Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-09-01 / 9. szám
gátasára. Horváth Mónika a lapban beszélgetést folytatott Vincze Lászlóval, a klub vezetőjével. — Klubtagunk lehet az OVH-hoz tartozó valamennyi vízügyi szerv nyugdíjas dolgozója, házastársával együtt. Jelenleg 71 tagunk van. — Melyek voltak a legsikeresebb rendezvények? — Többször hallgattunk orvosi és szakmai jellegű előadásokat, kedveltek voltak a Millérre tett kirándulások, a színházlátogatások. Az elmúlt színházi évadban a Szigligeti Színház előadásaira 12 klubtársunk váltott bérletet. A SZOT beutalókat is sok tagunk veszi igénybe. — Munkájukhoz kitől kapnak támogatást? — Elsősorban a szolnoki vízügyi szervektől, a KÖTIVIZIG- től, a KEVITERV-től,a DRVVV-től és a Víz- és Csatornamű Vállalattal. Az anyagi támogatás mellett klubunk nagy erkölcsi segítséget kap az MSZMP üzemi bizottságától és a VSZT-től. — Milyen programokat terveznek 1979-ben? — További orvosi és TIT-előadásokat. Szeretnénk megnézni a szolnoki művésztelepet és galériát. Kirándulunk Budapestre és Debrecenbe, és szalonnasütéseket tervezünk Milléren. összeszámoltam: 54 programot szeretnénk megvalósítani. A kitüntető címet ünnepélyes keretek között Hunya István, a MEDOSZ elnöke adta át Szolnokon a klub tagjainak. Körösvidéki Vízügyi Szemle A Nemzetközi Hidrológiai Program keretében Csehszlovákiában, Osztravában tartották a szocialista országok közötti együttműködés egyik munkabizottságának ülését, amelynek témája ,,Az emberi tevékenység hatása a vízkészletre, a folyók vízjárására és a talajvízre” volt. Az NHP magyar nemzeti bizottságának képviseletében Szlávik Lajos osztályvezető vett részt az ülésen. Az együttműködés célja, hogy a tanácskozáson részt vevő hat szocialista ország — Bulgária, NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Szovjetunió és Magyarország — szakemberei kölcsönösen tájékoztassák egymást a témában végzett kutatásokról, s azok segítése érdekében közös módszertani anyagot állítsanak össze. A munkacsoportnak Leningrad és Szófia után ez volt a harmadik találkozója. Az együttműködés első munkaszakasza — a megbeszélés alapján — 1930-ban zárul, a tájékoztató és a módszertani anyagok elkészítésével. Magyarország elsősorban az öntözés hatásának vizsgálatával foglalkozó altémában vesz részt. A vizsgálat mintaterületéül a Körösöket jelölték meg. A munkacsoport legközelebbi ülésére 1980 második negyedévében kerül sor. A DÉLVIÉP kaposvári lapjában Takács Katalin termelési előadó ad helyzetképet a vállalat négy kiemelt munkájáról. Ezek közül a nagykanizsai szennyvíztisztító telep első üteme — naponta 12 500 köbméteres teljesítménnyel — 1980-ban kerül üzembe helyezésre. A munkálatok 1977-ben kezdődtek, s tavaly mintegy 29 millió forint értékű munkát végeztek az építők. Ebben az esztendőben épül meg egy záportározó, a fertőtlenítő medence, az átemelő és kiépül az iszapelhelyezés. Mindezek a munkák 36 millió forintba kerülnek. A szennyvíztisztító telep végleges kapacitása 37 500 köbméter lesz naponta. Sz. L. Vízvédelem a régieknél Töltésrongálóknak börtön Kevesen gondolnák, hogy vízügyeinket már a XVIII. század közepén törvényszinten szabályozták. Bár Werbőczy Hármaskönyvében van utalás, amely tiltja a vizek medrének erőszakos megváltoztatását (I. rész 87. cím), de a Tripartitum tudvalevőleg soha nem emelkedett törvényerőre. Mária Terézia legfelsőbb jogi szinten, az 1751. évi decretumának 14. törvénycikkében elsősorban a folyók gyors lefolyását akadályozó malomgátak eltávolításáról — s ezáltal az ország folyóinak hajózhatóvá tételéről — rendelkezik. Emellett azonban operatív hatáskört biztosít a vármegyéknek, (tehát a korabeli államigazgatási szerveknek), a folyókba került hulladék fák és egyéb akadályok eltávolítására. I. Ferenc 1807. évi decretumának 17. törvénycikke már a korabeli vízügyi igazgatás technikai problémáival foglalkozik. A magánszemélyek által létesítendő vízművek (így!) költségeihez nem köteles hozzájárulni a társulatba belépni nem kívánó személy, de ez esetben az épülő vízműből származó hasznokból sem részesedhet. A rendelkezés végrehajtása során azonban feltehetőleg sok probléma merülhetett fel. így az 1836. évi XXXVI. te. egyértelműen kimondja, hogy aki a töltések, gátak vagy egyéb vízi létesítmények fennállásából bármilyen hasznot húz, köteles ezen hasznok arányában hozzájárulni a munkálatok költségeihez. Az 1836-os törvénycikk már fizetésre kötelez minden érintett személyt — tekintet nélkül arra, hogy nemes-e az illető vagy sem. A reform országgyűlések eredménye az első átfogó csatornázási és vízügyi törvényünk, az 1840. évi X. te. Alapelvként kimondja: ,,A vizeknek természetes lefolyását és lefolyhatását másnak kárával akármelly módon és alakban gátolni és akadályozni tiltatik.” A törvény — építve az 1754. évi 14. te. által, a vármegyék részére biztosított széles jogkörökre — felhatalmazza a városi illetve kerületi tanácsokat, hogy a víz szabad folyását gátló építmény tulajdonosát átalakításra vagy lebontásra kötelezze. Ha a határozat végrehajtása egy éven belül nem történne meg, a tanács kártalanítás nélkül szabad utat nyittathat (akár az építmény lebontásával is) a víznek. Ez a rendelkezés már nemcsak a nemesi adómentességet nyirbálja meg, hanem a magántulajdon — akár erőszakos — korlátozására is lehetőséget ad. Továbbfejleszti a törvény az 1836-os rendelkezéseket is: azt a személyt, aki nem fizet arányos hozzájárulást a számára is hasznot hozó vízi munkálatokhoz, azt szóbeli per (tehát rövidített eljárás) útján kényszerítik erre. Ha a vonakodó fél valamilyen szervezet lenne, az ügyben a nádori bíróság dönt — jogorvoslat nélkül! Rendkívül korszerűnek mondhatók a törvény ezen rendelkezései, hiszen mind a szóbeli per, mind a nádori bíróság azonnal végrehajtandó ítélete, a korabeli viszonyok között hihetetlenül gyorssá tette az ügy elintézését. Ezzel a jog-33
