Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
Belvizek ellen az Alsó-Tisza vidéken Az 1960-as évek közepétől sorozatosan jelentkező, egyes években rendkívülinek mondható belvizek súlyos károkat okoztak az Alsó-Tisza vidék mezőgazdaságában és településeiben. Felmérések szerint az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén 1965 óta a mezőgazdasági belvízkár — a közvetett károkat is figyelembe véve és jelenlegi árakon számolva — kb. 5 milliárd forint volt, a településekben pedig közel 20 000 lakóépület rongálódott meg. A károk mintegy háromnegyed része Csongrád megyében keletkezett. A súlyos gondok, az egyes térségekben aggasztó helyzet hatására megkezdődött a vízrendezési kérdések átfogó felülvizsgálata, s a fejlesztési javaslatok kidolgozása, melynek során mintegy 15 éves távlatra meghatározták a helyzet javítása érdekében szükséges legfontosabb teendőket. Elsőként, 1976- ban, Csongrád megye vízrendezés-fejlesztési koncepcióterve készült el, majd az igazgatóság Békés megyei és Bács- Kiskun megyei területeinek fejlesztési terve. Mielőtt rátérnénk a vízendezés néhány kiragadott kérdésének tárgyalására, vegyük szemügyre a térség természeti adottságait. A domborzati, a talaj- és a talajvízviszonyok elemzése alapján megállapítható, hogy belvízi szempontból különösen az Alsó-Tisza vidék középső része veszélyeztetett, amely a legalacsonyabban van, ahol igen kicsi a terepesés, viszonylag nagy területet foglalnak el a kötött, rossz vízgazdálkodású (de egyébként termékeny) talajok, a talajvíz sok helyen magas, s itt jelennek meg — a Tisza és a Maros árvize idején — a fakadóvizek. Az első kérdés amiről beszélnünk kell, a különböző kezelésben levő vízrendezési művek közötti összhang megteremtése. Ezt elsősorban a tervezésben kell elérni. Az említett fejlesztési tervekben az igazgatósági, társulati és üzemi vízrendezési művek vízgyűjtő egységenként jöttek számításba és e szerint születtek meg a fejlesztési javaslatok. A kivitelezésnek is természetesen összehangoltan kell történnie, a nagyobb vízszállító képességű műveknek biztosítva az elsőbbséget. Gondot kell fordítani a tervszerű, összehangolt üzemeltetésre is. A jó együttműködés egyik alapfeltétele, hogy ne csak a saját, de az idegen kezelésben levő műveket is jól ismerjük. Például a társulatoknak, amelyek „középen" vannak, tisztában kell lenniük az állami főművekkel és az üzemi művekkel is. A vízrendszereken belüli összhang mielőbbi megteremtése, a vízrendezés hatékonyságának biztosítása érdekében az anyagi erőforrásokat nem elaprózva, elszórtan, hanem egy egy rendszer vagy öblözet kiépítésére kell koncentrálni, a kivitelezést először a belvízkárokkal leginkább sújtott rendszerekben kell elvégezni. Ide tartoznak a Maros-balparti és a Tisza— maroszugi belvízrendszerek. A vízrendezési főművek kialakítása lényegében a megszokott módon történik, van azonban néhány szempont, amelynek érvényesítésére a korábbiaknál jobban kell törekedni. A főcsatornák, de a társulati csatornák is, amenynyire lehet, mélyebbre kerüljenek, hogy az üzemi vizeket jobban befogadhassák. A fenékmélység az Alsó-Tisza vidékén nehezen növelhető, mert sokszor már néhány méter mélységben folyós homokot találni, ami a nagymélységű csatornák gazdaságos kialakítását lehetetlenné teszi. Ebből következően egyre több esésnövelő szivattyútelep építése válik szükségessé. Üj irányzat a tározók nagyobb mértékű alkalmazása is. Ezekkel praktikusan és lépcsőzetesen növelhető a belvízrendszerek teljesítőképessége, adott esetben nem kell hosszú szakaszon bővíteni a főcsatornát és kicserélni a műtárgyakat. A tározók, amelyek esetenként szivattyús feltöltésűek, a belvízcsúcsok csökkentésén kívül, a belvizek hasznosítására, az öntözővíz átmeneti tárolására is felhasználhatók. A távlati fejlesztési előirányzatok szerint az ATI VÍZIG területén a torkolati és közbenső esésnövelő