Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-02-01 / 2. szám
Közműves történelem A Duna-kanyarban, a folyó bal partján terül el Vác, azon a viszonylag sík vidéken, amely a Dunához 8—10 méter magas meredek parttal több kilométer hosszon csatlakozik. A história szerint a város történetének első századaiban szépen fejlődött, kiheverte a tatárdúlás sebeit is, Mátyás uralkodása alatt pedig tovább terjeszkedett. Lakói honnan kaptak ivóvizet a középkorban? A krónika erre nem ad választ. A „TÖRÖKCSATORNA" Vác nem élt 150 esztendeig török hódoltság alatt. Negyven egynéhány esztendeig volt török kézen. E rövid időszak azonban fontos a város akkori vízellátása szempontjából. A törökök ugyanis nem szerették Vác rossz Ízű és kemény vizét, ezért aztán kerestek és találtak is jóvizű forrásokat. A történetírók szerint a várostól mintegy 7,5 kilométerre, a vácdukai domboknál lehettek azok a források, amelyek vizét összefogták és csatornán keresztül a városba vezettek. Ez a „törökcsatorna" 110 cm magas, 80 cm széles volt. Fenekét fagerendák képezték, falazata és dongaboltozatú lefedése kőből, téglából készült. A víz minősége valóban jó lehetett, mert a Váci Közlöny egyik 1888. évi számában így ír róla: ,,A törökcsatorna kitűnő vizét, amelyet Budapest, de bármely világváros arannyal váltott volna meg . . ." Ezzel a csatornájukkal a törökök évszázadokra maradandót alkottak: kivonulásuk után a csatorna vize még jó sokáig malmot hajtott, sőt, egészséges és tiszta vizét egy időben a mai FORTE gyár is használta. A hadihelyzet még Buda felszabadítása előtt Vác elhagyására kényszerítette a törököket, akik „búcsúzóul” alapos pusztítást végeztek: a várost felgyújtották, a várat kíméletlen alapossággal felrobbantották. Ekkor pusztulhatott el a csatornának a városba vezető szakasza is. A törökök kivonulása után aztán hoszszú ideig szó sem esik a város vízellátásáról. 1742-ben végre foglalkozik vele a városi tanács, erre utal a következő idézet: „A város elkerülhetetlen szükségeire három kőkút építtessék; egy a töltésnél, másik a csörögi templomnál és a harmadik a gombhídnál." Ma már nyoma sincs ezeknek a kőkutaknak. „...IGYON DUNA-VIZET!” A DUNA MENTI REGIONALIS VÍZMŰ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI VÄLLALAT a város első vízmüvének 50. évfordulójára egy szép kiadványban állított emléket a több évszázados „írott és Íratlan közműves történelemnek". A vízellátás kezdeti korszakáról szóló történeti részből megtudhatjuk, hogy a Duna-kanyar szép városa a törökök kivonulása után évszázadokon át reménytelen küzdelmet folytatott a tiszta ivóvízért, amelyről még a XIX. század közepén sem esik szó a város történetét feldolgozó művekben, sőt, még az 1870-es években megjelenő helyi újságokban sem. Holott a kutak vize egyre élvezhetetlenebb, és a városban egyre nőtt az elégedetlenség a rossz ivóvíz miatt. Az Alföldön a múlt század végén már megkezdődött az artézi kutak fúrása. Amikor ennek híre eljutott Vácra is, megmozdult a sajtó. A Váci Hírlap 1897-ben felhívja a város vezetőinek figyelmét az FM vonatkozó rendeletére, „mely szerint az artézi kutat furatni szándékozó községek részére az ehhez szükséges geológiai szakvélemény szolgáltatását a Földművelésügyi Minisztérium felajánlja”. Az ivóvíz, az artézi kút ettől kezdve állandó téma a helyi sajtóban. 