Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-04-01 / 4. szám
gal szétfeszítettem a láncot, a csónakba ültem, ellöktem magam. Evező nem volt, bottal eveztem. Hat kilométert hozott le a víz, forgók, örvények között, de átértem. És utána a Szigetközön át Börcsre... Ismertem a járást, az erdőkön én behunyt szemmel átjöttem volna. Két nap múlva, éjjel megérkeztem. Megkocogtattam az ablakot, apám hajolt ki: „Szöktél?1' „Szöktem!” „A konyha tele van nyilasokkal!” Az ablakon át kiadogatta a civilruhát, gyorsan átöltöztem. Arra sem volt idő, hogy a gyerekekre ránézzek. Pedig már megvolt mind a négy. Ez itten, a Sanyi fiam, akkoriban tanult járni. A Holt- Rábcán húzódtam meg, egy kis szigeten. A nádkunyhó jól elbújtatott. Két hét múlva elvonult a front. A vizek engem megmentettek. 4. — De a gátőrházig, Révfaluig még öt év hiányzik ... — Hiányzik — biccent Gyuri bácsi. — Mert arra az öt esztendőre a nemzet napszámosa lettem. Ez úgy értendő, közli szemhunyorítással is, hogy mindent fölvállalt, amivel megbízták. Újra kellett indítani az életet. Börcsön ehhez Horváth Györgynek kell a legjobban értenie! Hiszen az apja 1919-ben a paraszttanács elnöke volt. Megalakult a földosztó bizottság. Horváth György legyen az elnök! Kiosztották a földet, hét hold az elnökéknek is jutott. Csakhogy az volt a baj: ha kiment a földre dolgozni, máris szalasztottak valakit utána, ilyen ülés, olyan bizottság . . . Hol mint bírót keresték, hol mint a kommunista párt titkárát. — Gondoltam — az öreg megtáncoltatja busa szemöldökét —, van már nekem minden beosztásom, ki sem látszom belőlük, annyi van. Csak éppen pénzem nincs. A négy gyerekhez meg az is elkelne. És hát mindenképp vízi A hűséges motoron ember akartam lenni, úgy ahogy az életemet elkezdtem. Biciklire öltem, behajtottam Győrbe, a kultúrmérnöki hivatalba. Állást kértem. Akkor kaptam meg a szoba-konyhás gátőrházat, és az ötszázforintos kezdőfizetést. Az 1954-es nagy árvíz Révfalunál érte a családot. Az asszony, a gyerekek időben biztonságba kerültek, az apa meg rocsóvái járta a Szigetközt: embert és állatot mentett. Ősszel visszakerültek a gátőrházba, de a szobát lakni nem lehetett. Kókszkályhák égtek, hogy szárítsák az átázott falakat. . . A család azon a télen az istálló padlásán hált. Onnan jártak a gyerekek iskolába. A következő esztendő hozta meg az új lakást, a pataházi gátőrházat. A két szoba, konyhát. 1977-ig ez a ház volt Horváth György otthona. Itt nevelte föl a négy gyereket, innen bocsátotta szárnyra őket. Közülük hárman vízügyisek lettek. A gond aztán a nyugdíjjal! érkezett el. Ki legyen az utód, mert akárkit nem engedett volna szívesen a birodalmába Gyuri bácsi. Csakis olyasvalakit, akiben bízni lehet, hogy ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta. — Elmentem a fiamhoz, Sanyihoz. Autószerelőnek tanult, jó szakmája volt, mégis megkérdeztem. Eljönnél gátőrnek? A helyembe? Gondolkoztak kicsit a feleségével, aztán rábólintottak. Nagy nyugalom fogott el akkor. Most már rendben lesz minden, ez a tíz és fél kilométeres szakasz jó kezekbe kerül. Jöhet a nyugdíj! — Csakhogy ez a nyugdíj —most én hunyorítok rá — nem az igazi... Elérti a szót, keskeny szeme résnyire szűköt: — Úgy bizony nem az igazi, ahogy sokan képzelik. Hogy a nyugdíjas dőljön már az ágyára, heverésszen, pihengessen ... A kilométerek az ember lábában maradnak, a szerszám fogása az ember kezében. Ezt az érzést nem lehet nyugdíjazni. Kása Csaba DR. HORVÁTH SÁNDOR 1905—1980 1980. január 19-én elhunyt Dr. Horváth Sándor a műszaki tudományok kandidátusa, a VITUKI nyugalmazott igazgatóhelyettese. Horváth Sándor 1905. november 5-én született Medgyesen. Középiskolai tanulmányai elvégzése után a Műegyetem mérnöki karán 1929. januárjában szerzett oklevelet. Félévszázados mérnöki tevékenységét a budapesti folyammérnöki hivatalnál kezdte. A budapesti hivatalt a győri, majd a komáromi folyammérnöki hivatal követte, ahol 1941-ben a hivatalfőnöki teendők ellátásával és a hivatal területén működő ármentesítő társulatok miniszteri biztosi teendőinek ellátásával bízták meg. Munkájában mindig kiemelt hangsúlyt kapott a jelenségek okának megismerése, a folyó természetének vizsgálata. Ezekben az években gyűjtött tapasztalata és helyismerete alapozta meg későbbi tudományos tevékenységét is. A felszabadulást követően közreműködött a vízügyi szolgálat elhurcolt vagyontárgyainak felkutatásában, és hazaszállításában. A békés építőmunka éveinek beköszöntével az Országos Vízgazdálkodási Hivatal folyammérnöki osztályán találtuk, ahonnan 1950-ben a Duna Bizottsághoz delegálták. A Ga- Jacban, majd Budapesten töltött nyolc év alatt, mint a műszaki osztály vezetője, illetve főmérnöke már a Duna egész hajózható szakaszával foglalkozott. A Duna jégviszonyainak feltárására irányuló munkájának eredményei széles körű elismerést váltottak ki a Duna menti országok szakembereinek körén kívül Is. A feltárás főbb tudományos eredményeit magába fogtoló értékelése alapján, 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot adományozta számára. Nemzetközi tevékenysége befejezése után tapasztalataival a VIZITERV, majd 1963-tól a VITUKI munkáját gazdagította, ahonnan 1972-ben igazgatóhelyettesként vonult nyugállományba. A nyugdíj sem jelentett pihenést, haláláig tanácsadóként dolgozott. Horváth Sándor szakmai munkájának eredményei elsősorban a folyószabályozás, az árvízvédelem, a vízi utak és a vízépítés területére vonatkoznak. Mélyrehatóan foglalkozott a folyók hidrológiájával és hidraulikájával. Számos szakcikke jelent meg az említett területeken végzett vizsgálati eredményeiről. Aktívan részt vett a tudományos közéletben, gondosan ügyelte a fiatal szakemberek előrehaladását. A vízügyi szolgálatban eltöltött kiemelkedő munkássága elismeréseként számos kitüntetést kapott: a Munka Érdemrend arany fokozatát háromszor nyerte el. A szolgálat külön elismeréssel adózott a dunai árvizek elleni védekezésben kifejtett irányító munkájáról. Hivalkodástól mentes, egyszerű ember volt. Halálával nemcsak a vízmérnöki társadalom lett szegényebb: barátunkat veszítettük el. Dr. Gcda László 31