szivattyútelepek kapacitását összesen 50 m3/s-mal, a tározók térfogatát 45 millió m3-rel kell növelni, a főcsatornák kb. 700 km hosszúságban bővítendők, s 70 km új főcsatorna építése is szükséges. A tervezett főművek megvalósításához az utóbbi évek erőteljes fejlesztési ütemét továbbra is tartani, a tározók építési ütemét gyorsítani kell. Kívánatos volna, hogy a tározók létesítésében és üzemeltetésében a vízgazdálkodási társulatok az eddiginél nagyobb szerepet kapjanak. A vízrendezésen belül egyre inkább az üzemi vízrendezés kérdései kerülnek előtérbe. Érthető, hiszen a tapasztalatok azt mutatják: a mezőgazdasági belvízkárok jórészt az üzemi vízrendezés megoldatlansága miatt keletkeznek. A károk különösen az utóbbi időben jelentősek, s ebben — az időjáráson kívül — közrejátszik a növénytermesztés „vízérzékenységének" növekedése, de — az egyre nagyobb gépek alkalmazása miatt — a talajok természetes vízbefogadó-képességének csökkenése is. Az Alsó-Tisza vidéki fejlesztési tervek készítésekor — a vízgazdálkodási társulatok közreműködésével — részletesen felmérték az üzemi vízrendezés helyzetét, s megállapították, hogy az üzemi kezelésben levő csatornák hossza nagyon kevés, igaz viszont, hogy a társulati csatornák egy része is üzemi jellegű feladatot lát el. A fejlesztési javaslatok szerint az üzemi-üzemközi csatornahálózat sűrűségét háromszorosára kell növelni, elsősorban üzemi csatornák építésével. Ezen a téren tehát ugrásszerű fejlődés várható a következő években. Az ATIVIZIG területén közel 8000 km üzemi csatorna építése szükséges, ebből 5000 km Csongrád megyében. Távlati szempontból megváltozik az arány az üzemi és a társulati (üzemközi) csatornák hossza között. 1975-ben kétszer annyi társulati csatorna volt, mint üzemi, a fejlesztési tervek megvalósulásakor viszont háromszor annyi üzemi lesz, mint társulati. Ez ráirányítja a figyelmet arra, hogy a társulatoknak jobban be lehet, ill. be kell kapcsolódniuk az üzemi csatornák építésébe és azok fenntartásába. Ugyancsak erőteljes fejlesztés, mintegy 2000 km csatorna létesítése szükséges a belterületeken. Egy elfeledett hagyomány felújítását jelenti az ún. övgátas vizvisszatartó rendszerek létrehozása, az erre alkalmas, összefüggő, nagyobb legelőkön, az ATIVIZIG területén összesen mintegy 20 000 hektáron. Az övgátas rendszerekkel számottevően csökkenthető a belvízi lefolyás és fokozható a legelők hasznosítása. Hangsúlyozni kell, hogy a csupán csatornaépítésből álló üzemi vízrendezés önmagában nem elegendő, szorosan kapcsolódik ehhez több egyéb eljárás is, azaz komplex melioráció szükséges. Ilyen kapcsolódó feladat pl. a területrendezés, melynek megvalósításakor, a korszerű növénytermesztés igényeinek szem előtt tartásával, nagy és szabályos táblák kialakítására kell törekedni, a kiegyenlített vízforgalom biztosítása mellett. Az Alsó-Tisza vidéki domborzati viszonyok (nyugtalan, elhagyott folyómedrekkel tagolt felszín) közepette nagyon nehéz ezeket a követelményeket teljesíteni; az igen nagy táblák kialakításáról több helyen le kell mondani. A tereprendezés alkalmazása — részleges formában — elsősorban a vastag termőrétegű talajoknál és a homokvidékeken célravezető eljárás a táblán belüli egyöntetű vízviszonyok eléréséhez. Nagy területeken szükséges a kémiai talajjavítás (meszezéssel, ill. gipszezéssel) és a fizikai talajjavítás (mélylazítás), valamint a talajcsövezés is, amelyről a későbbiekben még szó lesz. Az ATIVIZIG területén távlatban közel félmillió hektáron kell komplex meliorációt végezni. Óriási feladat ez, különösen ha figyelembe vesszük, hogy 1975-ig csupán a tiszaszigeti Búzakalász Tsz-ben és a Felgyői Állami Gazdaságban végeztek ilyen munkát. Azóta már több üzemben megkezdődött a komplex melioráció, jelenleg mintegy 35 000 hektáron folyik. Megállapítható azonban, hogy a táblásítással együtt elvégzett vízrendezési 24
