Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-12-01 / 11-12. szám

ezer millió km ha 3. ábra. A vízgazdálkodási társulatok kezelésében levő meder- és csatornahosszak, érdekeltségi területek mi meliorációs beavatkozásokkal, illet­ve tározók építésével (felszín alatti, fel­színi tározás); — a főiművek szivattyúkapacitását 64ó m3/s-ról 850 m3/s-ra kell növelni; — el kell érni, hogy a belvízrendsze­rek állami főműveinek jelenlegi 26,5 l/s-km2 fajlagos vízvezető képessége 37 l/s •km2-re növekedjék, ezzel össz­hangban kell a helyi jelentőségű köz­célú művek, illetve a melioráció kere­tében az üzemi vízrendezések fejleszté­sét megvalósítani; — növelni kell az üzemen belüli csa­tornahálózatot, illetve a felszín alatti vízelvezető elemék (talajcsőhálózat) Több célú dombvidéki tározó (vízfolyásrendezés tározók létesitésével) arányát, a nagyüzemi táblásítással összhangban; — a belvízlevezetések gyorsítása érdekében tovább kell fejleszteni az esésnövelő másodlagos szivattyútelepek kapacitását; — a tározófejlesztéseknél, — ahol a műszaki-gazdasági feltételek adottak — figyelemmel kell lenni a felszíni víz­készletek növelésére, annak komplex hasznosítására, a vízrendszer tehermen­tesítési lehetőségeire, a vízminőségi kö­vetelményekre; — a belvízrendezés fejlesztésénél ki­emelt figyelemmel kell lenni a talajok sóháztartására, a szikesedés elleni be­avatkozásokra. HEGY- ÉS DOMBVIDÉKI VÍZRENDEZÉS A mezőgazdaság fejlődése a városia­sodással, az ipar, a bányászat, a közle­kedés fejlődésével együtt e területek komplex vízrendezését igényli a teljes vízgyűjtő területekre kiterjedően, össz­hangot teremtve a hasznosítható vizek visszatartása, tározása; a völgyfenéki befogadók rendezése; a völgyfenéki te­rületek vízrendezése (lecsapoiása) és a völgyoldalak műszaki, mezőgazdasági talajvédelme között. E vízrendezési beavatkozások kezdet­ben (XIX. század eleje) csak egyes be­fogadó vízfolyásszakaszok részleges szabályozására korlátozódtak. A völgyfenéki területi vízrendezések (lecsapolások, alagcsövezések), a völgyoldalak műszaki talajvédelmi mun­kái is csak a századforduló után kez­dődtek meg. A vízgyűjtő-rendezések keretében megvalósuló komplex vízrendezési mun­káik 1961 után, a VI. Földvédelmi Tör­vényt követően, a komplex meliorációs munkákhoz kapcsolódva kezdődtek meg. Elsősorban a Nyugat-Dunántúlon; ké­sőbb kiterjedtek a Dunántúl és Észak- Magyarország egyes területeire. A vízfolyás-rendezésekkel összefüggő árvízcsúcs-csökkentő és több célú táro­zók kiterjedtebb építése is csak az 1960-as években kezdődött meg. Addig elsősorban kisebb mesterséges tavak létesültek. A vízfolyások 100 éves gyakoriságú árvizével érintett ártér kiterjedése nem egészen 0,5 millió hektár, ahol idősza­kosan átmeneti vízelöntések keletkez­hetnek. Eddig mintegy 17 ezer kilomé­ter befogadó vízfolyás tekinthető ki­­seb'b-nagyobb mértékben rendezettnek (2. sz. ábra). Egyre gyakoribb, hogy ipari, telepü­lési vagy mezőgazdasági területről és telephelyekről lefolyó vizeket is mind nagyobb mértékben szennyezik olyan anyagok, amelyek a befogadókat káro­sítják, további hasznosításuk lehetősé­gét rontják, vagy lehetetlenné teszik. A vízfolyások ismétlődő áradásai, az eróziós kártételek egyaránt veszélyez­tetnek kül- és belterületet. Az előbbiek következtében tovább kell fejleszteni a dombvidéki vízren­dezést. Jelentősebb hegy- és dombvidéki víz­­rendezési főmüvi fejlesztési feladatok: — A vízfolyások medrének rende­zését elsősorban azokon a helyeken kell 6

Next

/
Thumbnails
Contents