Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
EMBER. VÍZ, TÖRTÉNELEM И zseniális adöbeszedö A vízzel foglalkozó tudományok, így a vízépítés és a hidraulika története is épp oly régi, mint a kultúráké. Ebből a históriából már eddig is bemutattunk néhány fejezetet; folytassuk kalandozásunkat ezúttal Itália és Dél-Franciaország tájain. MILANO CSATORNÁI Milánó és több más lombardiai város 1167-ben megalakította a „Lombard Liga" néven ismert védelmi közösséget. Milánót ekkor nemcsak a várost övező falak, hanem a környék mocsaras, lápos, nehezen járható terepe is védte, amelyen ostromló hadsereggel alig lehetett átvonulni az őszi és téli időszakban. A milánóiak csatornákat vezettek ki a folyókból — amelyek vizével öntözni is tudtak —, hogy eláraszthassák a vidéket. A nagyobb csatornákat felhasználták zöldséget és más árut szállító bárkák mozgatására. Az áramló vízzel alulcsapott vízi'kerekeket hajtottak meg, amelyek ványoló, fűrész- és őrlőmalmokat működtettek. Az Alpokban eredő Ticino folyó a Lago Maggioréba ömlik, majd az onnét kivezető folyó — ugyancsak Ticino néven — a Pó felé halad. A milánóiak a Ticinóból mintegy harminc kilométer hosszú csatornát ástak, egyrészt a várárkok és mocsarak vízzel való feltöltésére, másrészt hajózásra. A csatornát Ticinellónak, majd később, hajózhatósága miatt Naviglio Grandénak nevezték el. Lombardiát idővel csatornahálózattal látták el, aminek nemcsak a termelés, szállítás miatt volt jelentősége, hanem a hadseregek mozgását is akadályozta. Katonaföldrajzi munkákban — napjainkig — elemzik az északolaszországi táj jelentőségét, ahol a lovasság például csak nehezen mozoghatott, de az orvlövészeknek kitűnő terep kínálkozott. A legrégibb időkben úgy terelték a vizet a hajózócsatornákból oldalt kivezető öntözőcsatornákba, hogy a mederbe farönköt dobtak, ami felduzzasztottá a vizet és oldalirányba kényszerítette. Feltalálták azután a zsilipet (amit ugyan a közel- és távolkeleti országokban már évezredekkel előbb ismertek). Bertola de Novate például — Francesco Sforza, milánói herceg szolgálatában — 12 zsilipes hajózócsatornát építtet (az úgynevezett Martesana csatornát), ami az Adda folyót öszszekötötte Milánóval. Vittorio Zonca „Novo Teatro di Machine et Edifici" című művében, amely 1607-ben jelent meg Padovában, nemcsak az öntözést szolgáló zsilipek (régi magyar műszaki nyelvben „tiltok”) működését írta le, hanem a hajózózsilipekét, a kamarazsilipekét is. A zsilipkapuk működését is jó — bár Leonardóéhoz távolról sem hasonlítható — rajzokon mutatta be. A kisebb zsilipek tábláit emelnisüllyeszteni lehetett. Ilyenek épültek a vízimalmoknál is, és felemelésükkel engedték a kerékre a vizet. A „kerékházban” a kerék indítására, leállítására szolgáló zsilip mellett volt egy másik is, amit felhúzva, a „zúgón" át folyt a víz. Ha a malom állt, a vizet továbbengedték a zúgón át. Mindkét zsilip lezárásával a víz felduzzadt. Leon Battista Alberti (1404—1472) vízépítészeti műve — „De Re Aedificatoria" címen — egyike a legelső, nyomtatásban megjelent műszaki könyveknek, amelyben a hajózózsilipek szerkezetének, működésének kitűnő leírása található. ELDŐLTEK A VÁRAK A XVI. századból maradt meg egy mérnök neve, akiről nem sokat tudunk, de egy csatorna, Canal de Craponne, megőrizte a nevét. Ritka dolog, hogy egy mű alkotója nevét viseli. Adam de Craponne (1526—1575), a 24 Táblás zsilip — tiltó — egy középkori kézirat ábrázolásában
