Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-02-01 / 2. szám

Sakkozók tömegsportversenye Nyilatkozik az elnök A VSC terve: koncentrálni az erőket A Vízügy SC szakosztályainak tavalyi szerepléséről, a sportkör 1979, évi ter­veiről kérdeztük Szotyori Pált, a VSC elnökét. — Köztudott, hogy szinte minden év­ben teremgondokkal küzdött sportkö­rünk, nem kis erőfeszítésünkbe került, hogy folyamatosan helyiséget, ezáltal edzéslehetőséget biztosítsunk szakosz­tályainknak. Ezért öröm számunkra, hogy tavaly sikerült — úgy néz ki vég­leg — elhelyezkednünk az I. kerületben. A hét minden napján — péntek kivé­telével — tornaterem várja minősített sportolóinkat, azokat a vízügyi dolgozó­kat, akik mozgásra vágynak. Esetenként húszan-harmincan is eljönnek az OVH- ból egy kis lazításra, barátságos futball­mérkőzésre. Röviden a szakosztályainkról. Elége­dettek vagyunk a vízilabdázók, asztali­teniszezők és a sakkozók teljesítményé­vel — az elvárásoknak megfelelően szerepeltek 1978-ban. Rendezte sorait az íjász szakosztály, s hamarosan, mint Ígérték, az eredményeket is leteszik az asztalra. A pólósok mellett másik két vizes szakosztályunk több jelentős ver­senyt rendezett. Nagy megtiszteltetés­ben részesült a VSC, mert tavaly a Ma­gyar Vitorlás Szövetség megbízásából Siófokon sportkörünk rendezte az orszá­gos kalóz bajnokságot. A vitorlás évad eseménye volt, hogy újra vízre került szakosztályunk műemlék jellegű védett hajója, a Kis Hamis, amelynek legény­sége dr. Pásztó Péter vezetésével már versenyt is nyert. Jól sikerült a siófoki bázison megrendezett vitorlás tábor. A vízügyi dolgozók gyermekei kétszer 1 hetes turnusban ismerkedtek a sportág fortélyaival. Evezőseink legjelentősebb megmozdu­lása a 15 osztályban megrendezett AQUINCUM elnevezésű rövid távú ver­seny volt, amelyen nagy létszámban áll­tak rajthoz több más sportkör verseny­zői is. Sikerült futamot is nyernünk. Ha­gyományosan jól szerepeltek tavaly is rejtvényfejtőink, bridzselőink, akik szá­mos versenyen öregbítették sportkörünk hírnevét. Az idén sportkörünknek szerényebb anyagi körülmények között kell működ­nie, s ezért is szeretnénk megvalósítani ebben az esztendőben azt a régi ter­vünket, hogy a fővárosi vízügyi szervek anyagilag és létesítménnyel is legyenek gazdái egy-egy szakosztálynak. Kon­centrálni kívánjuk az erőket, s ennek érdekében folyik egy felmérés. Az OVH munkaügyi és szociálpolitikai főosztá­lya azt vizsgálja, melyik szakosztály, hol találhatna gazdára. A Dagály uszodával szemben épül a Fővárosi Csatornázási Művek fedett, sá­tortetős uszodája. A VSC főbérlő lenne az uszoda elkészültekor, s akkor az úszó és vízilabda szakosztály itt kap majd otthont. Újság, hogy új szakosztállyal gyarapodtunk, mert a VSC átvette a Fővárosi Vízművektől a motorcsónak szakosztályt. (szí)--------­­»•*^*i**0**m**0*0*0bi**»">~~----­SOROKBAN KISPÁLYÁS labdarúgó tornát nyert a VIZITERV labdarúgó csapata. Az együt­tes az ÉRDÉRT ellen 1—1-re végzett, 5—0-ra legyőzte a VITUKI-t és 7—1-re a Magyar Lóverseny Válallat csapatát, és veretlenül végzett az első helyen. GYULÁN a városi labdarúgó bajnok­ság őszi fordulói során — kilenc évi szünet után — a Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság csapata áll az élen. A víz­ügyiek 21 pontot gyűjtöttek (13 10 1 1 35—14). A küzdelemben 13 csapat vesz részt. TAGTOBORZÁS folyik Szolnokon a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóságon. Várják a pártoló tagokat a Szolnoki Vízügyi SE-be. Az igazgatóság dolgozói közül eddig mintegy 300-an tagjai az egyesületnek, s ezt a taglétszámot sze­retnénk lényegesen növelni. SPORT Jól sikerült tavaly a DRW fennállásá­nak 50 éves évfordulója alkalmából Vá­cott rendezett tömegsportverseny. Ké­pünkön az ünnepélyes megnyitóra fel­sorakozott csapatok. Az OVH kispályás labdarúgói 2. helyen végeztek a váci tornán. Márkus István igazgató gratulál az ezüstérmes csapat kapitányának. 35

Next

/
Thumbnails
Contents