulságot támasztja alá a 21 európai állam környezetvédelmi minisztereinek 1979-ben megtartott berni konferenciája is. Vincze Oszkár 21