1899- ben ezt írja az újság: „vízvezeték útján jó ivóvíz beszerzése Vácott abszolúte lehetetlen. Először azért, mert drága, erre a városnak belátható időn belül nem lesz pénze; másodszor, mert a közeli vidéken elegendő bővizű forrást találni nem lehet. Ellenvetésül hozhatná fel valaki, hogy akinek nincs jó vize, igyon Duna-vizet! Ezt sem lehet, mert a fegyháztól lefelé egyik csatorna a másik után ömleszti a Dunába a sűrű, sárga szennyvizet. Artézi kút kell tehát ...” Vác polgármestere megkéri az FM-től a geológiai szakvéleményt, ami egy év múltán meg is érkezik. Negatív. Részlet az FM válaszából: „Vác város földtani viszonyait nem találom kedvezőnek arra nézve, hogy Vácott artézi kutat oly sikerrel lehetne fúrni, mely a város igényeit kielégítené ...” — írja dr. Hlavács Gyula főgeológus és vízvezeték építését javasolja. A városi közqyűlés 1900 augusztusában megtárgyalta a geológiai szakvéleményt, de ahogy korabeli újságíró kollégánk megjegyezte, „nehogy mindjárt meg kelljen szavazni a vízvezeték költségeit és még hogy egy kicsit pihenjen is ez a fogós akta", az egész ügyet rábízták egy külön bizottságra. Végül is közel három évtized múltán, 1928. októberében avatták fel Vác első városi vízmüvét. 8581 méter főnyomócső, 32 569 méter elosztó vízvezeték, húsznál több közkút stb. épült az 1929- ben lezáródott végelszámolás szerint, 2 330 808 pengő összköltséggel. A városi csatornamű építése 1932-ben fejeződött be. A TELJES DUNA-SZAKASZ GAZDÄJA 1944. december 5-én délután a nyugati szövetségesek repülőgépei szőnyegbombázást hajtottak végre a város déli részén fekvő üzemekre, aminek következtében a víz- és csatornahálózat is több helyen komoly károkat szenvedett. Három nappal később, december 8-án a szovjet hadsereg rohammal foglalta el a várost, s így Vác épségben került ki a háborúból. A felszabadulás után sorra épültek az új üzemek (a Hajógyár, a Híradástechnikai Anyagok Gyára, több tanácsi vállalat, a meglevő üzemekben pedig óriási rekonstrukciót hajtottak végre, olyanokban mint például a FORTE, a Könnyűipari öntöde, a négy textilüzem stb.), s ennek következtében a vízigények is rohamosan növekedtek. Jellemző, hogy az 1945. évi 630 803 m3-rel szemben 1952-ben már 1 314 788 m3 volt az éves víztermelés. A bővítési és fejlesztési munkák több ütemben zajlottak le 1960-ig. Az új kutak építésével és üzembe helyezésével a víztermelés megkétszereződött: 1960-ban már 2 138 960 m3 volt. Hosszú lenne felsorolni, hogy a DUNA MENTI REGIONÁLIS VÍZMŰ ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT és mindenkori jogelődje mi mindent épített Vácon és a működési területén levő falvakban és városokban. Vácon felépült az ország első szennyvíztisztító telepe, a fürdési lehetőségek bővítésére a Pokol-szigeten 1000 személyes korszerű öltöző, a város központjában pedig strandfürdő is épült (1945 előtt nem volt). A vállalatot 1972-ben átszervezték. Működési területe Komárom, Győr-Sopron, Nógrád megye teljes területére, valamint Pest megyének a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság működési területével megegyező részére terjedt ki, illetve az 1974. évi további átszervezéssel egy időben a Dunaharasztitól délre eső magyar Duna-szakaszt is a vállalat működési körébe vonták. Ennek megfelelően Baján is létrehoztak egy üzemfőmérnökséget, s ezzel a magyarországi teljes Duna-szakasz vízhasznosítási, valamint vízgazdálkodási feladatai az új vállalathoz tartoznak. Azóta vízmű épült Verőcén és ez a nagy jelentőségű beruházás tette lehetővé, hogy a Duna-kanyarban elkezdhessék egy regionális vízszolgáltatási rendszer kiépítését. Nógrádverőce volt például az első község, amely ennek keretében vezetékes ivóvízhez jutott. Hamarosan bekapcsolódott a hálózatba Nagymaros, majd Kismaros, Zebegény, Felsőgöd, Kösd. Regionális vízmű épült Szentendre, Leányfalu, illetve ebben a térségben Szentendre mellett még 16 települést vontak be a vezetékes vízellátásba. Gödöllőn három vízmű működik: az északi és a déli vízmű, valamint az Agrártudományi Egyetem Vízműve. Az említett váci szennyvíztisztítón kívül szennyvíztisztító épült Dobogókőn, Szentendrén. Az új létesítmények felsorolása korántsem teljes, hiszen nem említettük még a Leányfalui strandfürdőt, a Szentendre, Pap-szigeti strandfürdőt, az 1977- ben átadott, festői környezetben épült Visegrád—Lepence-völgy erdei strandfürdőt stb. 16
